18. fejezet

- Nem, rohadjak meg, hogy csak megjátssza. Az nem lehet – tiltakozik hevesen Suga.

- Én nem tudom. De ahhoz, hogy kihúzzunk belőle valamit, el kell fognunk. Mindenképpen. És Suga, most meg kell keresnünk a többieket. Mennünk kell – gyengéden megragadom a vállát, de ő aktívan ellenzi a gondolatomat.

- Nem, nem hagyhatjuk csak így itt! Ő a barátom – ráhull a holtestre, s folytatja az egerek itatását.

Megszakad a szívem a látványtól.

- Yoongi, muszáj – suttogom kellemesen csengő hangon.

- De nem!

Pont úgy viselkedik, mint egy 7 éves kisfiú, aki édesanyjának könyörög, hogy hadd maradjanak még egy órácskát a játszótéren.

Sajnos most nekem is meg kell tennem azt a lépést, amit ilyenkor az édesanyák szoktak. Bevetik a makacsságot, és nem vesznek tudomást fiuk érdekeiről. Ha menni kell, hát menni kell.

- Suga, most felállsz, és jössz, különben megszívjuk. Visszajövünk Daeért, ígérem! – keményítek be.

Megszeppen határozottságomtól.

- Legyen.

Felkel erőtlenül a test mellől, egy utolsó pillantást vetünk rá mindketten, majd elhagyjuk a hordók erdejét.

- Szerinted merre lehetnek? – kérdezem.

- Nem tudom. Talán a tartályoknál. Asszem azok arra vannak – bök lámpájával egy pontra, mely pontosan előttünk van.

  Elindulunk arra, de Suga megáll.

- Mi az?

- Te nem hallod? – fülel.

- Mit? – de mire ezt kimondom, már én is meghallom.

- Ez Jin! – jelenti ki.

- Honnan tudod, hogy ő kiált?

- Megismerem. Siessünk.

Megragadja tenyeremet és futni kezdünk a hang irányába.

   A kiáltás egyre erősebbé válik.

Egyszer csak elsuhan mellettünk az a visongószemély, aki minden bizonnyal Jin.

- Mi a jó élet? – figyeli a loholó haverját Suga.

És akkor megpillantom a többieket is, kik szintén ezerrel futnak, és kiáltoznak, hogy mi is tegyük ugyanezt.

Mire kapcsolok, már Yoongi is eltűnt mellőlem, és előttem szalad mindenki. Hátra pillantok, és egyszeriben megértem, miért is menekülnek a fiúk.

Ő az. A srác. Kezében lángszóróval, mely hatalmas tűzcsóvákat ereszt magából, körülötte minden fát, papírt lángra lobbantva.

Pár centin múlt, hogy ne kapja el a cipőmet a hatalmas lángcsóva. Iszonyat gyorsasággal szedem lábaimat.

Pánikolva visítok és kapálózok. Amint elérem a vasajtót, a kis résen átbújok, de a gyerek is könnyedén átslisszan a két fémajtó között.

   Újra a labirintusba találom magam, melynek az elejét lángba borította a gyilkos, s rohamosan terjed felém a tűz.

Most nem szabad eltévednem, különben odaveszek.

Mégis balul sül el a dolog, s egy jobb kanyar helyett egy balost vettem be, ami viszont zsákutca.

A fiú a nyomomban van, a lángszórója a legkevésbé sem akar elállni, sőt, szinte vészjóslóbban köpi ki magából a forró szikrákat.

   A dobozok, melyek körbe vesznek, már égnek. Minden ég körülöttünk.

- Hagyj békén! – könyörgök négykézláb ereszkedve.

Hallom, ahogy elzárja a lángszórót. Könnyed lépteinek halk puffanása követi ezt, majd megáll, pontosan előttem.

Feltekintek ijesztő létére.

Kesztyűs kezét kinyújtja felém.

- Én? – kérdezem.

Bólint.

Átadom remegő végtagomat neki.

Felsegít, s arra invitál, hogy menjek vele.

Kénytelen vagyok így tenni, mert karomat továbbra sem engedte el, bár nagyon félek attól, hogy hova visz.

    Egyszerűen kivezet a hamukupacok, az égő, és az éppen megmaradt dobozok közül.  

Ugyanott vagyok, ahonnan kezdtem az egész akciót H-val, csak ezúttal a gyilkossal tartózkodom ezen a helyen. Kézen fogva!

Rám tekint sötét szemeivel, melyek íriszeimet fürkészik. Lágy arcvonásai olyan szelíddé teszik egész lényét.

- Ki vagy te? – lehelem a dohos levegőbe.

Leguggol.

„ Egy golyóálló”

Nem erre számítottam. Egyáltalán milyen az? Ez mit jelent?

- És hogy hívnak?

„ J-Hope”

- Ez biztos nem az igazi neved. Van az is?

Bólint.

- És elárulod?

Nem. Sejtettem, hogy nem fogja.

- És most mit tervezel velem? – gyanakodva lepillantok a guggoló J-Hopera.

Felugrik álló helyzetbe.

Bal karját kinyújtja, rávilágosítva arra, hogy szabadon enged. Mehetek.

- Ez most komoly? – kikerekedett szemekkel bámulom.

Újból bólint.

Nem hiszek neki. Továbbra is nagy szemekkel nézem.

Felnevet. Alig hallhatóan, szinte csak azt lehet hallani, ahogy nagyobb mennyiségű levegő árad ki a tüdejéből s az susog. Ez is gondolom, a némaság miatt van. Gesztusai azok, melyek elárulják, hogy nagyon nevetséges lehetek jelenleg.

- De akkor mégis miért teszed ezt?

„Mondtam, hogy titok”

A port elsimítja.

„De most eredj!”

- Biztosan?

Előre biccenti fejét.

„De ez a dolog köztünk kell, hogy maradjon”

- Nem mondom el senkinek, ígérem.

„ Köszönöm”

Mire elolvasom utolsó üzenetét, ő már nincs ott velem. Azt se láttam, merre megy. Még arra se volt időm, hogy megköszönjem neki, amiért megmentett. Másodszorra is.

Teljes transzban hagyom el az épületet.

Valaki felkiált egy „Ott van!”-t, nekem csapódik egy nálam nehezebb test, s meleg ölelésben üdvözöl.

De én még mindig a bent történteken gondolkozom.

MI VOLT EZ AZ EGÉSZ?

- Hé, Lyn, jól vagy? – csettintget látószerveim előtt Suga.

- Ha? Igen, minden oké.

- Biztos? Olyan sápadtnak tűnsz. Azt hittem, hogy esetleg téged is…

- Ja, nem. Csak elbújtam egy rakás üveg mögé, és megvártam ott, míg elmegy a srác.

- Hála az égnek – megcsókolja homlokomat.

- Akkor indulhatunk? – kérdezi Monster.

Látom a veszteséget az arcán. Tagadni sem tudná, mennyire csalódott magában és a tervében.

   Körbenézek, hogy megtudjam, ki milyen kedélyállapotban van.

Letörtek, fáradtak, sápadtak. Kook, H és Jin sírtak. Monsterről nem tudom megállapítani, bár ő is nagyon szipog. T-Jo csendben áll, s a földre mered.

- Sajnálom Nam Joon – mondom a leadernek.

- Most hagyjál békén Lyn – hátat fordít nekem, s a kocsihoz veszi az irányt.

- Mi ütött belé? – háborodik fel Jung Kook.

- Kook, maradj csendben, és próbáld meg átérezni Monster helyzetét – szól rá T-Jo. – És most nyomás. Húzzunk innen!

- De hát Dae… - jut eszébe Sugának.

- Suga, ő már bent égett – szembesíti az igazsággal Tae Jo.

Mindenki elindul a kocsi felé. Csak én és Suga állunk még mindig ugyanott.

Elmondjam neki, mi volt odabent? Vagy fogadjak szót J-Hopenak?

Jobban teszek, ha egyelőre befogom.

- Gyere – adok szájára egy cuppanós puszit, hogy egy kis életet leheljek barátomba.

- Megyek – beadja a derekát, s kézen fogva elindulunk a srácok után.

Ránézek a gyárra, s a Hold fényében valamit megcsillanni látok az egyik oszlop mögül.

J-Hope az. Figyel minket.

- Mit nézel annyira? – fordul hátra Suga is.

- Áh, semmi. Menjünk.

A kocsinál illedelmesen kinyitja nekem az ajtót, s beül mellém, Dae helyére.

   Ezúttal T-Jo sokkal lassabbra vette a tempót. Többször elbambult, s néha rossz felé kanyarodott. Az unalmas kocsikázás során mindenki csendben ült, én pedig Suga ölében pihentettem nehézkes fejemet.

Majdnem elnyomott az álom, mire hazaértünk.

Betántorogtunk a lakásba, s mindenki azonnal elfoglalta ágyát, kivétel Rap Monstert, aki a teraszon egyik cigi után gyújtott a másikra. Én Suga mellé feküdtem be. Őt hamar elnyomta az álom, viszont engem nem hagyott a gondolat, amiért Rap Monster ilyen hűvös velem.

Vártam még vagy fél órát, hogy Suga biztos ne ébredjen fel rám, és akkor felkeltem.

A teraszhoz mentem.

- Te mit keresel itt? – fújja rám a füstöt Monster.

Megkínál egy szállal, amit azonnal el is fogadok.

- Beszélnünk kell – úgy döntök, mindent kitálalok.

- Na, mesélj kislány – leül a kis műanyag székre, majd engem is hellyel kínál.

Elfogadom, és befoglalom a másik széket. Lepöccintem a hamut, a kis dohányzóasztalon elhelyezkedő hamutálba, s elkezdem mondandómat.

17. fejezet

- Basszus, most nem várhatom el tőled, hogy minden egyes kérdésemre lekörmölj valamit a porba… Erre nagyon nem számítottam – vallom be a gyereknek, aki továbbra is lehorgasztja fejét. – Na, jó, tudod mit? Van egy ajánlatom.

Ekkor feltekint.

- Most szépen felszívódsz, és eltűnsz, de nagyon gyorsan. A többiek arra vannak, – mutatok mögém – szóval még véletlenül se arra szaladj. Majd azt mondom, hogy megtámadtál, de meglőttelek, mire te elszaladtál.

Megrázza a fejét.

- Ez most miért nem tetszik?

Leguggol, s az előző írásait elsimítja, majd egy újabbat pingál ujjbegyével.

„ Nem hiteles”

- Akkor találj ki jobbat! - átadom neki a stafétabotot.

Nagyban gondolkodik, majd újra leír valamit.

„ Lőj meg”

Homlokráncolva elolvasom az üzenetét. – Minek?

„ Mert úgy már tényleg hiteles”

- De hát életemben nem lőttem… Félek – vallom be.

