33. fejezet

- Hoseok… Ne csináld. Mindjárt nyitnak a gyógyszertárak. Te maradj itt, aludj egyet, én pedig szépen elbiciklizek egy közeli üzletbe. Sietek vissza. Aztán lehet szó együtt alvásról, de nem szívesen, mert nem akarom elkapni.

Rámutat a lógó maszkokra.

- Hm?

„Vegyél fel egyet.”

- Ah, oké.

Levettem egy vékony, feketét, s a fülembe akasztottam a pántjait.

- Megígéred, hogy mire visszaérek, aludni fogsz?

Bólint.

Fájó szívvel, de elhagyom a szobát. Nagyon remélem, hogy igazat mondott, és tényleg lepihen.

    A környéket nem ismerem igazán, de a gyógyszertárat könnyen megtaláltam, mert tegnap este elhaladtam mellette. A biciklit nekidöntöttem egy oszlopnak, s bementem.

- Jó reggelt.

- Magának is. Miben segíthetek?

- A barátom beteg. B6-ért jöttem és kellene valami meghűlésre is.

- Recept?

- Nincs.

- Akkor vény nélküli. Lássuk csak. Hátra megyek és keresek valamit.

   Öt percnyi várakozás után újra megjelenik a kis üvegablaknál.

- A meghűlésre ezt tudom ajánlani, és itt a B6 is. Még valami?

- Nem. Azt hiszem ennyi elég.

Kifizetem, s elhagyom az üzletet.

   Már ülnék fel a biciklimre, amikor egy dohánybolton akad meg tekintetem. Magamba meredek.

Vegyek? Ne vegyek? Szokjak rá, vagy most hagyjam abba?  

Abba kéne hagynom, de most úgy megkívántam.

Leszállok a kerékpárról, s agyamtól függetlenül is a bolt felé veszik az irányt lábaim.

- Jó reggelt.

- Szintén. Mivel szolgálhatok?

Nem vagyok jártas a dohányokban, ezért csak rábökök egy dobozra, ami hasonlít arra, amilyen Sugának van.

- Más valamit?

- Igen. Egy öngyújtót is.

- Válasszon – nyújtja elém a nagy választékot.

Kiveszek egy rózsaszínt.

- Más nem lesz.

- Akkor 9000 won.

Kifizetem az összeget és lelépek.

Mint valami kiéheztetett idióta, rávetem magam a dobozra. Kicsomagolom, s kihúzok egy szálat. Rágyújtok, s felszállok a biciklire.

 Lökök egyet a pedállal, de egy hang megakadályoz abban, hogy tovább haladjak.

- Kora reggel dohányzunk?

Ijedten fordulok hátra.

- Monster?

- Suga beteg? – bök a szatyromra. – Vagy esetleg Hope? – félmosolyra húzza húsos ajkát.

- Hope.

- Sejtettem. Ugyanis Suga egyelőre nem beteg, de halálra aggódja magát miattad.

- Beszélnünk kell – mondom komolyan.

- Lyn, mindig ezt mondod, de már lassan nem tudom, miért akarsz velem annyira beszélni, ugyanis semmi értelme a dolgoknak. Nem látom eredményét annak, hogy folytassuk az akciót, mert te már kibaszottul megszeretted J-Hopeot, és tudom, hogy így is, úgy is mellette fogsz állni, bármit is teszünk.

- Ezt honnan veszed?

- Mondjuk, nem hagynád cserben Sugát, ha szeretnéd. Az egy dolog, hogy az egyességünk alapján neked látogatnod kell a gyárat, de arról nem volt szó, hogy nélkülünk jössz ide. Miről pofáztam neked? Hogy majd én és T-Jo kint várunk és nem alszunk ott meg ilyenek. Bár gondolom a srác nem fog téged bántani már, de én igenis meg fogom ölni, mert kicseszettül megérdemli, hogy oda kerüljön, ahova V és Dae.

- Nem ismered őt.

- Már millió egyszer említetted nekem, hogy nem ismerem őt, de ki mondta, hogy szeretném? Megölt embereket, így van indokom következtetéseket levonni. És most vagy hazajössz, vagy visszamész hozzá, de akkor garantálom, hogy kitálalok Sugának, hogy hol vagy.

- Remélem tudod, hogy az utóbbi húzásoddal nem csak velem basznál ki?

- Ne félj, Suga nem fog ezek után felkeresni téged.

