12. fejezet

Suga után eredek, aki már rángatja erősen Rap Monster vállát.

- Mi az már? – nyög fel.

- Húzzunk be a kibaszott kórházba, és hozzuk ki azokat a szerencsétleneket.

- Mégis minek? – döbben meg Suga hirtelen ötletétől.

- Mert keres minket a rendőrség, és mert ma kicseszettül megöljük azt a gyereket a gyárban.

- Te megörültél? – tör ki belőle a kérdés.

- Nem bazdmeg, csak nagyon ideges lettem. A híradóban is szerepeltünk, ja és még jobb, hogy Lyn kocsijának annyi. Az a faszfej porrá égette.

- Hé, Suga, még nem olyan biztos, hogy ő volt az – próbálom megnyugtatni.

- Jaj, ugyan már Lyn, ez full egyértelmű, de ha nem hiszel nekem, akkor este megbizonyosodhatsz róla. Esküszöm, addig nem döfök a szívébe kést, ameddig ki nem hallgattuk.

   Megijeszt YoonGi viselkedése. Tényleg elhatározott, de ez nekem kicsit sem tetszik. Még a végén őt fogják lecsukni, mert megölte a gyár „szellemét”.

   - Na, öltözz már! – sürgeti Monstert. - Nem maradhatunk itt sokáig. Lyn, te a telefonodat most azonnal dobd ki. Le fognak nyomozni. A kórházba pedig még csak véletlenül sem jöhetsz be velünk. T-Jot pedig felhívom most azonnal, hogy hozza el nekünk a furgont.

- Milyen furgont? – ráncolom homlokom.

- Nemrég lopta el egy telepről T-Jo. De nyugi, már cseréltünk rajta rendszámot – magyarázza Monster.

-Ah, mert végülis nem leszünk feltűnőek egy lopott kocsival…

- Jól mondod. Nem leszünk azok. De most kajak ne csak ácsorogjatok már itt. Öltözzetek!

Odasietek a gardróbom elé és kiveszek egy fekete pólót és egy farmer rövidnadrágot. Gyorsan magamra dobom, és kiszaladok az előszobába egy fekete cipőért is.

- Mehetünk – mondom.

- Add a mobilod – széttárja előttem tenyerét Yoongi.

- De ne dobd ki.

- Mondom add ide!

Mellkasomhoz szorítom, aztán beadom a derekam, és odaadom neki. Kiveszi belőle a SIM kártyát és az aksit, és kidobja a kukába.

- Holnap szerzünk egy újat, ígérem – visszaadja a teljesen használhatatlan készüléket.

Úgy nézek rá, mintha most vesztettem volna el az egyik barátomat.

- Azért ne sírjál – felemeli államnál fogva a fejem, és mosolyra húzza számat hüvelykujjával. – Így mindjárt szebb vagy.

- Én nem akarom ezt az akciót – rázom a fejemet.

- Sokkal szívesebben ülnél inkább a sitten?

- És ha csak ki akarnak hallgatni?

- Azt nem így jelentették volna be a hírekben.

- Amúgy is, semmi rosszat nem tettünk. Akkor már múltkor is le kellett volna minket csuknia.

- Ami biztos, az biztos, én inkább menekülök. Mellesleg, neked mikorra kellett volna bemenni a kihallgatásra?

- Azt hiszem holnap. Iszonyat patthelyzet. A végén még azt fogják hinni, hogy én öltem meg V-t.

Rap Monster is végre elkészül és csatlakozik hozzánk.

- Nem, azt nem hihetik.

- De, hidd el. Az egész gyilkosság a végén rám fog kenődni.

- Miről maradtam le? – néz ránk Nam Joon.

- Mindegy, lényegtelen. Indulás. T-jo hamarosan itt lesz.

Leszaladunk a ház elé.

T-Jo már ott állt a kocsival. Monster kinyitja nekem a tolóajtót, én pedig beugrok a hármas ülésre. Suga mellém ül, míg Monster az anyósülésen foglal helyet T-Jo mellett.

- Mi újság? – lepacsizik vele.

- Semmi érdekes. Inkább ti meséljetek. Hova menjek?

- A kórházhoz – mondom.

- Okés. És ki fogja elmesélni nekem, hogy mi ez az egész?

- Majd én – jelentem ki.