Feláll, a hátam mögé oson. Fegyveres kezemet kinyújtja, kicsit állít a szögön, s beáll a revolver elé.

- Neem, ezt te sem gondolod komolyan – nevetek kínomban.

Hevesen bólogatni kezd.

Tényleg képes vagyok meglőni egy szellemileg fogyatékos srácot? – kérdezem magamtól.

Nem, még egy rendest sem. Még ha az egy hidegvérű gyilkos.

- Felejtsd el, nem megy.

Megforgatja szemeit.

Türelmetlenül rugdossa tovább a port, zsebre tett kézzel, s közben a fegyvert szuggerálja.

Összeszedem minden bátorságomat. Két kézzel megragadom a pisztolyt, s egyenest a fiú fejére célzok. Felkiáltok: - Állj!

A srác egy helyben megáll, kihúzza magát, s akkor meghúzom a ravaszt.

Csukott szemmel hallgatózom, de a várva várt gusztustalan hanghatás elmarad. Egyszerűen egy fémes pattanás volt az egész, mely akkora szikrákkal járt, hogy még a karomat is megperzselte egy-két helyen.

Feltárom pilláimat, hogy megleshessem mi történt.

A fiú még mindig állt, éppen és egészségesen. Sehol sincs tátongó seb, melyből dőlne kifelé a sűrű, vöröses-fekete vér.

- Ezt hogy? – kérdezem tátott szájjal.

Egyik kezével megragadja a szájkosarát, s megigazítja. Elengedi azt, majd int, és alig egy pillanat alatt már ott sincs.

   Vagy fél percet állok, mire felfogom mi történt.

ÁTVERT!

Teljes kudarcot érzek legbelül.

- Hogy lehettem ennyire… áh – legyintek – szarok bele az egészbe, inkább megkeresem a többieket.

   Futásnak eredek, arra, amerre H is tartott.

Iszonyatos sebességgel száguldozom a dobozok közt. Nem is figyelem az utat, csak random rohanok az egyik elágazásból a másikba.

Már éppen kezdtem feladni, hogy valaha is kijutok a raktérből, amikor hirtelen elfogy a sok roskadozó doboz, s helyette újra az oszlopok veszik át a hatalmat. Egy óriási, rozsdás ajtó választ el az épület fő részétől, de kétlem, hogy ki tudnám nyitni.

Lenyomom a kilincset és egy kisebb erőt fejtek ki rá, de ahogy azt sejtettem, meg se moccan.

Teljes súlyomat vetem be, mire résnyire kinyílik. A rést már egy, a porban talált vasrúddal próbálom kifeszíteni.

Az ajtó szépen lassan megmozdul, mire éppen egy akkora rés keletkezik, amin behúzott hassal átférek.

- Halihó – tölcsért csinálva a kezemből kiáltok bele a dohos levegőbe.

Válaszként csak a visszhangom érkezik vissza. Még egyszer nekiesek az ordításnak, de valaki megakadályoz benne.

   Szorosan rátapasztja vastól bűzlő tenyerét számra, s magához ölelve beráncigál valami hordók közé, majd elenged.

Megfordulok, és szembe találom magamat Sugával.

Bazinagy kő esik le a szívemről.

- Tudod mennyire megijesztettél? – suttogva bár, de mérgesen kiosztom.

- Bocsánat. Hol voltál te ennyi ideig?

- Suga, láttam. H is ott volt velem. Majdnem megölt minket. Én le akartam lőni, de ő… ő eltűnt – csalódott vagyok, amiért nem tudtam elfogni, pedig lett volna rá lehetőségem.

- Semmi baj. A lényeg, hogy nem történt baj. H-val összefutottunk és lepasszoltuk Kookék mellé. Dae fedez engem és téged – megcsókol. – Hiányoztál.

Majd feldöntöm örömömben, hogy végre láthatom.

- Nagyon féltem.

- Elhiszem, de most már nem lesz baj. Itt vagyok én is és a többiek is.

- És most mi a követező lépés? – suttogom.

- Jinéket még nem találtuk meg. Monster már tiszta ideg.

- Biztos nincs gond, hisz a gyilkos velem volt végig.

- Igen, de most már nem. Ez otthonosan mozog itt. Hidd el, neki két perc se A pontból B-be jutnia. Már simán lehet Jinék közelében.

Egy nyögést hallunk meg a közelünkben, s az azt követő puffanás sem marad el.

Összenézünk Sugával.

- Mi volt ez? – suttogom remegve.

- Nem tudom, de most maradj csendben, és ne mozdulj innen – utasít, mire feláll.

Megragadom nadrágja szárát, hogy maradásra bírjam, de könnyedén leráz magáról.

   Kiólálkodik a hordók közül, s a sima terepen gyorsan átosonva bemegy a túlsó oldali hordókupacok rengetegébe.

A zseblámpámat a fémhengerek legtetejére irányítom, ahol megint feltűnik a srác. A pisztolyt azonnal rászegezem, s lőni készülök, mire ő hordóról hordóra ugrálva elmenekül. Egy laza mozdulattal több métert ugrik, s sértetlenül ér földet.

A sötétség elnyeli a srácot.

   Elhagyom a helyem, és én is Suga után eredek.

- Ezt nem hiszem el – suttogja. – Ez nem lehet. NEM! – kiált egyre hangosabban.

Suga a porba térdelt egy test mellé. A lámpa fényét a fekvő testre vezetem. Rémületemben eldobok mindent, ami a kezemben tartózkodott, és levetem magamat Suga mellé.

Először csak nézem a tátongó sebet a homlokon, melyből árad a vér, és nem tudom felfogni mi történt.

  Vagy 5 percembe telt, mire egyáltalán feldolgoztam a látottakat, s akkor sírva fakadok.

Yoongi magához ölel, és vállamon még talán keservesebben szenved, mint én.

- Hogy tehetted? – ordítja rekedten. – Csak találjalak meg, te faszfej, és akkor nagyon megbánod!

- Yoongi, már elment – csitítom, de tudom, hogy mélyen fortyogó dühén ez nem fog enyhíteni.

- Nem érdekel! Tudom, hogy hallja! – üvöltözik már velem is. – Igaz-e? Hallod ám, te kis gerinctelen!

- Nem fog válaszolni. Suga, a gyerek nem beszél.

- Majd én megoldom a nyelvét, ne félj.

- Nem, Yoongi. Nem értesz. A gyilkos… V és Dae gyilkosa néma.

16. fejezet

(Nem szokásom ehhez a ficihez zenét linkelni, de egyszer-kétszer meg fogom tenni ezt, de csak mert: 

1. Vagy a zenéből/mvből kaptam ihletet.

2. Mert csak szimplán illik a fici hangulatához.

Nos, itt az utóbbi ;) ) 

Az egyik fegyvert elteszem, hogy kezembe vegyem a zseblámpát, mert nem bizonyult a legjobb módszernek ez az övtartóba helyezés. Körbevilágítom vele a terepet.

  A poros földtől egészen a magas mennyezetig dobozok vannak egymás hegyén-hátán. Némelyik elég veszélyesnek tűnik már, mert az egerek kirágták, és sokat már a beszivárgó víz is eláztatott.

H meghökken.

Hátratekintek ijedtemben.

- Mi az?

- Ja, semmi, csak rám csöppent egy vízcsepp – legyint.

Felszisszenek.

- Jó, ne haragudj.

- Menjünk tovább.

- A dobozok közt? Én nem megyek be oda. Kész labirintus!

- H, ha túl akarsz esni ezen az egészen, akkor szépen bejössz velem, és kicseszettül végigmegyünk ezen az útvesztőn.

- És ha odabent vár ránk a gyerek?

- Nem fog – jelentem ki, de csak azért mondom ilyen magabiztosan, mert legutóbb sem bántott. Ami mondjuk nem zárja ki azt, hogy most nem történhet baj.

- Ha te mondod – megrántja vállát. – Szerinted a többiek már találkoztak?

- H, nem tudom, de be tudnád fogni pár percre? – letorkolom. – Ha kussban maradsz, talán nem fognak minket megölni.

- Jó, jó, jó, igazad van – végre befogja a kis lepcses száját.

A dobozok közt egyre szűkebb a rés, s valahol a közepén járhattunk a rengetegnek, amikor már csak oldalazva tudtunk haladni.

- Kurvára remélem, hogy ez nem lesz még szűkebb – jegyzi meg a mögöttem pánikoló H.

- Nem. Még pár lépés, és onnantól megint kiszélesedik az egész.

- Huh, akkor jó, mert klausztrofóbiás vagyok.

- És ezt most kell mondanod?! – mondom a kelleténél kicsit hangosabban.

- Mert most jöttem rá! –kiált fel.

- Hát basszameg… Neked kínszenvedés lesz ez az út.

- Most mit tegyek? Nem gondoltam volna én sem, hogy berezelek!

- Nem tudom, de minél hamarabb ki kell jutnunk ebből a kibaszott labirintusból, mert kezdek én is nagyon parázni.

Meg fogom a kezét és gyorsan futni kezdünk.

- Picsába! – ordít fel H, és hirtelen kicsúszik a keze az enyémből.

Megfordulok.

A fiú egy lábán ugrál, míg a másikat szabad kezével szorongatja.

- Mit csináltál? – kérdezem aggódva.

- Belerúgtam valami keménybe.

Lámpámmal megvilágítom az utat, melyről jöttünk, de semmi extra kiálló cucc nem tartózkodott ott.

 - Szerintem az egyik dobozba rúgtam bele – állítja H. Leteszi a fájó lábát, egy kicsit megtornáztatja.

- Tudsz futni tovább?

- Azt hiszem igen – bólint.

- Indulhatunk?

- Ühüm.

Karom után nyúl, én pedig megfogom puha kezét.

Nekiiramodunk, s újult erővel vágunk neki az útnak. Pár perc múlva viszont egy elágazáshoz érünk.

- Szerinted? – torpanok meg a jobb elágazás előtt.

- Hm… Nem tudom. Ez a jobb oldali kicsit biztatóbban néz ki, de szerintem ugyanoda fog vezetni.

- Lehet. Akkor próbáljuk meg ezt? Max visszajövünk ide, ha zsákutca.

- Jó, legyen.

A közös megegyezésünk szerint a jobb oldali szárnyba vetjük bele magunkat.

     Megcsörren a telefonom.

- Bazdmeg – suttogom.

- Nekem Suga azt mondta, hogy kivette az akkumulátort a telefonodból – lepődik meg H.

- Amiről Suga nem tud, arról nem kell tudnia. Tehát az is köztünk marad, hogy két telefonom van. És most kuss, mert felveszem.

- Okkkééé…

- Háló. Jimin? Te vagy az? – kérdezem.

- Csá, hallod. Te jézusom, most kurtam meg valami ribit a kocsma női mosdójában, és véletlenül bevágta a fejét, erre meg itt elájult.

