13. fejezet

- Megjöttem – hallom Rap Monster hangját odakintről.

- Menjünk ki – mondom Sugának.

Felkelünk mindketten az ágyról és kibaktatunk a nappaliba, ahol már mindenki elfoglalta a helyét az ülőalkalmatosságokon.

Kook és Jin szorít nekünk helyet a kanapén, ahová le is ülünk.

- Na, mesélj. Mi volt – szólal meg elsőnek H.

- Itt van – ledob egy sporttáskát az asztalra. T-Jo ráveti magát, és széttárja előttünk a táskát, hogy megleshessük a tartalmát.

Tele pisztolyokkal, nagyobb termetű gépfegyverekkel és pár éles késsel.

- Ebben vannak a töltények – ad át egy szatyrot Jinnek.

- És Jenny? Hogy intézted el? – teszi fel a kérdést helyettünk is T-Jo.

- Lényegtelen. Nem szeretnék róla beszélni. Most inkább arról dumáljunk, hogy hogyan fogunk bemenni az épületbe. Csoportokra fogunk oszlani, remélem ezt már mindenki tudta.

- De Mon, ez így nem oké. És ha véletlenül egymásra lövünk? Vak sötét lesz az épületben – vág bele szónoklatába Suga.

- Erre van megoldás – kitúr a zsebéből 8 darab narancssárga műanyag kis cuccot. – Ezek itt fényvisszaverők. Pontosan olyanok, amik a bicikliken is találhatóak. Na most, ezeket felrakjuk majd a felsőinkre, és még mielőtt valamelyik idióta lőne, rávilágítunk zseblámpával. Ilyen egyszerű az egész. Nem fogjuk lelőni egymást, ne féljetek.

- Mond a csoportokat – így Kook.

- Jin, te T-Joval leszel. Kook, te velem. H, te leszel Lynnel és Suga, te Daevel.

- Miért nem lehet velem Lyn? – akadékoskodik Yoongi.

- Mert így osztottam be. Meglátásom szerint, tökéletes a felállás. T-jo, te nagyon figyelj oda Jinre, mert a lába még nem a legjobb. Kook, neked még fáj az oldalad?

- Nem igazán. Megleszek.

- Mindegy, te amúgy is velem vagy. És most figyeljetek, mert jön a haditerv. Mindegyik kettes csoport más felől fog bemenni.

- Monster, ne haragudj, hogy közbevágok, de nem kéne megvárnunk Dae-t, hogy ő is hallja? – említi meg a társa hiányát Suga.

- Majd utólag elmondom neki. Egyéb óhaj-sóhaj, mert szeretném közbeszólás nélkül folytatni.

Kezd ideges lenni.  - Tehát nincsen. Fasza. Ott tartottam, hogy más felől megyünk be, és végül középen találkozunk, ahol vannak a tartályok. Ha minden flottul megy, akkor a srácot éppen középen fogjuk találni, és akkor elkaptuk. Ahogy már beszéltük, NEM lövünk rá első alkalommal. Vannak köteleink az alagsorban, melyeket magunkkal viszünk, és ha megvan, akkor megkötözzük vele, aztán kihallgatjuk.

- És utána nyírjuk ki – fejezi be Monster helyett H.

- Igen.

- Ennyi erőből már a rendőrségnek is leadhatnánk, és akkor nem kell embert ölnünk – érvel T-jo.

- Persze, és akkor már adjuk fel magunkat is, nem? Végülis csak a kórházból megszöktettünk két beteget, valamit tettünk, amiért amúgy is keresnek, és kábé azt hiszik, hogy Lyn gyilkolta meg V-t – idegességében felpattan Suga a kanapéról.

Megfogom csuklójánál fogva, nehogy nekiessen barátjának.

- Fejezzétek be. Nem kell nekünk ide a civakodás. Tae Jo, te is tudod, hogy meg kell ölnünk. Taehyung érdekében minimum. Szenvedjen csak úgy, mint elvesztett csapattársunk – izzik a szemében a tűz Nam Joonnak.

- Tehát ennyi lenne? - kérdezem.

- Igen, miért? Van még valami esetleg? – néz rám a leader.

- Nem, csak olyan egyszerűnek tűnik az egész. Olyan semmilyen. Semmi csavar. Értitek, mire gondolok, nem? – körültekintek, de mindannyian furcsán néznek rám. – Nem, oké. Lényegtelen. Mikor indulunk? – meglesem az órámat, amin pontosan fél nyolc van.

- Kilenckor kezd el sötétedni az ég, vagyis akkor. Mire odaérünk, az körülbelül tíz perc. Dae, ha jól tudom, ma nyolckor ér haza, szóval bőven lesz ideje feldolgozni a tervet. Addig mindenki próbálja valami olyasmivel elfoglalni magát… Áh, mindegy – legyint RapMon, és elhagyja a szobát.

A többiek mind zsibongani kezdenek, így Sugával úgy döntünk, visszamegyünk a hálóba egy hamutállal és egy doboz cigivel.

    Lefekszünk az ágyára, mellkasára hajtom a fejem, és a számba veszek egy szál cigarettát. A hamutálat Suga hasára helyezem, hogy mindketten egyszerűen elérjük. Yoongi meggyútja mindkettőnkét, és élvezzük, ahogy szétárad testünkben a nikotin.

- Szerinted mit akart mondani Monster a beszéde végén? – töröm meg a csendet.

- Én tudom, de még kimondani is szörnyű. Nem akarom, hogy ilyeneket hallj.

Belenézek koromfekete íriszeibe. – Nem fogunk mindannyian visszatérni ide, igaz?

- Nem. Ő is tudja. Túl veszélyes odabent. Egyértelműen azt akarta mondani, hogy élvezzük az életet, amíg lehet.

- De Sug, én nem akarom, hogy meghaljon valaki.

- Nem akarás kérdése, de hidd el, egyikünk sem akarja.

- De mégis, miért megyünk el? – kifújom a füstöt.

- Mert így akarja feldolgozni Taehyung halálát.

- De ha még valakit elvesztünk? És ha nem lesz meg a gyilkos? Addig fogunk visszajárni, amíg végül mindannyian meghalunk?

- Nem. Csak addig, míg RapMon úgy tartja, nekünk mennünk kell, még ha az további áldozatokkal jár, vagy akár az ő halálához is vezet.

- Annyira eltökélt ember. Csodálom érte.

Belepöccintem a hamut a kis tálkába.

- Igen, tényleg az, de ez az egyik legrosszabb és legjobb tulajdonsága is. Mindegy, ne beszéljünk róla többet.

- Jó.

Újra csend honol a hálóban. A fiúk hangja szűrődik csak be odakintről, de az is csak minimálisan. Nem lehet érteni, miről beszélnek.

- És most hova ment? – töröm meg a csendet.

- Nem tudom. Kipiheni a Jennys látogatást. Gondolom, elég rossz emlékképei vannak most a nőről.

- Gondolod, hogy lefeküdt vele?

- Másért nem adott volna nekünk ennyi cuccot. Hót ziher.

Elszörnyülködöm. Egy fiatal, jóvágású srác egy negyven éves nővel hentereg. Ez még nekem is felforgatja a gyomrom. Szegény gyerek, most mit élhet át…

   - Lyn? Lenne egy kérdésem.

- Hallgatlak – elnyomom a csikkemet a hamutálba.

- Lehet elég morbid, de te mit szeretnél tenni, még mielőtt meghalsz?

- Azzal szeretnék lenni, akit a legjobban szeretek – mondom hosszas gondolkodás után. – És te?

- Hm. Én is. És képzeld, én pont vele vagyok.