- Akkor hadd halljam kislány.

Egész úton pofáztam, és egyre hangosabb, és idegesebb lettem. A beszédem végén már annyira felcukkoltam magam, hogy képes lettem volna belerúgni valakibe.

Az idegeimet végül Suga felkarján vezetem le, mire ő teljesen kiakad rám.

- Nyugodjá’ már le és ne próbálgasd az öklödet a karomon!

- Ideges vagyok. Tudod mennyibe fájt nekem az a kocsi?

- Tudod mennyire fájt az ütésed? – nyávog.

- Tudjátok mennyire geci idegesítő a civakodásotok? – üvölt hátra T-Jo. – Kurvára nem tudok koncentrálni így az útra.

- Miről beszélsz? Itt vagyunk, csak egy parkolót kell keresnünk.

- Hajrá. Akkor parkold le helyettem is ezt a széles vagont!

Befogom, és megvárom, míg leteszik a kocsit.

A többiek kiszállnak, és már én is másznék ki, mire rám csukja az ajtót Suga.

- Hééé! – erőteljesen megkocogtatom a kocsi ablakát.

- Sajnálom, de itt kell maradnod – felhúzza vállait és széttárja tenyereit, az a tipikus ’ez van, így jártál’ gesztust küldi felém.

Hallom, ahogy lezárják az autót, így még csak kiszállni se tudok.

- Fasza – durcáskodom.

Fél óra múlva újra kattan a kocsi. Hátra tekintek, ahol három maszkos srác, és két másik, vagyis Jin és Jung Kook szaladnak felém. Jint és Kookot mellém ültették, Suga a csomagtartón keresztül ült be hátra, és T-Jo, illetve Nam Joon újra elfoglalta a helyét.

- Ti nem vagytok normálisak! Kajak ELRABOLTÁTOK őket? Én azt hittem, hogy majd szépen kicsempészitek Kookot meg Jint, és nem csináltok hisztit.

Újra hátra lesek.

Több mint 20 orvos és nővér áll az épület előtt, és figyeli, ahogy elmegyünk.

- Úristen, ha ezek tudnák, hogy én is veletek vagyok – rázom a fejem.

- Őszintén? Szerintem azért nem indítottak utánunk rendőröket, meg ők is hagytak minket simán elmenni, mert már az idegeikre mentünk – nevet Kook. – Lehet örülnek is titkon, hogy „elraboltak” minket.

- Különben, kurvára hülyék vagytok. Szerintem tök egyértelmű volt, hogy ti szöktettetek meg minket. Vagyis a maszk teljesen felesleges volt – nevet Jin.  – De ti tudjátok.

- Hát, legalább hitelesen előadtuk magunkat – mondja T-Jo, mire a többiek nagy egyetértésben bólogatni kezdenek.

- És, most hova? – néz rám a sofőr.

- Nem tudom.

- Hozzánk. Estig nem tudunk mit tenni – dörmögi Monster mély hangjával.

- De nem értem. Minek mindig este megyünk oda? – összehúzza szemöldökeit Kook.

- Mert akkor nem lát minket senki. Nappal amúgy forgalmasnak mondható az a kerület – magyarázza Jin.

- Ahaaaa. Oké, így már értem. Csakhogy olyankor mi sem látunk túl sokat, nem ám, hogy minket észrevegyenek.

- Jogos. Mindegy. Beszerzünk még néhány zseblámpát – szólal meg hátulról Suga.

- Amúgy, nekem még mindig nem tiszta, hogy miért megyünk megint vissza – magyarázatra várva fordul felém Jin.

Gyorsan elmagyarázom neki.

     - Nem rossz. És mivel akarjátok megölni? – kérdezi.

Mindenki egyszerre fordul felé.

- Mi van? Valami rosszat mondtam? – ide-oda kapkodja fejét, és nem érti, miért nézzük így, mindannyian.

- Nem, csak… de most tényleg. Valaki tudja, hogy minimum önvédelemből milyen fegyvereket viszünk magunkkal? Egyáltalán van fegyveretek? – körbetekintek.

- Nem, de én tudok szerezni. T-Jo, dobj ki Jennynél hazafelé.

- Monster. Ezt ugye te sem gondolod komolyan? Az a csaj tudod miért cserébe ad csak fegyvert.