- Úristen, Jimin, ne haragudj, de most nagyon nincs időm erre. Majd visszahívlak később.

- De segíts! Bazdmeg, itt van benne a faszom, és tartanom kell, nehogy a fejére essen, de már kurvanehéz.

- Hát akkor vedd ki belőle a Jancsit és ültesd le a vécére. Kicsit pofozgasd meg, DE NE NAGYON! – hangsúlyozom ki. – Vízzel is fröcsköld le, meg ha felkel, adj is neki egy pohárral.

- Jó, jó, úgy lesz. Amúgy te hol vagy?

- Lényegtelen, de most le kell tennem. Majd hívj fel holnap, vagy valami.

- Hát jó. Akkor, csumi.

- Szia – leteszem. – Ahj, istenem, ez is egy akkora balfasz.

- Mi történt?

- Majd elmesélem, ha kijutottunk innen.

     Éppen indulásnak eredtem, amikor hátulról valaki a földre terített.

Majdnem egy percig tartott, mire láthattam is, hogy H van felettem, mert a por teljesen felkavarodott.

- Au, szállj már le rólam!

- Örülj neki, hogy megmentettelek, te hálátlan – felkel és segít a felállásban nekem is.

- Ezt hogy érted?

Egy dobócsillag állt bele az előttem lévő dobozba.

- Ez mögöttünk van – a rémülettől lekonyult száján alig jön ki egy kis nyikkanás. Teljesen összeszűkült torka.

- Fussunk! – ordítom torkom szakadtából.

Megragadja a kötelet, és abba kapaszkodva fut velem egy ütemben H.

Hallom, ahogy szitkozódva sír, s akkor megkérem, hogy menjen előre, mert akkor nagyobb biztonságban van.

- Nem, Lyn. Téged kell megvédenünk elsősorban, nem engem!

- Kurvára ki lesz akadva Monster, ha valami bajod történik, szóval most azonnal fuss! Menj! Keresd meg a többieket. Én majd jövök… - lenyelem a felgyülemlett gombócot a torkomban.

Még vagy fél percet bámul rám. Tekintetében látom a félelmet, és azt, hogy nem szívesen hagy itt.

- Nagyon vigyázz magadra Lyn – megint átölel és elszalad. Hátra se tekint, csak fut, ahogy lábai bírják.

      - Gyere elő! – kiáltom arra, amerről jött az éles fegyver. – Hallod? Gyere elő, most meg fogsz dögölni!

A lámpám fényében megcsillan valami. Elöntenek a rémképek. Ugyanaz a csillogás, amit múltkor is láttam. De akkor mintha erősebb lett volna.

- Ne játszadozz! Add fel magad, és esküszöm, nem bántalak. Hidd el, sokkal egyszerűbb, ha most rendezzük le a dolgot kettesben, mint hogyha a többiek is itt lennének.

És újra megvillan az a bizonyos tárgy, de ezúttal folyamatosan, nem csak egy pillanatra.

Sokáig tart, míg hozzászokom ehhez az erős csillogáshoz.

   S akkor megtekintem.

 Hosszúkás arc, hatalmas, fekete szemek, fekete borzos haj. Orrától lefelé az egész arcát egy szegecses maszk védi. Vékony, magas, s fiatal is. Körülbelül annyi lehet, mint Suga, vagy talán egy kicsit fiatalabb is.

Elakad a lélegzetem.

- Szó-szóval te lennél? - remegő ajkaim közül kipréselem a kérdést. 

Felhúzza vállait.

- És-és-és ennyi? Csak így feladod magad? – meglep, milyen egyszerűen megy az egész. Szinte biztos vagyok benne, hogy valami fog történni.

Bólint.

  Félve megteszek felé egy lépést. Még vissza van körülbelül 7 méter.

Egyre bátrabban közeledek hozzá, végül már csak pár lépésnyire állok tőle.

Arcvonásai egyre jobban kiéleződtek.

   Feje sápadt, fehérebb a bőre, mint a hó. Ilyen szemeket, mint neki, még soha nem láttam. Gyönyörűek. Sötétek, de a csillogás szinte kiveszett belőlük.

Egyszerűen elveszek bennük.  

   Elém nyújtja két öklét, kéztájékát szorosan egymásnak nyomva.

Nézem a vékony csuklóit melyek most olyan védtelenek. Újra íriszeire vándorol tekintetem.

- Kötözzelek meg?

Újra bólint.

Leveszem magamról a kötelet, melyet szétszedek, s csuklója alá tartom azt.

Még ajkamat is beharapom, és vacillálok. Kössem meg? Ne?

Ez így nem mehet.

- Miért gyilkolsz? Miért ölsz meg embereket nap, mint nap?

Lehajtja fejét. Csöndben ide-oda húzogatja a port lábával.

- Mond már el! – kezdek bepöccenni.

Lemutat maga elé.

A földön ez állt: „Titok”

- Nem szeretem a titkokat.

Széttárja karjait.

- Jó, értem. Akkor sem mondhatod el. De miért?

Újra ír valamit a porba. Ezúttal már az ujjával, kisebb hangulokkal.

„ Azt sem mondhatom meg”

- Azt akarod, hogy elvigyelek a többiekhez?

Hevesen megrázza a fejét.

- Pedig ők kiszednek belőled mindent. Most még választhatsz. Vagy elmondod nekem, vagy indulhatunk is akár a srácok után.

Leguggol megint, s gyorsan leír egy mondatot.

„ Ha elmondom, meghalok”

- Ha nem, akkor is – előveszem a fegyverem. – Amúgy is, nagyon idegesítő, hogy nem beszélsz. Vedd már le azt a maszkot.

„ Nem tehetem…” – írja le az újabb szöveget.

- Néma vagy talán? – feltételezem.

Alig láthatóan előre biccenti a fejét.

Tehát az emberünk egy néma gyilkos… 

15. fejezet

   - Lyn, kelj fel – leheli fülembe mély hangján Yoongi.

- Hm? Miért? – kinyitom résnyire a szemem, de küszködök a lámpa fényével, ezért fejem elé tartom tenyeremet, és elkezdem keresni Sugát, akit végül meg is találok az ágy szélén.

- Mennünk kell. Ah, basszus, nem akartalak felébreszteni, mert olyan szépen aludtál, de Monster azt mondta, indulnunk kell.

- Nem, semmi baj. Felöltözöm – kikelek és körültekintek a szobában. - Hol vannak a ruháim?

- Tessék, a bugyid az itt van – húzza ki maga alól a kis darabot. – A melltartód meg a földön – felveszi és felrakja rám.

- Hm, de a nadrágom még mindig nincs meg – feltúrom az egész ágyat.

Kimászok, és körbejárom a szobát.

 Az ágy sarkában találtam meg végül.

- Ez is megvan.

Vonakodva kitántorgunk a szobából kézen fogva. Semmi életkedv.

A fiúk meglátnak minket, és hangosan füttyögni és tapsolni kezdenek.

- Csodás voltál Lyn. ne haragudj, hogy ezt mondom, de a hangodra rárántottam a vécén is – újságolja T-jo.

- Istenemre mondom, kár, hogy nem láttam mi folyt odabent – nevetett Jung Kook, mire Jin rácsapott egyet a fejére, hogy tolerálja már magát, hisz kicsi még ehhez.

- Rap Monster meg kiadta magából a heti adagját is – meséli Dae.

Eddig fel sem tűnt, hogy itt van, ezért intek neki, hogy üdvözöljem.

- Merthogy? – kérdi Suga.

- Jenny – súgja oda H.

- Jaaa. Értem. Na, akkor, mindenki készen áll?

- Menjünk, mert már így is lecsúsztunk a tervezett időpontról – mondja morcosan RapMon.

Elszégyellem magam, amiért miattam késünk. Suga is észreveszi rajtam a frusztráltságot, ezért átkarol.

- Nem miattad késünk, rendben? – próbál kedveskedni.

- Igen.

- Akkor jó – megcsókolja homlokomat.

     Beülünk a kocsiba. T-Jo rátapos a gázra, és száguldozni kezd a szűk utcák között.

A tervezett 10 perc helyett ott voltunk 7 perc alatt.

 - T-Jo, tedd le valahova a furgont, mi kiszállunk itt – mondja Rap Monster.

- És a fegyverek? – kérdezi.

- Azt is most kivesszük – kiszáll a kocsiból és kinyitja az oldalsó tolóajtót. Elsőként Dae pattan ki, majd Jin, aztán követem őket.

A csomagtartóhoz baktatok, amit már RapMon kinyitott, és sorjában pattannak ki belőle a többiek. Hátul Jung Kook, Suga és H vigyáztak a fegyverekre és miegyébre.

A táskát Monster jóformán kibaszta a földre, a kötelekkel együtt. A zseblámpás/töltényes szatyrot már kicsit finomabban tette le a sporttáska mellé.

   A srácok egyből nekivetemedtek a táska tartalmának, és kiválogatták maguknak a legjobb fegyvereket. Jung Kook egyből a legnagyobbért nyúlt, amit azonnal át is vett tőle Monster és helyette kezébe nyomott egy kis revolvert.

Nekem is egy hasonlót adott Dae, de nekem egyből kettőt.

  Tanulmányozni kezdtem őket, de nem jöttem rá a működési funkciójára. Az még oké, hogy a ravaszt meg kell húzni, meg előtte azt a cuccot le kell nyomni, de...

- Na, gyere, elmagyarázom gyorsan, hogy működik – jön oda hozzám Jin. Ő vette csak észre, hogy mennyire nem értem a módszerét.

- A töltényeket ide behelyezed, majd ezzel kibiztosítod, és meghúzod a ravaszt. Értettem?

- Értettem – bólintok.

- És célozni se felejts! – tanácsolja.

- Nem felejtem.

- Helyes – visszabaktat a kupacokhoz, hogy felkapjon magára egy kötelet és egy fényvisszaverőt, melyet a mellkasára tűz.

Én is kapok egyet mindkettőből, illetve egy zseblámpát is.

Suga két zseblámpás munkássapkája visz mindent. Ő nem bízta a véletlenre.

Jung Kook pedig láthatósági mellényt húzott fel, valószínűleg azért, mert nem bízik bennünk, amit teljességgel megértek. Vagyis magamra nézve… nem vagyok a legtökéletesebb céllövész. Vagyis még azt sem tudom, mert életemben nem lőttem.

- Akkor beszéljük át még egyszer a tervet – hívja maga köré a csapatot a leader.

- Na, lökjed, mert már mennék – mondja az izgatott H.

- Jin, te T-Joval rögtön a főbejáratról indítotok. H, Lyn, nektek a bal oldalsó részt ajánlom. Ott nincs üvegszilánk és a dobozok közt jól meg tudtok húzódni, ha bármi történne. Ti vagytok itt a legsebezhetőbb láncszem, tehát oda kell figyeljünk a biztonságotokra.

