1. fejezet

Odakint szemerkél az eső, de látható, hogy ez még csak a vihar kezdete. Sálamat fejemre tekerem, hogy hajam ne ázzon, szaporábbra veszem a tempót. Amúgy sem kedvelem a sötétben róni az utcákat, de ez a környék kifejezetten ijesztő.

Az aszfalt hirtelen átvált macskaköves útra, a magas sarkúm kárára. A bokám fájdalmasan kibicsaklott, s a reccsenés azonnal tudatta velem, hogy a 10 centis saroknak bizony annyi. Lehúztam a cipőt, hogy közelebbről is megszemléljem, hátha használható még valamennyire, de csalódnom kellett.

Egy hajszálon függött az egész. Így kénytelen voltam a másikat is ledobni, és kézben vinni tovább.

Megpróbáltam futni, bár a talpamat nem kímélte az utca lapja. Szívem 5 perc után ide-oda vert, tüdőmből kifogyott a levegő. Kapkodtam utána, miközben egy szökőkútnak támaszkodva pihentettem elgémberedett vádlijaimat.

Nem érdekelt már semmi, csak az, hogy le tudjak ülni, így tökéletesnek találtam a kút szélét, bár vizes volt.

- Szia.

Összerezzentem.

Nem tudom, honnan jött a hang.

Elnyugtáztam, mint képzeletem szüleménye.

De tévedtem. A köszönés újra elhangzott, ezúttal közelebbről. A hang bal oldalamról érkezett, ahonnan jöttem. Tehát végig követett volna valaki?

    Odafordulok az illetőhöz.

Vagyis, mint később kiderült, az utca lámpának fényében, hogy nem  csak egy személyről van szó, hanem egy egész csapatnyi fiúról.

Több mint 8-an voltak velem szemben, s mint falkavezér, a köszönős srác ment elől.

- Khöm… hello- mondtam egészen halkan.

- Hogy mit mondtál?

- Csak annyit, hogy hello.

- Ja, ok. Figyelj cica, elfogyott a cigink, nincs egy szálad?

- Nem dohányzom – felálltam, mert ezt a lehetőséget találtam a legbiztonságosabbnak.

- Aha, az fasza. Akkor esetleg egy kis pénzzel nem tudnál minket megszánni?

- Ne haragudj, de most vertem el az összes pénzem.

- Akkor nem szeretnél szerezni? – hüvelyk, s mutatóujjával egy kört alkotva nemi szerve előtt elkezdte imitálni a kiverést.

- Köszönöm, nem élnék ezzel a lehetőséggel – teljes higgadtsággal beszéltem. – S most, ha nem haragszotok meg, el szeretnék menni, ugyanis 5 percen belül zuhogni fog az eső.

- Fiatal még az idő, hova kell így sietni? Egy kis eső senkinek sem árt. Ne félj cica.

- Ne cicázz, te büdös bunkó!

- Az isten ba… na jóóó. Adok neked egy percet. Fuss! Fuss, mint aki az életéért küzdene.

Nem is pazaroltam feleslegesen a másodperceket, nekiiramodtam a futásnak, s azonnal beiszkoltam egy utcába.

Utólag megbántam, hogy nem az italozó felé vettem az irányt, mert lehet úgy hamarabb megúsztam volna, de egy teljesen ismeretlen környéken lyukadtam ki, elég kevés esélyt látva arra, hogy megmeneküljek.

Nem is tudtam hirtelen, hogy hova fussak tovább, de már hallottam a kiáltásokat mögülem.

Balra tekintettem, s egyszeriben megörültem a látottaktól. Egy sikátor! Talán az életemet is megmentheti ez a hely.

Egy hatalmas konténer mögé bújtam be.

Mire kényelmesen elhelyezkedtem, már meg is jelentek a fiúk a sikátor előtt.

- Hol vagy cica? Ciciciciccc! – kiáltotta a vezetőjük.

- Tuti tovább állt – mondta valamelyik srác.

A lábam guggoló helyzetben elkezdett zsibbadni, s egyre erősödött. Mintha ezernyi hangya lepte volna el. Kénytelen voltam megmozdulni legalább egy kicsit. S egy lépés kellett ahhoz, hogy lebuktassam rejtekhelyem. Egyetlen egy. A törött üveg, melyet nem vettem észre, egyenest a napszemüveget viselő srác elé gurult.

- Na mi van? Csak nem előkerült a cicus?

Nem válaszoltam. Jobban meghúztam magam a fal mellett.

Az árnyékok egyre közeledtek.

  Összeszorítottam szememet, hogy elrejtőzzek a világ elől, s egy szebb helyre képzeljem magam, reménykedve abban, hogy az a bizonyos szebb helyen tartózkodom, s a sikátor, a srácok, a sötét utcák csak mind az álmomban léteztek.

Mikor valaki megragadta a felsőmet nyakánál és felráncigált, tudtam, hogy a valóság az az, amitől félek. Erőszak, lopás, gyilkosság, sötétség.

- Mit akarsz velem csinálni? – kapálózom, vergődöm, de egyre erősebben nyom a falhoz a fiú.

- Mit szeretnél, mit tegyek?

- Eressz el!

- Sajnálom, ezt a lehetőséget nem ismerem – cinikus mosoly jelent meg ajkain.

- Kérlek… - elpityeredem.

- Eleresztelek, ha adsz pénzt.

- DE NINCS, ÉRTSD MÁR MEG! – üvöltöm mérgesen. – TESSÉK, NÉZD MEG! – átnyújtom üres pénztárcámat. Egyedül csak az irataim vannak benne.

- Ühm, jó, akkor szerintem te is tudod, mi a másik, amire egy fiatal srác, mint én, vágyik.

Sejtettem, hogy ez következik.

- Kizárt! Bocsi, de van pasim – hazudom.

- Nem fog róla tudni.

- De nem! – undorodom a gyerektől.

- Adj egy csodás éjszakát Rap Monsternek és ígérem, elenged.

- De ki az a Rap Monster?

- Hát én. Magamról beszélek.

- De, de, de hol szeretnéd csinálni? – nyelek egy hatalmasat.

- Én már tudom. Jin, V, kapjátok el a csajt, elvisszük a Gyárba.

Önmagában is elég érdekesnek hangzik a hely. Hát még ezekkel a srácokkal megfűszerezve.

Reszketem, de még kimutatni is félek…