- Ó, igen? Honnan veszed? – idegesen leszállok a bicikliről, ami eldől, s nekiesek Monsternek. Torkára helyezem kezem, s nekinyomom a falnak.

- Ezzel akarsz fenyegetni kicsilány? Nem vagy egyáltalán menő. Tudod mit? Menj, és ápolgasd le azt a buzit.

- HOSEOK NEM BUZI! – megszorongatom RapMon nyakát.

- Hjajj, hogy te mennyit bakizol. Mi a vezetékneve?

- Mit érdekel az téged? Húzz innen! – elengedem.

 Felkapom a biciklit és felszállok rá.

- Lyn?

- Mi az? – idegesen NamJoonra pillantok.

- Vigyázzál a barátodra, mert holnap kinyírom.

Felnevetek. – Ugyan már. Mintha eddig meg tudtad volna ölni.

Felemeli a sporttáskát, amit eddig a kezében szorongatott.

- Mert eddig nem volt velem ez. Na, puszikák – hátat fordít, s könnyedén int szabad kezével.

     Az idegességem a pedálozásba fojtottam, így elég hamar visszatértem a gyárba. Lebaktattam a lejtőn, s az oszlopok közt találtam magamat. Életemben először éreztem magam otthon e falak közt.

Már indultam volna tovább a hordókhoz, amikor valaki körbefonta karjaival testemet.

- Megmondtam, hogy aludjál.

Szorosabbra fogja az ölelést.

- Jobban vagy?

Bólint.

   A tomboló szívem kissé megnyugszik Hoseok érintésétől.

- Meghoztam az orvosságot. Gyere, menjünk a szobába, hogy be tudjam adni.

Elenged.

„Cigi szagod van. :(”

- Khöm… Csak egy szál volt, de ha nem gond, rágyújtok még egyre, mert kissé felcsesztek.

„Mi történt?”

- Nem lényeg. Régi ismerős.

„Hogy hívják? Verjem meg?”

- Nem kell. Dehogy!

Eszembe jut, mit mondott Monster a társalgásunk végén, s kétségbe esek. Mit mondjak Hoseoknak? Valahogy tudatnom kell vele a veszélyt, még ha csak szívatott is az a bunkó.

- Hope?

- Hm?

- Vigyázz magadra nagyon.

„Ezt hogy érted? Elmész?” – összezavarodott, nyugtalan tekintettel mutatja fel üzenetét.

- Nem. Most szükséged van rám, de…de történt valami, ami veszélyt jelent rád tekintve. Nem mondhatom el mi az, sőt, én magam se tudom… - összevissza kapkodva beszélek.

„Nyugi. Ebből most egy szót se értettem.”

- Felejtsd el – legyintek.

„Most már mond.”

- De nem. Mindegy, csak kérlek, légy résen, bármi is lesz. Főleg holnap.

„De Lyn, ez így nem fair. Tudsz valamit, amit nem mondasz el nekem, pedig tudod, hogy baljóslatú rám tekintve. Hogyan védjem meg magam, amikor azt se tudom, hogy mi ellen kell?”

- De ez nem így megy. Én sem tudom pontosan, mi az, csak azt, hogy kik akarják véghez vinni.

„Kik azok?”

Habozok. Nem árulhatom el.

„LYN!”

Megrázom a fejem.

Válaszként Hope nekilök az oszlopnak, s vállaimnál fogva ott is tart.

- Nem mondhatom el, sajnálom.

Lábaival beleír egy nevet a porba.

Csak egyetlen másodpercre hajtom le a fejem, hogy elolvassam. Fáj, hogy azt  a nevet látom viszont, amire én is gondoltam.

Szótlanul lehunyom pilláimat, kútfőmet oldalra fordítom, kikerülve Hoseok éles pillantásait.

„Tudtam.”

- De nem biztos, hogy eljönnek!

„Lyn, te is jól tudod, amit én is és Suga is már biztos tud.”

- Suga nem igazán tud rólad… - még kisebbre kuporodom össze.

„Igen, valahogy gondoltam. Ettől függetlenül a barátai tisztában vannak azzal, hogy köztünk van valami, és tudom, hogy egy nap majd eljönnek, hogy megöljenek.”

Én nem tudom, hogy Hope honnan tud ennyi mindenről, de fáj tőle hallani azt, amin már régóta őrlődöm.

„Csak annyit szeretnék tudni, hogy ha majd eljön a nap, akkor számíthatok rád?”