Egyszóval, mi vagyunk a gyenge láncszem. Rohadtjó…

- Suga, Dae, ti hátulról mentek. Ha minden igaz, ti hamar összetalálkoztok Jinékkel, mert hosszában sokkal rövidebb az épület. Én és Kook innen indítunk – bök a jobb oldali szárnyra. Mindenkinek megvan a zseblámpája?

- Igen – feleljük.

- Kötelek? Láthatósági vagy fényvisszaverők? Fegyverek?

- Minden megvan.

- Akkor már csak egy maradt hátra – kinyújtja karját a kör közepére. Mindenki ráteszi mancsát, csak én állok, és figyelem őket.

- Na, tedd már rá – sürget Jung Kook.

Ráteszem félve a tenyeremet Sugáéra és Mon elindítja lefelé sajátját, mire a többi kéz is követi, közben pedig felüvölt egy „Fighting!’-ot.

- És mindenki baromira vigyázzon a másikra és magára is természetesen. Ha megadom a jelet, akkor Jin és T-Jo elindulhatnak az első kapun.

Ránéz órájára és vár körülbelül két percet, mire mutatóujjával megadja nekik azt a bizonyos jelzést, és akkor elindulnak.

    Körmömet rágom félelmembe.

Figyelem, ahogy a két srác teljes felszerelésben egyre kisebbé válnak a távolság miatt, és végül elnyeli őket a sötétség. Még a lámpák fénye sem szűrődik ki az oszloprengetegből.

- A következő csoport az Suga és Dae lesz. Ha jók vagyunk, akkor ti már középen lesztek, mire mi elindulunk. Nehogy elmerjetek a tartályok mellől mozdulni, csak abban az esetben, ha megtámadtak titeket. Akkor viszont ordítsatok, ahogy csak tudtok. Elhagyjuk mindannyian az épületet.

   Sugára pillantok.

Könnyes szemekkel hallgatja Rap Monster tanácsait, s közben le-letekint rám aggodalommal teli íriszekkel.

Leül mellém a földre.

- Hogy vagy?

- Hogy lennék? Félek – jelentem ki az igazságot.

- Én is. Félek, hogy…

- Nem, Suga. Fejezd be – mérgesen karjára csapok, de már nem bírom visszatartani sírásomat. Mintha csak a Niagara tört volna fel könnycsatornáimból.

Yoongi ölébe borulok, és próbálom magamat elbújtatni a csúf valóság elől.

- Nyugodj meg, rendben? – simít végig hátamon.

- Már hogy nyugodjak meg? Az a kibaszott srác meg fog ölni engem! Hallottad, Monster szerint is én vagyok itt a leggyengébb láncszem! – kiáltom.

Suga feltekint az említett emberre és egy rosszalló pillantást vet rá. – Gratulálok, ezt most jól megcsináltad.

Átfutok az utca másik oldalára, ahova Suga is követ.

- Hagyj egyedül, kérlek.

- Nem hagylak.

- Sokkal nehezebb feldolgoznom a dolgot, ha itt vagy – magyarázom.

- Hé, Suga, induljatok – kiált felénk Monster.

- Várj egy percet! – hadarja Suga.

Újra felém fordul. Meleg karjaiba zárja törékeny testemet, arcát hajamba túrja.

- Bármi is lesz, bármi történik valamelyikünkkel… Inkább most mondok el mindent. Szeretlek. És esküszöm, ha ezt túléljük, feleségül foglak venni egy nap, csak ahhoz kicsit össze kell szednem magam. Ezt a kis dolgot a hálóban meg… Köszönöm – hangja elcsuklik utolsó szavánál.

- Nem, én köszönöm – kitörlöm könnyeit szeméből, és megcsókolóm.

Egybeforrnak puha ajkaink, s egy hangos cuppanással el is válnak egymástól.

- SUGAA! Nyomás! – kiált neki Monster újból.

Átszalad az úton, s int egy utolsót, majd Daevel együtt elindulnak a gyárhoz.

Átmegyek H-hoz, aki már remegő lábakkal bár, de teljesen felkészülten áll az akcióra.

- Szerintem ti elindulhattok most, mert sokkal több idő lesz eljutnotok a bejáratig, plusz ti hosszában szelitek át a helyet.

Ránézek H-ra, aki bólint, és akkor elindulunk.

A két fegyvert szorosan tartom kezeimbe, a kötél átlósan van rajtam, s a jobb vállamon pihen, a zseblámpát pedig a nadrágom övtartós részébe szereltem, így nem kell fognom.

Kábé 5 perc alatt értünk oda a bal szárnyhoz a kordonoktól.

- Lyn?

- Hm?

- Még mielőtt bemennénk – átölel. – Ezt csak azért, mert kedvellek. Jó fej csaj vagy te. Ja, és amúgy milyen volt a szex Sugával? Nincs túl kicsi farka?

- Úristen, H – megcsapom tarkóját. – Ne kérdezz ilyeneket. Kicsi vagy még te is.

- Nem igaz. Kook kisebb nálam 5 hónappal.

- De akkor is. Na, tényleg menjünk, mert szerintem már Monsterék is elindultak.

- Okés.

Felkapcsoljuk a zseblámpát és mi is belépünk a roskadozó gyárba. A dohos szag egyből megcsapja orromat, amitől felkavarodik a gyomrom, mert eszembe juttatja a félelmet keltő emlékeket.

Az eddiginél még hevesebben ver a szívem. 

14. fejezet

Fel sem fogom szavainak súlyát. Suga éppen az előbb vallott volna szerelmet? De hisz… alig pár napja ismerjük egymást.

- Suga, hidd el, én csak egy vagyok neked a sok közül – próbálom rendezni a szemléleteit. – Körülbelül tegnap este óta ismersz igazán.

- Te ezt nem érted Lyn. Ilyet még soha nem éreztem – teljesen higgadtan piszkálgatja a hajamat.

- Volt már valaha is barátnőd?

Elnémul. Mintha nem akarná felfedni előttem az igazságot.

- Na? – biztatom a válaszadásra.

- Nem, nem volt.

- Tehát ezért érzed azt, hogy szeretsz. Én vagyok neked az első.

- De nem. Én biztos vagyok ebben a kapcsolatban – arrébb araszol, így lecsúszik a fejem testéről. Megragadja mindkét csuklómat, melyeket széttár, és erősen nekinyomja a matracnak. Fölém mászik teljes testhosszával.

- Mit akarsz tőlem Suga? – suttogom. Homlokráncolva fürkészem gomb szemeit, de semmit nem tudok kiolvasni belőlük. Olyan üresnek tűnnek.

- Lyn, én… tényleg érzek irántad valamit. És ezt most nem azért fogom tenni, hogy csak nekem legyen jó – szinte bocsánatkérően néz le rám.

A csuklóimra csap egy-egy bilincset, és mindkettőt az emeletes ágy vasrúdjához csatol. Felkel, és az ajtóhoz siet.

- Ezt azért teszem, mert élvezni akarom az utolsó órát. Veled – a kulcsot elfordítja a zárban.

Újra visszatér az ágyhoz, és leül mellém.

- Suga, nyugtass meg, hogy megvannak a kulcsok, és esküszöm, élvezni fogom.

- Megvannak – felmutatja. – De előtte kérdezhetek még valamit?

- Igen.

- Szeretsz?

   Magamba meredek. Mit érzek Suga iránt? Vajon csak barátságot? Nem, annál már többet. Jóval többet. De szerelmesnek nem mondhatom magam. Mégis, ha tovább sikerül együtt maradnunk, lehet belőle az.

- Igen, szeretlek.

Fölém tornyosul, s ráveti magát ajkaimra. Erőszakosan betolakszik számba, hogy megkeresse ízlelő szervemet. Lejtenek pár kört odabent, majd kitaszítom számból nyelvét, ami nyakamra csúszik.

Összecsípi a bőrömet fogaival, s szívni kezdi azt. Egyre erősebb, és fájóbb érzés. Az első nyögés is elhagyja a számat.

- Shhh… - csitít Yoongi.

- Bocsánat.

- Tudod mit? Add ki magadból – széles mosollyal néz fel rám.

- De akkor mindenki hallani fogja.

- És? Kit érdekel?

Engem… De végül úgy sem fog zavarni a tény, hogy más is itt van. Ismerem magamat.

Yoongi kezeivel pólómba kap. Lejjebb csúszik, egészen a combjaimig, és akkor felhúzza köldökömig a felsőmet. Apró csókot nyom pocakomra, s lassacskán egyre feljebb halad, és a pólót is egészen a nyakamig feltolja.

- Ne haragudj, de nem tudom most levenni.

- Nem, semmi baj. Annyira nem zavar – mondom.

A melltartómnak nincs pántja, tehát azt el tudja távolítani rólam. A hátam mögé nyúl, s matatni kezd. Addig-addig próbálja szétszedni a kapcsokat, míg végül azok elengedik egymást, így Suga leszedi rólam a feleslegessé vált ruhadarabot.

Először csak egy puszit nyom bal mellemre, majd felbátorodva belemarkol a jobba, és a másikra rácuppan.

Nyelvével lejt egy kört bimbóm körül, melyet végül fogával kezd el izgatni, addig, míg az hegyessé nem válik. Még a hideg is kiráz, annyira jó érzés.

Cserél egyet, hogy a másikkal is megtegye ugyanezt a hatást. Miután végez, újra visszatér számhoz.

Ezúttal viszont keze felfedező útra indul a lentebbi tájakon is.

A nadrágomat kicsatolja, hogy kényelmesebben be tudja csúsztatni markát oda. Amint hozzáér szeméremdombomhoz bugyin keresztül, mint egy áramütés ér, majd tiszta libabőr leszek. Ezek után még durvábbá válik csókunk.

     Mutató ujját végig vezeti szeméremajkaim közt, mire egy egészen hangos sóhaj szökik ki számon, s nyelődik el Suga nyílásában.

Ez annyira felbátorítja, hogy nem vár tovább, benyúl a bugyim alá is és többször megismétli az ujjával a menetet.

Zsibbadni kezdek odalent. Minél többször simogatja gyengéden a nemi szervemet, annál izgatottabbá válok, s jobban várom, hogy végre betegye.

Még egyszer megsimogatja lentről felfelé haladva ajkaimat, majd a következő alkalommal a kettő közé helyezi ujjbegyét, így már csiklómon siklik végig. Csiklómakkomnál viszont abbahagyja, s nyomkodni, és körkörösen masszírozni kezdi.

Addig csinálja, míg a nyílásom be nem nedvesedik. Akkor kiveszi ujját, és lemászik rólam. Az ágy végéig araszol, majd széttárja behajlított lábaimat.

Leveti a nadrágom, s azt követően a csipkés tangámat is.

