8. fejezet

 - És most hogyan jutunk haza? – kérdezem tanácstalanul.

- H. Hívd fel H-t! – mondja Suga Rap-nek.

- Minek? Nincs autója.

- Majd szerez.

- Azt se tudja, hogy lopjon el egy biciklit… Kétszer beriaszt a kocsi, és elkapják, és akkor ugyanott fogunk tartani, mint most, csak eggyel kevesebb lenne a létszámunk otthon  

- Akkor? Mondj te ötletet. Te vagy itt az agy.

Nem is figyelek párbeszédükre. Pedig már egészen elfajzott, és egyre obszcénebb szavakkal dobálóztak, végül már nem bírtam a nagy hangzavarban gondolkodni, így leállítottam őket: - Hagyjátok már abba, az istenért. Hívok egy taxit és kész. Annyi pénzem még van. Nem lop senki semmit, és mi is épségben haza érünk. A kocsiért meg holnap visszajövök – néma csend. – Ne nézzetek így. Fényes nappal jövök el érte.

 - És mi is jövünk veled.

- Rendben.

A telefonomon tárcsázom az egyetlen taxis társaságot, melynek megjegyeztem a számát.

      - Azt mondták, hogy körülbelül 5 percen belül itt lesznek értünk.

- És addig? Ne nézzetek retardáltnak, de én nem merek itt ácsorogni. Ne szálljunk be inkább a piroskába? – bök Suga a kocsimra.

- Mi baj történhetne idekint?

- Mondjuk legyilkol minket egy őrült gyilkos, aki odabent majdnem beleállított egy kést, vagy dobócsillagot, vagy faszom tudja mit a fejembe? Monster, vedd már észre! Az a kölök nem csak az épületen belül tartózkodik. Különben most nem így nézne ki a Hyundai.

- Szálljunk be. Igaza van RapMon. Inkább beülök, minthogy kint várjak a taxira.

- Eddig is itt voltunk. Akkor miért nem ugrott már a nyakunkba? Ne fossatok.

Óriási csörömpölést hallunk odabentről.

- Jó, na most ülünk be! – mondja RapMon.

Sietősen bepattanunk az ülésekre és magunkra zárjuk az ajtókat.

- Komolyan, ennyi félelmetes élményben még sosem volt részem, mint ebben a két kicseszett napban, pedig már éltünk meg mi is dolgokat. Igaz Rap?

Helyesel az említett fiú.

- Emlékszel, amikor két éve a játszón meg akartak minket verni? Istenem, T-jo mekkorát kapott a szeme alá. És Kook? Akkor még kis pisis kölyök volt. Hogy felmászott a fára, aztán a helyi kemény meg lábánál fogva rángatta le. És akkor jött Jin. Mekkorát behúzott neki, istenem. Azt látni kellett volna. Bár a bordatörésem sem volt semmi – Suga boldogan meséli ezt a régi emléket. Mintha olyan szép lenne… úgy beszélt róla, mint amikor az idősebbek gondolnak vissza azokra az időkre, mikor még élvezték az életet, és játszottak, táncoltak, nevetgéltek. Suga viszont egy bordatörésről beszélt úgy, mintha az egy csodás élmény lett volna számára.

- Suga? Érezted valaha is, hogy igazán boldog vagy? Vagy van olyan emléked, amire szívesen emlékszel vissza? – csak úgy kicsusszant a kérdés a számon.

Mindketten elnémultak. A levegő megfagyott és fojtóvá vált idebent.

Az utcán hirtelen erős fénycsóva jelent meg.

- Itt a taxi – mondja Monster.

- Menjünk – lesütöm pilláimat.

Rosszat mondtam… Teljesen elment az eszem. Olyan embertől kérdeztem ilyet, akinek se családja, se pénze. Csak barátai. A legnagyobb dicsőség neki, ha csontját törik, vagy éppen ő ver meg valakit. Vagy ha megmenekül a halál karmai közül.

   Rapmon beszállt a taxiba, így egy pillanatra ketten maradunk az utcán Sugával.

- Figyelj, bocsánat. Baromságot kérdeztem.

- Nem, semmi gond. Neked még hozzá kell szoknod ahhoz, hogy mi nem onnan jöttünk, ahonnan te. Vagyis… érted.

- Igen. Tényleg sajnálom.

- Felejtsük el, inkább menjünk, mert Rap Monster elmegy nélkülünk.

Beszállunk mi is a sárga autóba.

- Jó estét. Hova lesz a fuvar?

Válaszolok.

- Mi tartott eddig? – kíváncsiskodik Mon.

- Csak beszélgettünk, semmi komoly – legyint Suga. – Hé, Lyn? Van otthon kaja? Mert nagyon éhes vagyok.

- Huh, lehet le kell ugranunk az éjjel-nappaliba. Van kajám, de higgyétek el, nekem sem ízlik az, amit eszek.

- Akkor mi a francnak eszed? – elszörnyed Monster.

- Még van pár feles kilóm.

- Ahj, jézusom. Ezt most fejezzük be. Ma bezabálunk. Ugye tudsz főzni?

- Igen.

- Akkor perfekt.

Azt hiszem, hosszú éjszakának nézünk elébe.