- Jó, tudom, nem kell emlékeztetned rá, de ez most vészhelyzet.

Mindenki elfintorodik, csak én nem, mivel fogalmam sincs, miről van szó.

Kook odasúgja nekem, hogy Jenny egy 40 éves nő, aki fegyvergyűjtő és szex mániás. Csak szexuális szolgálat esetén adja kölcsön az ő kicsikéit.

- Úristen, RapMon. Nehogy fel merj menni hozzá! –megragadom felsőjét.

-  Eressz – megszorítja csuklómat annyira, hogy az már fáj, így ujjaim akaratlanul is eleresztik az anyagot.

Kiszáll.

- Undorító vagy! – kiáltom utána.

- V-ért teszem – legyint, és már szalad is fel a lépcsőkön.

- Hihetetlen, hogy mindig ezzel jön… - rázza hevesen fejét Suga.

- Felelősnek érzi magát Taehyung halála miatt, azért ilyen – osztja meg velünk Jin.

- Ezt honnan veszed?

- Tök egyértelmű. Különben nem mondaná ennyit, hogy ezt meg azt V miatt tesz.

- És ha csak nagy benne a fájdalom, hogy elvesztette?

- Nem. Ismerjük mindannyian Monstert elég régóta, és tudjuk, mit mikor tesz és miért. Néha még a reakcióját is ki tudjuk számítani.

- Megjöttünk – szól közbe T-Jo. – Szálljatok ki, én pedig betolatok a sikátorba.

Kiürül az autó.

A többiek már otthonosan mozognak. Lazán berúgják az ajtót a kis lakásba, mely a földszinten található. Suga mellettem megy, és már megint átdobja vállamon a karját. Szúrós tekintetem viszont eszébe juttatja az egyezségünket.

- Csak ezt engedd már meg – könyörög.

- Ah, legyen.

Elenged, hogy be tudjunk menni a szűk ajtón. Előre enged, majd újra mellém kerül, hogy karját rajtam pihentesse.

- Körbevezetlek –suttogja a fülembe.

Elsőnek a nappalit mutatja meg, ahol csak egy szakadt kanapé és néhány fotel helyezkedik el, egy asztal körül tökéletes kört alkotva.

A nappaliból kijövet a nyitott ajtóba H állt, akit üdvözöltem. Belestem mellette, és láttam, ahogy Kook és Jin a hűtőből zabálják ki a kaját.

- Úristen, de hiányzott már az itthoni koszt – tömött száján alig érthetően préseli ki a szavakat Kook.

- Gyere, megmutatom a szobámat – húz el a konyhától Yoongi.

Benyit a kis hálóba, ahol 2 emeletes ágy is van.

- Ez itt az enyém – mutat az egyik alsó ágyra. – Fölöttem alszik Kook. Itt – mutat a másik felső részre – T-jo, alatta pedig Dae.

- Dae hol van megint?

- H azt mondta este jön velünk. Most dolgozik.

- Ah, értem.

Suga lefekszik az ágyára, és kéri, hogy üljek le a szélére. Vonakodva, de megteszem.

- Mit dolgozik?

- Hm. Egy gyorskiszolgálóban. Nem keres vele olyan álom sokat, de T-Jo és az ő keresete együtt már egészen elviselhető.

- De ti miért nem mentek el dolgozni?

- Jó kérdés. Monster jobban szereti, ha mi együtt vagyunk, mivel mi még fiatalnak számítunk. Igaz, idősebb vagyok nála, de csak egy évvel. De hát ő a leaderünk. T-Jot és Daet már nem irányíthatja, hisz ők jóval idősebbek, és tényleg, míg ők távol vannak, mi felelünk Kookért és H-ért, illetve most már rád is.

- Rám? – lepődök meg.

- Igen. Már te is a csapatunk tagja vagy.

Fülem mögé tűri szemembe lógó tincseimet.

   Olyan jó hallani, hogy végre valahova tartozom… Jimin és az ő társasága teljesen különbözik ettől. Velük csak szórakozni tudtam, de itt tényleg úgy érzem, hogy meghallgatnak, és odafigyelnek rám.

Mintha a második családom lenne.

    Ezért félek visszatérni a gyárba. Nem tudnám elviselni, ha még valakit bántanának a családomból. Főleg, ha Sugával történne valami.