Beveti magát lábaim közé. Először forró levegővételét érzem meg, majd puha ujjait, melyek szétfeszítik gyengéden lenti ajkaimat.

Eltűnik előlem az orra és a szája, s már csak azt tapasztalom, hogy valami sikamlós és rücskös simít végig érzékeny pontomon.

Ujjaival a csiklómat is széttárja, hogy hozzáférhessen a női nemi szerv legfinomabb részéhez.

Kezelésbe veszi nedves nyelvével, míg egyik keze elereszti ajkamat, s rásegít izgatásomra.

   Kiszolgáltatottnak érzem magam, ami kissé zavar, főleg, mert karjaimat nem tudom használni.

Így még csak Suga hajába se kaphatok, pedig az vonz a legjobban. Illetve az, hogy végre róla is levehessem a felsőt. Így viszont csak arra vagyok képes, hogy sóhajtozzak és nyögdécseljek.

     Suga egyik ujjával megkockáztatja a tágítást is. Beleteszi a járatba teljes hosszába a mutatóujját, s ki-be húzogatja. Mellé tesz még egyet, s akkor belekezd az ollózó tágításba.

Ekkora már nem érdekel semmi külsőség, csak én és Suga.

- Jól van cicám, jól érzed magad? – kiles lábaim közül.

- Igen – lihegem. – Kérlek, engedj el – kérlelem.

- Hát legyen.

Előveszi a kulcsokat és szabaddá tesz. Ölébe omlok az ágyon, majd elengedem, és leerőszakolom róla a felsőt.

Megcsókolom mellkasát. Ezzel egy időben ő beletúrt hajamba, s arra kényszerített, hogy ajkaira is adjak a jóságból. Megtettem, amire vágyott.

Közben ujjaim kockáiról lecsúszott a sliccéhez.

Megragadtam a nadrág gombját, és kibújtattam lukjából. A cipzár automatikusan lecsúszott, így azzal nem is kellett vesződnöm.

Félve bár, de megtapintottam éledező tagját alsónadrágon keresztül, mire Suga belemosolygott csókunkba.

Nagy nehezen, de elváltam édes ajkaitól, s elhelyezkedtem kényelmesen, hogy belekezdhessek kétkezi munkámba.

Elővettem a nadrág alól a már egészen kemény hímvesszejét, s számba vettem makkját. Nyelvemmel izgattam, de aztán bekeményítettem, és végül a szájnyílásom úgy funkcionált, mint egy női tag, tehát fel-le mozgattam fejemet. Kezemmel is rásegítettem az örömére.

Suga egyre hangosabb, és hangosabb lett, míg végül teljesen merevvé vált férfiassága, és úgy döntöttünk, innen már mehet a dolog.

Yoongi térdelve maradt és vádlijain ült, mire arra kért, hogy üljek bele az ölébe.

Vállaiba kapaszkodtam, míg ő belenavigálta hímtagját járatomba. Lassacskán belecsúsztam ölébe, s kezdődhetett a játék.

Szorosan összefontam ujjaimat nyakán, s fejemet vállán pihentettem, míg alul keményen dolgoztam. Rugózó mozdulatot alkalmaztam, mely teljességgel bevált mindkettőnk számára.

A férfiassága egyre feljebb és feljebb csúszott bennem, s már éreztem, hogy lassan itt a csúcs, így felgyorsítottam tempómat.

Számból nem csupán „ah”-k és „ez az, igen” szavak repkedtek, hanem egyenest káromkodtam, de úgy, mint még soha.

 Talán Sugát is megleptem ezzel a reakciómmal, mert inkább rávezette ajkaimat szájára, csak fogjam be.

    Hirtelen jött az egész. Éreztem a magamba ömlő nedvességet, és tudtam, hogy Suga végzett. Lassítottam a tempón, mert már az izmaim is ugráltak és remegtek. Tudtam, hogy még pár lökés, és én is elmegyek, tehát megtettem, és egyszeriben ráhullottam Suga vállára, és élveztem a pillanatot. A csillagokba repítő érzést. A mámort, mely felvidít.

- Minden oké? – suttogja rekedten Suga.

- Igen, azt hiszem.

Szorosan magához ölel. Teste forróságot áraszt.  Nedves, szabályosan hozzá tapadokbőréhez.

- Most már boldogan halok meg – jelenti ki Suga, mely mosolyt varázsol ajkaimra, mégis elszomorít, hogy ilyet mond.

- Nem fogsz meghalni – magamhoz szorítom én is nyakánál fogva. Puha, eres nyakába fúrom arcomat, és egy forró csókkal jutalmazom lüktető vénáját. 

13. fejezet

- Megjöttem – hallom Rap Monster hangját odakintről.

- Menjünk ki – mondom Sugának.

Felkelünk mindketten az ágyról és kibaktatunk a nappaliba, ahol már mindenki elfoglalta a helyét az ülőalkalmatosságokon.

Kook és Jin szorít nekünk helyet a kanapén, ahová le is ülünk.

- Na, mesélj. Mi volt – szólal meg elsőnek H.

- Itt van – ledob egy sporttáskát az asztalra. T-Jo ráveti magát, és széttárja előttünk a táskát, hogy megleshessük a tartalmát.

Tele pisztolyokkal, nagyobb termetű gépfegyverekkel és pár éles késsel.

- Ebben vannak a töltények – ad át egy szatyrot Jinnek.

- És Jenny? Hogy intézted el? – teszi fel a kérdést helyettünk is T-Jo.

- Lényegtelen. Nem szeretnék róla beszélni. Most inkább arról dumáljunk, hogy hogyan fogunk bemenni az épületbe. Csoportokra fogunk oszlani, remélem ezt már mindenki tudta.

- De Mon, ez így nem oké. És ha véletlenül egymásra lövünk? Vak sötét lesz az épületben – vág bele szónoklatába Suga.

- Erre van megoldás – kitúr a zsebéből 8 darab narancssárga műanyag kis cuccot. – Ezek itt fényvisszaverők. Pontosan olyanok, amik a bicikliken is találhatóak. Na most, ezeket felrakjuk majd a felsőinkre, és még mielőtt valamelyik idióta lőne, rávilágítunk zseblámpával. Ilyen egyszerű az egész. Nem fogjuk lelőni egymást, ne féljetek.

- Mond a csoportokat – így Kook.

- Jin, te T-Joval leszel. Kook, te velem. H, te leszel Lynnel és Suga, te Daevel.

- Miért nem lehet velem Lyn? – akadékoskodik Yoongi.

- Mert így osztottam be. Meglátásom szerint, tökéletes a felállás. T-jo, te nagyon figyelj oda Jinre, mert a lába még nem a legjobb. Kook, neked még fáj az oldalad?

- Nem igazán. Megleszek.

- Mindegy, te amúgy is velem vagy. És most figyeljetek, mert jön a haditerv. Mindegyik kettes csoport más felől fog bemenni.

- Monster, ne haragudj, hogy közbevágok, de nem kéne megvárnunk Dae-t, hogy ő is hallja? – említi meg a társa hiányát Suga.

- Majd utólag elmondom neki. Egyéb óhaj-sóhaj, mert szeretném közbeszólás nélkül folytatni.

Kezd ideges lenni.  - Tehát nincsen. Fasza. Ott tartottam, hogy más felől megyünk be, és végül középen találkozunk, ahol vannak a tartályok. Ha minden flottul megy, akkor a srácot éppen középen fogjuk találni, és akkor elkaptuk. Ahogy már beszéltük, NEM lövünk rá első alkalommal. Vannak köteleink az alagsorban, melyeket magunkkal viszünk, és ha megvan, akkor megkötözzük vele, aztán kihallgatjuk.

- És utána nyírjuk ki – fejezi be Monster helyett H.

- Igen.

- Ennyi erőből már a rendőrségnek is leadhatnánk, és akkor nem kell embert ölnünk – érvel T-jo.

- Persze, és akkor már adjuk fel magunkat is, nem? Végülis csak a kórházból megszöktettünk két beteget, valamit tettünk, amiért amúgy is keresnek, és kábé azt hiszik, hogy Lyn gyilkolta meg V-t – idegességében felpattan Suga a kanapéról.

Megfogom csuklójánál fogva, nehogy nekiessen barátjának.

- Fejezzétek be. Nem kell nekünk ide a civakodás. Tae Jo, te is tudod, hogy meg kell ölnünk. Taehyung érdekében minimum. Szenvedjen csak úgy, mint elvesztett csapattársunk – izzik a szemében a tűz Nam Joonnak.

- Tehát ennyi lenne? - kérdezem.

- Igen, miért? Van még valami esetleg? – néz rám a leader.

- Nem, csak olyan egyszerűnek tűnik az egész. Olyan semmilyen. Semmi csavar. Értitek, mire gondolok, nem? – körültekintek, de mindannyian furcsán néznek rám. – Nem, oké. Lényegtelen. Mikor indulunk? – meglesem az órámat, amin pontosan fél nyolc van.

- Kilenckor kezd el sötétedni az ég, vagyis akkor. Mire odaérünk, az körülbelül tíz perc. Dae, ha jól tudom, ma nyolckor ér haza, szóval bőven lesz ideje feldolgozni a tervet. Addig mindenki próbálja valami olyasmivel elfoglalni magát… Áh, mindegy – legyint RapMon, és elhagyja a szobát.

A többiek mind zsibongani kezdenek, így Sugával úgy döntünk, visszamegyünk a hálóba egy hamutállal és egy doboz cigivel.

    Lefekszünk az ágyára, mellkasára hajtom a fejem, és a számba veszek egy szál cigarettát. A hamutálat Suga hasára helyezem, hogy mindketten egyszerűen elérjük. Yoongi meggyútja mindkettőnkét, és élvezzük, ahogy szétárad testünkben a nikotin.

- Szerinted mit akart mondani Monster a beszéde végén? – töröm meg a csendet.

- Én tudom, de még kimondani is szörnyű. Nem akarom, hogy ilyeneket hallj.

Belenézek koromfekete íriszeibe. – Nem fogunk mindannyian visszatérni ide, igaz?

- Nem. Ő is tudja. Túl veszélyes odabent. Egyértelműen azt akarta mondani, hogy élvezzük az életet, amíg lehet.

- De Sug, én nem akarom, hogy meghaljon valaki.

- Nem akarás kérdése, de hidd el, egyikünk sem akarja.

- De mégis, miért megyünk el? – kifújom a füstöt.

- Mert így akarja feldolgozni Taehyung halálát.

- De ha még valakit elvesztünk? És ha nem lesz meg a gyilkos? Addig fogunk visszajárni, amíg végül mindannyian meghalunk?

- Nem. Csak addig, míg RapMon úgy tartja, nekünk mennünk kell, még ha az további áldozatokkal jár, vagy akár az ő halálához is vezet.

- Annyira eltökélt ember. Csodálom érte.

Belepöccintem a hamut a kis tálkába.

- Igen, tényleg az, de ez az egyik legrosszabb és legjobb tulajdonsága is. Mindegy, ne beszéljünk róla többet.

- Jó.

Újra csend honol a hálóban. A fiúk hangja szűrődik csak be odakintről, de az is csak minimálisan. Nem lehet érteni, miről beszélnek.

- És most hova ment? – töröm meg a csendet.

- Nem tudom. Kipiheni a Jennys látogatást. Gondolom, elég rossz emlékképei vannak most a nőről.

- Gondolod, hogy lefeküdt vele?

- Másért nem adott volna nekünk ennyi cuccot. Hót ziher.

Elszörnyülködöm. Egy fiatal, jóvágású srác egy negyven éves nővel hentereg. Ez még nekem is felforgatja a gyomrom. Szegény gyerek, most mit élhet át…

   - Lyn? Lenne egy kérdésem.

- Hallgatlak – elnyomom a csikkemet a hamutálba.

- Lehet elég morbid, de te mit szeretnél tenni, még mielőtt meghalsz?

- Azzal szeretnék lenni, akit a legjobban szeretek – mondom hosszas gondolkodás után. – És te?

- Hm. Én is. És képzeld, én pont vele vagyok. 

12. fejezet

Suga után eredek, aki már rángatja erősen Rap Monster vállát.

- Mi az már? – nyög fel.

- Húzzunk be a kibaszott kórházba, és hozzuk ki azokat a szerencsétleneket.

- Mégis minek? – döbben meg Suga hirtelen ötletétől.

- Mert keres minket a rendőrség, és mert ma kicseszettül megöljük azt a gyereket a gyárban.

- Te megörültél? – tör ki belőle a kérdés.

- Nem bazdmeg, csak nagyon ideges lettem. A híradóban is szerepeltünk, ja és még jobb, hogy Lyn kocsijának annyi. Az a faszfej porrá égette.

- Hé, Suga, még nem olyan biztos, hogy ő volt az – próbálom megnyugtatni.

- Jaj, ugyan már Lyn, ez full egyértelmű, de ha nem hiszel nekem, akkor este megbizonyosodhatsz róla. Esküszöm, addig nem döfök a szívébe kést, ameddig ki nem hallgattuk.

   Megijeszt YoonGi viselkedése. Tényleg elhatározott, de ez nekem kicsit sem tetszik. Még a végén őt fogják lecsukni, mert megölte a gyár „szellemét”.

   - Na, öltözz már! – sürgeti Monstert. - Nem maradhatunk itt sokáig. Lyn, te a telefonodat most azonnal dobd ki. Le fognak nyomozni. A kórházba pedig még csak véletlenül sem jöhetsz be velünk. T-Jot pedig felhívom most azonnal, hogy hozza el nekünk a furgont.

- Milyen furgont? – ráncolom homlokom.

- Nemrég lopta el egy telepről T-Jo. De nyugi, már cseréltünk rajta rendszámot – magyarázza Monster.

-Ah, mert végülis nem leszünk feltűnőek egy lopott kocsival…

- Jól mondod. Nem leszünk azok. De most kajak ne csak ácsorogjatok már itt. Öltözzetek!

Odasietek a gardróbom elé és kiveszek egy fekete pólót és egy farmer rövidnadrágot. Gyorsan magamra dobom, és kiszaladok az előszobába egy fekete cipőért is.

- Mehetünk – mondom.

- Add a mobilod – széttárja előttem tenyerét Yoongi.

- De ne dobd ki.

- Mondom add ide!

Mellkasomhoz szorítom, aztán beadom a derekam, és odaadom neki. Kiveszi belőle a SIM kártyát és az aksit, és kidobja a kukába.

- Holnap szerzünk egy újat, ígérem – visszaadja a teljesen használhatatlan készüléket.

Úgy nézek rá, mintha most vesztettem volna el az egyik barátomat.

- Azért ne sírjál – felemeli államnál fogva a fejem, és mosolyra húzza számat hüvelykujjával. – Így mindjárt szebb vagy.

- Én nem akarom ezt az akciót – rázom a fejemet.

- Sokkal szívesebben ülnél inkább a sitten?

- És ha csak ki akarnak hallgatni?

- Azt nem így jelentették volna be a hírekben.

- Amúgy is, semmi rosszat nem tettünk. Akkor már múltkor is le kellett volna minket csuknia.

- Ami biztos, az biztos, én inkább menekülök. Mellesleg, neked mikorra kellett volna bemenni a kihallgatásra?

- Azt hiszem holnap. Iszonyat patthelyzet. A végén még azt fogják hinni, hogy én öltem meg V-t.

Rap Monster is végre elkészül és csatlakozik hozzánk.

- Nem, azt nem hihetik.

- De, hidd el. Az egész gyilkosság a végén rám fog kenődni.

- Miről maradtam le? – néz ránk Nam Joon.

- Mindegy, lényegtelen. Indulás. T-jo hamarosan itt lesz.

Leszaladunk a ház elé.

T-Jo már ott állt a kocsival. Monster kinyitja nekem a tolóajtót, én pedig beugrok a hármas ülésre. Suga mellém ül, míg Monster az anyósülésen foglal helyet T-Jo mellett.

- Mi újság? – lepacsizik vele.

- Semmi érdekes. Inkább ti meséljetek. Hova menjek?

- A kórházhoz – mondom.

- Okés. És ki fogja elmesélni nekem, hogy mi ez az egész?

- Majd én – jelentem ki.

- Akkor hadd halljam kislány.

Egész úton pofáztam, és egyre hangosabb, és idegesebb lettem. A beszédem végén már annyira felcukkoltam magam, hogy képes lettem volna belerúgni valakibe.

Az idegeimet végül Suga felkarján vezetem le, mire ő teljesen kiakad rám.

- Nyugodjá’ már le és ne próbálgasd az öklödet a karomon!

- Ideges vagyok. Tudod mennyibe fájt nekem az a kocsi?

- Tudod mennyire fájt az ütésed? – nyávog.

- Tudjátok mennyire geci idegesítő a civakodásotok? – üvölt hátra T-Jo. – Kurvára nem tudok koncentrálni így az útra.

- Miről beszélsz? Itt vagyunk, csak egy parkolót kell keresnünk.

- Hajrá. Akkor parkold le helyettem is ezt a széles vagont!

Befogom, és megvárom, míg leteszik a kocsit.

A többiek kiszállnak, és már én is másznék ki, mire rám csukja az ajtót Suga.

- Hééé! – erőteljesen megkocogtatom a kocsi ablakát.

- Sajnálom, de itt kell maradnod – felhúzza vállait és széttárja tenyereit, az a tipikus ’ez van, így jártál’ gesztust küldi felém.

Hallom, ahogy lezárják az autót, így még csak kiszállni se tudok.

- Fasza – durcáskodom.

Fél óra múlva újra kattan a kocsi. Hátra tekintek, ahol három maszkos srác, és két másik, vagyis Jin és Jung Kook szaladnak felém. Jint és Kookot mellém ültették, Suga a csomagtartón keresztül ült be hátra, és T-Jo, illetve Nam Joon újra elfoglalta a helyét.

- Ti nem vagytok normálisak! Kajak ELRABOLTÁTOK őket? Én azt hittem, hogy majd szépen kicsempészitek Kookot meg Jint, és nem csináltok hisztit.

Újra hátra lesek.

Több mint 20 orvos és nővér áll az épület előtt, és figyeli, ahogy elmegyünk.

- Úristen, ha ezek tudnák, hogy én is veletek vagyok – rázom a fejem.

- Őszintén? Szerintem azért nem indítottak utánunk rendőröket, meg ők is hagytak minket simán elmenni, mert már az idegeikre mentünk – nevet Kook. – Lehet örülnek is titkon, hogy „elraboltak” minket.

- Különben, kurvára hülyék vagytok. Szerintem tök egyértelmű volt, hogy ti szöktettetek meg minket. Vagyis a maszk teljesen felesleges volt – nevet Jin.  – De ti tudjátok.

- Hát, legalább hitelesen előadtuk magunkat – mondja T-Jo, mire a többiek nagy egyetértésben bólogatni kezdenek.

- És, most hova? – néz rám a sofőr.

- Nem tudom.

- Hozzánk. Estig nem tudunk mit tenni – dörmögi Monster mély hangjával.

- De nem értem. Minek mindig este megyünk oda? – összehúzza szemöldökeit Kook.

- Mert akkor nem lát minket senki. Nappal amúgy forgalmasnak mondható az a kerület – magyarázza Jin.

- Ahaaaa. Oké, így már értem. Csakhogy olyankor mi sem látunk túl sokat, nem ám, hogy minket észrevegyenek.

- Jogos. Mindegy. Beszerzünk még néhány zseblámpát – szólal meg hátulról Suga.

- Amúgy, nekem még mindig nem tiszta, hogy miért megyünk megint vissza – magyarázatra várva fordul felém Jin.

Gyorsan elmagyarázom neki.

     - Nem rossz. És mivel akarjátok megölni? – kérdezi.

Mindenki egyszerre fordul felé.

- Mi van? Valami rosszat mondtam? – ide-oda kapkodja fejét, és nem érti, miért nézzük így, mindannyian.

- Nem, csak… de most tényleg. Valaki tudja, hogy minimum önvédelemből milyen fegyvereket viszünk magunkkal? Egyáltalán van fegyveretek? – körbetekintek.

- Nem, de én tudok szerezni. T-Jo, dobj ki Jennynél hazafelé.

- Monster. Ezt ugye te sem gondolod komolyan? Az a csaj tudod miért cserébe ad csak fegyvert.

- Jó, tudom, nem kell emlékeztetned rá, de ez most vészhelyzet.

Mindenki elfintorodik, csak én nem, mivel fogalmam sincs, miről van szó.

Kook odasúgja nekem, hogy Jenny egy 40 éves nő, aki fegyvergyűjtő és szex mániás. Csak szexuális szolgálat esetén adja kölcsön az ő kicsikéit.

- Úristen, RapMon. Nehogy fel merj menni hozzá! –megragadom felsőjét.

-  Eressz – megszorítja csuklómat annyira, hogy az már fáj, így ujjaim akaratlanul is eleresztik az anyagot.

Kiszáll.

- Undorító vagy! – kiáltom utána.

- V-ért teszem – legyint, és már szalad is fel a lépcsőkön.

- Hihetetlen, hogy mindig ezzel jön… - rázza hevesen fejét Suga.

- Felelősnek érzi magát Taehyung halála miatt, azért ilyen – osztja meg velünk Jin.

- Ezt honnan veszed?

- Tök egyértelmű. Különben nem mondaná ennyit, hogy ezt meg azt V miatt tesz.

- És ha csak nagy benne a fájdalom, hogy elvesztette?

- Nem. Ismerjük mindannyian Monstert elég régóta, és tudjuk, mit mikor tesz és miért. Néha még a reakcióját is ki tudjuk számítani.

- Megjöttünk – szól közbe T-Jo. – Szálljatok ki, én pedig betolatok a sikátorba.

Kiürül az autó.

A többiek már otthonosan mozognak. Lazán berúgják az ajtót a kis lakásba, mely a földszinten található. Suga mellettem megy, és már megint átdobja vállamon a karját. Szúrós tekintetem viszont eszébe juttatja az egyezségünket.

- Csak ezt engedd már meg – könyörög.

- Ah, legyen.

Elenged, hogy be tudjunk menni a szűk ajtón. Előre enged, majd újra mellém kerül, hogy karját rajtam pihentesse.

- Körbevezetlek –suttogja a fülembe.

Elsőnek a nappalit mutatja meg, ahol csak egy szakadt kanapé és néhány fotel helyezkedik el, egy asztal körül tökéletes kört alkotva.

A nappaliból kijövet a nyitott ajtóba H állt, akit üdvözöltem. Belestem mellette, és láttam, ahogy Kook és Jin a hűtőből zabálják ki a kaját.

- Úristen, de hiányzott már az itthoni koszt – tömött száján alig érthetően préseli ki a szavakat Kook.

- Gyere, megmutatom a szobámat – húz el a konyhától Yoongi.

Benyit a kis hálóba, ahol 2 emeletes ágy is van.

- Ez itt az enyém – mutat az egyik alsó ágyra. – Fölöttem alszik Kook. Itt – mutat a másik felső részre – T-jo, alatta pedig Dae.

- Dae hol van megint?

- H azt mondta este jön velünk. Most dolgozik.

- Ah, értem.

Suga lefekszik az ágyára, és kéri, hogy üljek le a szélére. Vonakodva, de megteszem.

- Mit dolgozik?

- Hm. Egy gyorskiszolgálóban. Nem keres vele olyan álom sokat, de T-Jo és az ő keresete együtt már egészen elviselhető.

- De ti miért nem mentek el dolgozni?

- Jó kérdés. Monster jobban szereti, ha mi együtt vagyunk, mivel mi még fiatalnak számítunk. Igaz, idősebb vagyok nála, de csak egy évvel. De hát ő a leaderünk. T-Jot és Daet már nem irányíthatja, hisz ők jóval idősebbek, és tényleg, míg ők távol vannak, mi felelünk Kookért és H-ért, illetve most már rád is.

- Rám? – lepődök meg.

- Igen. Már te is a csapatunk tagja vagy.

Fülem mögé tűri szemembe lógó tincseimet.

   Olyan jó hallani, hogy végre valahova tartozom… Jimin és az ő társasága teljesen különbözik ettől. Velük csak szórakozni tudtam, de itt tényleg úgy érzem, hogy meghallgatnak, és odafigyelnek rám.

Mintha a második családom lenne.

    Ezért félek visszatérni a gyárba. Nem tudnám elviselni, ha még valakit bántanának a családomból. Főleg, ha Sugával történne valami.

11. fejezet

Rácsapok Suga csípőjére, mire ülő pozícióba csapja magát.

- Mégis mi a jó büdös faszomnak ütögetsz kora reggel? – dörzsöli apró szemeit.

- Engedj ki. Pisilni kell.

- Jesus. Lyn, még mielőtt kimennél a fürdőbe, hajolj egy kicsit közelebb – arcomat fürkészi.

- Miért? Mi van az arcommal?

- Semmi, semmi, csak egy kis folt van a szemed alatt – erősen elkezdi dörzsölni bal szemem alatt a bőrömet hüvelykujjával.

- Na, most már jobb. Kicsivel.

- Akkor mehetek?

- Menj – ereszt utamra.

Kikászálódok az ágyikóból, hogy elvégezhessem dolgomat a mosdóban.

Leülök a vécédeszkára, belenézek a szemközti tükörbe, s kihagy egy ütemet a szívverésem.

- Mi a jó isten? – üvöltöm rémülten.

Sietősen felkelek a klozetről, hogy közelebbről is megszemlélhessem fejemet.

A szemfestékem teljesen elkenődött, de tényleg nagyon durva szinten. Az egész a szemem alatt volt, és körülbelül úgy néztem ki, mint aki most jött a szénbányából. Számon teljesen szét volt kenődve a piros rúzs. Még a fülem tövénél is volt, csak ott már a pink halvány árnyalatában pompázott.

Kikészítettem vagy 4 vattakorongot és egy egész üveg sminklemosót. Az első korongra jó vastagon nyomtam a lemosóból és szétkentem a bőrömön. A szemem alatt dörzsöltem a legjobban. Az első vatta teljesen fekete lett. A második is még ugyanolyan színt produkált. Minden korongot elhasználtam, de még mindig nem éreztem elég tisztának a bőrömet. Elővettem a szappant és erősen súrolni kezdtem pofámat.

- Na, így már egész pofás – tör be Suga.

Nem zavartatva magát felemeli a vécé deszkát és előkapja hímtagját. Háttal állok neki, tehát nem látok semmit.

- Hééé! Ki mondta, hogy bejöhetsz, és ilyen paraszt módon viselkedj?

- Lyn, kedves. Tegnap nem volt tőled ortótnagy parasztság az, hogy csak úgy lazán lesmároltál?

Megfordulok. Ő válla felett átnéz, így tudjuk tartani a szemkontaktust beszédünk során.

Csípőre vágom ökölbe szorított kezeimet, felkészülve az oltásra.

- Na, idefigyelj! Tegnap illuminált állapotomban találtalak meg, tehát nem sértegethetsz ilyen beszólásokkal. Teljesen más a két dolog.

- Ó, valóban? És kedves illuminált barátosném, arra emlékszik, hogy testét is felkínálta nekem? – megigazítja odalent a dolgokat és lehúzza a toalettet.

Megfordul, s farkasszemet néz velem. Közeledik, míg én teljesen elaraszolgatok a csapig, ami megálljt parancsol nekem, így Suga hatalmába tud keríteni. Csípőmre helyezi kezeit, íriszeimbe mereszti fekete pupilláit.

- N-nem, nem emlékszem – dadogom.

- Hm. Ezek szerint sok minden kimaradt az estéből.

Lassan bólintok.

- Akarod, hogy emlékeztesselek a legizgalmasabb részre?

Nem tudok rá mit válaszolni. Egyszerűen nem bírom tovább azt a távot, ami köztem és közte van.

Szó szerint falni kezdjük egymást. Alsó ajkamat összecsípi, és addig húzza, míg ki nem csúszik fogai közül, aztán belenyal az üregbe. Nyelvünket egymáséhoz dörzsöljük, Suga köröket lejt az enyém körül, majd csak szimplán előre-hátra csúsztatja rajta.

      Szépen kiaraszol számból, és az arcomon nyal végig, és csókokkal lepi el bőrömet.

Levezeti ajkait egészen a nyakamon lüktető vénámig. Forró puszijaival kényezteti azt a területet, én pedig nem bírom tovább. Kiengedem magamból a hangos nyögést.

- Su-Suga – hajába túrok. – E-ezt most fejezzük be, amíg még… ah – de nem engedi, hogy befejezzem, mert újra visszatuszkolja nyelvét a számba.

- Monster még alszik, nyugodtan csinálhatjuk idebent – mondja könnyedén.

- De értsd meg, én nem… ah… nem akarom – sóhajtok bele mondatomba.

- Akkor nem élveznéd ennyire – felrak a mosdókagylóra és combom belső feléhez teszi tenyerét. Egyre feljebb és feljebb vezeti, s már-már az érzékeny pontom tájékánál cirógatja bőrömet, amikor megragadom csuklóját és leállítom.

- Elég! Tényleg! Fejezzük be most.

- Mitől félsz? Esetleg szűz vagy még?

- Nem. Egyszerűen csak nem akarom, érted?

- Áruld el miért – akaratoskodik. – Rap Monster zavar, vagy az, hogy a vécében vagyunk?

- NEM. Csak… - nem tudom, hogy mondjam meg neki, hogy ne fájjon.

- Csak?

- Én élvezem, amit teszel, tényleg. De érted… Tegnap történt a kis affér, és én próbáltam rá utalni, hogy ittas voltam.

- Tehát nem akarsz tőlem semmit? Igaz?

- Nem, nem ezt mondtam. Ne forgasd ki a szavaimat. Csak szimplán elhamarkodottnak tartom ezt az egészet.

- Aha, tehát jobban meg akarsz ismerni, vagy mi?

- Hátttt… valami olyasmi, ja – megvakarom tarkómat, hogy azzal is jelezzem bizonytalanságomat.

- Jó, akkor legyen így. Ígérem, nem leszek ilyen nyomulós.

- Azt megköszönöm.

Elhagyom a mosdót, és egy kicsivel később Suga is követ. A konyhában nekiállok készíteni kávét, amikor mögém lopakodik, átkarol hátulról.

- Khöm – köhintek.

- Bocsánat, még hozzá kell szoknom – elereszt.

- Elég bújós típus vagy – jegyzem meg.

- Ja, valahogy úgy.

         - Amúgy tegnap este a teraszon miért osztott le Monster? – rákérdezek arra, ami már régóta érdekel.

- Öhm. Semmi érdekes – megrántja vállát.

Tehát biztos rólam volt szó.

- Tudom, hogy velem kapcsolatos.

- Jó, igen, veled – vallja be. – Csak annyit mondott, hogy ne hagyjam, hogy elcsavard a fejem.

- De hát miért?

- Először szerintem az állapotod miatt mondta ezt. Aztán meg azért, mert látta, hogy én is kábé ugyanannyira hajtok rád, mint te rám.

- A-ha.

- Őszintén? Szerintem gecire egyedül érzi magát. Ja, meg azzal jött, hogy legyek tekintettel V halálára, és ne csajozzak. Ami már végkép nem tudom, hogy kapcsolódott a történtekhez. Lényegtelen. Leszarom, hogy a vezetőnk, akkor is úgy teszek, ahogy én a legjobbnak látom.

- Tessék, itt a kávéd – nyújtom át a meleg bögrét.

Bekapcsolom a tévét, ahol a hírekben egy rablóról beszéltek, majd átváltanak egy sokkal érdekesebb témára. A képernyőre szegezem tekintetem, s mindketten elnémulva hallgatjuk a televíziót:

- Tegnap este néhány kölyök újra megjárta az 1999-ben bezárt szeszgyárat Szöulban, csakhogy a kocsijukat ottfelejtették a gyár előtt. Nem tudjuk, mi indokból, de taxit hívtak inkább. Ma reggel viszont a piros Hyundai Veloster Turbot felrobbantották. Nem tudjuk, ki a tettes, de a helyiek megint a gyár szellemére hivatkoznak. Azt állítja a környékbeli kocsma tulajdonosa, hogy hallott kiáltásokat a gyárból, de nem merte megnézni, kik ólálkodtak odabent. Az autó tulajdonosát és a két másik fiatalembert már keresik a rendőrségen.

Kikapcsolom a tévét, mert nem bírom tovább hallgatni a híreket.

- A faszomba már! – idegesen belerúgok a hűtőbe.

- Megyek, és felébresztem Monstert. Ma bemegyünk a fiúkhoz a kórházba, és kihozzuk őket, ha törik, ha szakad. Ma este visszamegyünk a gyárba, megint – egyszeriben kiviharzik a konyhából Suga, otthagyva egyedül, fortyogva.

- Hajjaj, te gyilkos, ma megleszel – cinikusan elmosolyodom, s kiiszom az utolsó csepp kávét is a bögrémből. 

10. fejezet

A piát beleöntöttem a pipa vázájába, összeszereltem, s meggyújtottam a szenet is.

- Meggyes dohány van benne.

- És ez mennyire fog ütni? – félve pillant a kék vázára Monster.

- Áh, alig – legyintek, de valójában nem tudom, hisz sose próbáltam.

- Akkor jó.

Mindketten leülnek a padlóra törökülésben, a piákat kipakoltuk, hogy lássuk a kínálatot, s a laptopomat is bejárattam.

- Az minek? – bök Suga a laptopra.

- Hogy chilleljünk. És mi a legjobb chillelézeshez? Barátok, pia, pipa és persze zene.

- Jaaa. Hát akkor nyomassál valami jót.

Rákeresek YouTubeon a mostani kedvencemre.

- Ez mi?

- Ez kérlek szépen Crispi Crunch.

- Azok meg kik? – a képernyő elé vetődnek mindketten.

- Ne kockuljatok már. BULI VAN! – kiáltom.

Felkelek, hogy kinyissam a teraszajtót és kimenjek cigizni. Kezemben egy üveg piával felmászok a téglafalra, mely korlátként szolgál, csak ez sokkal biztonságosabb.

Meggyújtom a cigit, lecsavarom a vodka kupakját és meghúzom.

- Gyerekek, most jön a legjobb rész! – üvöltöm be magasra tett kezekkel. – SAJANGNIM NICE SHOT!! – veretem ezerrel.

Suga és Monster is kijönnek, s szinte egyszerre fogják meg a lábaimat.

- Ha hátra esel basszameg… ! – fegyelmez Suga.

- Nyugi van, ez csak két emelet – lenézek, de sokkal magasabbnak tűnik most az a két emelet, mint valaha.

- Jobban szeretném, ha leszállnál onnan – aggodalommal teli pillantásokat vet rám Suga.

- Nyugodj meg, nem lesz semmi az égvilágon. Inkább igyál – betömöm a szájába az üveget és megborítom. Nyakán csordul le a pia, amit lenyalok. Suga megmarkolja erősen a combomat.

- Lyn, menj be egy percre, muszáj beszélnem Sugával – lerángat RapMons a falról és beküld, majd rám zárja az ajtót.

Nem hallom, miről beszélnek, de oktatójellegűnek tűnik a mozdulatokból ítélve. RapMon folyamat a mutatóujjával magyaráz, míg Suga egyszer-kétszer megrázza a fejét, vagy éppen bólint, s végig lehorgasztja búráját.

Berakom a Girls’ Day – Expectiont és elkezdem táncolni azt.

Teljesen megfeledkezem a társaságról, csak a mozdulatoknak élek. Mire lemegy az egész, már póló sincs rajtam, a végtagjaim zsibbadnak, és tiszta hamu körülöttem minden, mert még azt is elfelejtettem, hogy cigi volt a kezemben.

Megfordulok, és a két sráccal találom magam szembe, kik hatalmas tapsviharral jutalmazzák produkciómat.

- Ez nem volt semmi. Van még olyan, amit el tudsz nekünk nyomatni? – érdeklődi Suga.

- Aham. De elfáradtam, adjatok még inni. Mellesleg mindjárt elalszik a pipa, szívjunk már.

Suga leguggol és beleszív, majd nagyra tátja száját, hogy a füst távozzon onnan.

- Én tudok trükköt is vele – nyúlok a csőért.

Átveszem, s beszívom a pia és a füst egyvelegét. Szopogatom még egy kicsit, csak az íz kedvéért, majd kitátom a szám, s kieregetem a füstöt, mely köröket képez, aztán szertefoszlanak.

- Aaa. Ilyet én is akarok. Hogyan?

- Titok, bocsi. Mutatok még valamit – odacsúszok Monsterhez, mivel Ő tartózkodik hozzám közelebb.

- Tárd ki a beszélőkédet Nigga – utasítom.

- Minek?

- Majd meglátod, csak csináld.

Közel hajolok hozzá és átfújom a füstöt.

- Ezt nem engedélyeztem drágám – ellök Suga. – Fújd csak ide a füstöt – ajkait széttárja előttem.

- Most nem, várj. Adj egy poharat – már szívom a következő adagot a számba, hogy újabb trükkömet mutassam be.

Kezembe veszem az üvegpoharat és szépen lassan beleeresztem a tejfehér anyagot, mely a pohár falán végig csúszik, majd szépen megtelíti azt. S a földre kiöntöm.

- Ez kurvajól néz ki. Ügyes vagy.

- Szívjatok még, én azt hiszem, kicsit ledőlök – megérzem a piás pipa és a mellette ivott színtiszta piát is. Teljesen beszédültem.

Hátamra fekszem a padlón és lehunyom egy percre a szemem, de úgy is forog velem minden.

- Nem merem kijelenteni biztosra, de szerintem rosszul vagyok.

- Lyn, csodálkozol? Mert én baromira nem. Ne vigyünk el inkább aludni?

- Nem! –ellenkezem.

Suga mégis alám nyúl mindkét karjával és felemel.

- Most hányom össze magam! – ahogy ezt kijelentem, ki is adom magamból az elfogyasztott piát. A fapadlón csattan az egész.

- És még te mondtad, hogy ne hányjunk ide. Ahj, basszameg. Mon? Elkezded takarítani, míg én lefektetem?

- Persze.

Végig nyögdécselem azt az egy métert a nappalitól egészen a szobámig. Minden egyes rázkódásnál úgy éreztem, hogy kiadom magamból még a maradékot is, de nem így történt.

Szépen lerakott a matracra, kihúzta alólam a takarót, és gondosan betakart. Még a párnát is felpuffozta nekem.

- Melegem van – mondom úgy, mint aki a halálán van.

- Mit tegyek? Takarjalak ki?

- Vedd le a nadrágom.

- Figyelj, Lyn. Ne kínáld már fel magad így. Most csak a pia miatt teszed ezt, de holnapra megbánnád.

- Nem, dehogy. Nem kínálom fel magam, és nem is azért mondtam, hogy… ah – csikarni kezd a hasam.

- Mi az? – leül az ágy szélére.

- Fáj. A hasam.

Felemeli a takarót, ráteszi fedetlen pocakomra meleg tenyerét. Körkörösen simogatja, s lassacskán megnyugszik a bendőm.

- Már jobb?

Bólintok.

- Hozok be neked vizet.

Kimegy. Gyorsan ledobom magamról a nadrágot, amit a szoba másik felébe hajítok és betakarom magam újból.

Éppen hogy nem látta a műveletemet Suga.

Leül újra, s átadja a hideg palackot.

- Hoztam be neked hideg vizes törölközőt is, meg egy szelet pizzát.

- De hát nem megettük az egészet?

- Ezt az egyet meghagytuk, direkt arra, ha bárkivel ilyesmi történne. Különben, előre megjósoltam Nam Joonnak is, hogy ez lesz.

- Mi? Kinek?

- Monsternek. Jaa, tényleg. Te nem is tudtad az eredeti nevét, mi?

- Hát nem. Senkiét se tudom – döbbenek rá.

- Akkor gyors elmondom. És most hivatalosan is bemutatkozom. Szia, én Min Yoon Gi vagyok – megragadja kézfejemet és egy csókot lehel rá – Megtiszteltetés, hogy megismerhetem kegyedet.

  - Édes vagy – elpirul az arcom.

- Végre visszaszökött a vér az arcodba. Pár perce még fal fehér voltál – belecsíp óvatosan az említett testrészembe – Tehát, aki odakint takarítja fel a ganét, amit magad után hagytál ott, az Kim Nam Joon, a bandánk leadere. Jin, ki lábát a kórházban pihenteti, Kim Seok Jin néven jött a világra. Jung Kook a csapatunk maknaeja, Jeon vezetéknévvel él. T-jo Park Tae Jo sarja, tehát ő az ifjabbik Park Tae Jo. H sosem mondta el nekünk, mi az igazi neve. Titkolja előlünk, mert szerinte ciki. Ezért nem is piszkáljuk már azzal, hogy árulja el mi a teljes neve. Dae pedig Choi Dae Hong.

- Nem hiszem, hogy megjegyzem, de majd emlékeztess rá többször a nevekre YoonGi.

- Elég, ha az enyémet tudod – nevet. – Na, de hagylak, aludjál. Én még segítek takarítani odakint.

- Oké. Nagyon köszönöm, és bocsánat.

- Semmiség. Előfordul. Most pedig hunyd le a szemeidet, és aludj jól.

Leeresztem szemhéjamat és oldalamra fordulok.

Homlokomat Suga nedves és forró ajkai érintik meg, majd egy hideg rongyot terít reá.

Mosolyra húzom számat, és úgy alszom el.

Mentőautó halad el a ház előtt, hatalmas ricsajt keltve.

Annyira megijedtem a hangtól, hogy összerezzentem, és kinyitottam a szemeimet, de csak résnyire, majd vissza is csuktam, mert nem bírtam elviselni az erőteljes napsütést. Szinte kiégette a retinámat.

Nyöszörgök egyet, és visszadobom magam a párnára. Oldalra fordulok, de kezem valami emberinek csapódik. Kipattannak pilláim, és Suga arcával találom magamat szembe. Mögöttem is besüpped az ágy, így egyértelművé válik, hogy ott meg Monster fekszik.

 Felülök az ágyon, hogy jobban megszemlélhessem őket, de a nagy lendülettől lüktetni kezd nehéz fejem.

Először jobb oldalra tekintek. Sugán a tegnap is viselt kosaras nadrág virít, de ezúttal felső nélkül. Megilletődöm, ezért nagy reményekben a másik oldalra lesek.

Természetesen Rap Monster sem vitte túlzásba az alvásra szánt öltözékét.

Mégis hogy került ide ez a két teremtés az ágyamba? És miért fáj ennyire a fejem?