46. fejezet

Zötyögtünk az úton. T-Jo nem akart sietni, mondván, fényes nappal nem fogja túllépni a 30-as sebességhatárt. Viszont így baromi lassan fogunk odaérni.

- Taposs már bele az istenért!

- Örülök neki, hogy egyáltalán látok. A helyedben be se ültem volna magam mellé, mert én is téptem, és előtte ittam is. Tehát…

- Egyelőre annak örülök, hogy még élsz, mert ezzel az életstílussal hamarabb áshatod a sírodat, mint egy rákhalász.

- Ne szólj bele a dolgaimba, ez az én ügyem. És most kuss, szeretnék az útra koncentrálni, mert amúgy is tök bizonytalanul vezetek.

Ahogy meglátom a gyárat, kikapcsolom a biztonsági övet, és már nyitom is a kocsi ajtaját.

- Nana, kicsilány, azért még várd meg, míg leparkolok, jó?

Bólintok, bár már minden zsigerem arra késztet, hogy lépjek. Türelmetlen vagyok.

 Az autó motorja leáll, s kiugrom a járgányból.

Szinte szaladok a kerítésig, amin berohanok, s könnyeim újfent kicsordulnak.

  Ezúttal nem akarok J-Hopeal találkozni, bár minden bizonnyal már tudja, hogy én újra itt vagyok.

Izgulva lépek a bomladozó oszlopsorok elé, s bámulok befelé.

Csend uralja a gyárat. Hideg szellő cikázik át a betonoszlopok között, kicsípett arcomat cirógatja. Hajamat gyöngéden meglebegteti, összekuszálja.

Otthon érzem magamat. Pedig nem kéne… Ez már soha többet nem az én otthonom. Itt csak J-Hope él, és senki más.

- Na? Most már elmondod a tervedet? – ijeszt meg T-Jo.

- Igen. Bemegyünk.

- Ó, én ide be nem teszem a lábamat. Ha ezt tudom, akkor… - megtapogatja a zsebét. – Nem szóltam. Menjünk. De miért is?

- Mert tudatnom kell J-Hopeal, hogy soha többet ne várjon rám.

- És az a spray mire kell?

- Stílusosan akarom megoldani a dolgot. Nem akarok vele beszélni.

- Egyáltalán? Amúgy szerintem ez geciség. Mármint hogy nem szemtől szembe mondod neki.

- Ez van. Ő is geci volt velem.

Taejo megrántja a vállát.

- Ahogyan te érzed Lyn, én nem szólok bele. Akkor menjünk be? Te tudod, hova menjünk?

- Igen. Volt időm kiismerni a helyet.

Előrébb lépek eggyel, de bizonytalanul hátra fordulok, hogy ellenőrizzem Taejot.

- Te jobb, ha vigyázol magadra. Vedd elő azt a pisztolyt – tekintek a nadrágja zsebére.

Kiveszi, s kibiztosítja.

- Két töltényem van, úgyhogy kibaszottul siessünk.

- Hjajj, jó. Nincs amúgy sem olyan messze az a hely, ahová szeretném a feliratot. De mostantól kurvanagy csend legyen, mert szerintem már most tudja, hogy itt vagyunk.

- Hogy lehet képes erre valaki? – suttogja felháborodottan. – Vannak biztonsági kamerái, vagy mi?

- Nem. Nem beszélhetek róla, sajnálom. Bármennyire is szakítottunk, az olyan durva dolgait, mint a múltja, vagy a természetfölöttinek tűnő képességei, szeretném megtartani magamnak. De most már tényleg fogd be!

    Lapulva indulunk meg a porrá égett kartonok között. Igen, ez volt az a hely, ahol lángszóróval akart megölni minket.

Minden kormos és hamus. Azóta az este óta ezen a részlegen nem is jártam. A hátsó bejáratot nem is használtam.

- A tartályokhoz kell mennünk – suttogom.

- Az pont ettől a kaputól van a legmesszebb, igaz?

- Igen.

- Mondhattad volna, hogy az épület másik oldalánál parkoljak le.

- Nem mindegy?

- Hát nekem bazdmeg nem. Téged nem fog megtámadni, de én még végezhetem úgy, mint Dae vagy Taehyung.

- Vagyis akkor visszafordulsz?

- Nem foglak egyedül hagyni.

- Akkor fogd be és gyere.

A hatalmas vasajtó. Az áthatolhatatlan. A rozsdás.

- Ez zárva, mi? – bök a fejével a nézett tárgyra.

Bólintok. – És most nagyon nem kéne zörögnünk vele. Nehéz is kinyitni, és kurvára nyikorog.

- Vagyis?

- Vagyis most kerülünk. Elmegyünk arra – mutatok ujjammal a jobb oldalra. – Aztán bemegyünk valamelyik oszlopközön.

- Faszom – sóhajt fel. – Na menjünk.

Megtettük a megtervezett utat.

- Itt vannak a tartályok! – Mutatja a nyilvánvalót T-Jo.

- Nem vagyok vak! És te most maradj itt, én pedig erre a falra fogok pingálni – bökök a tartájjal szembeni üres felületre.

- Mit írsz fel?

- Majd meglátod.

   Agyam egyszerre késztet a nevetésre és a sírásra. Mindkettő szívesen feltörne, de egyiket se engedem. A semmilyenség jellemzi tekintetemet.

     A sprayt felrázom, s az üres falra tekintek.

A mondat, melyet fel akarok írni, már régóta megfogalmazódott bennem, s most, hogy eljutottam idáig, elbizonytalanodom.

Tényleg ezt írjam fel? Nem túl tömör? Nem túl bunkó? Nem túl… - NEM! Ezt írom fel, és kész.

Nagy levegőt veszek, s nekiállok.

Jó nagy betűkre törekedem, hogy minél feltűnőbb legyen.

„N” – ábrázolom fel a görbe kanyarulatokat, és vonalakat.

„E” – jönnek a csupa egyenesek.

„V” – Mint az, akit megölt.

„Á” – Mint áltatás. Pont, amit velem is tett.

„R” – Romlott. Ez jellemzi leginkább a lelkét.

„J” – J, mint J-Hope, a becenév, mely most pontosan illik rá. Reménykedhet benne, hogy visszajövök hozzá, de ez nem így lesz.

„R” – Egy újabb R… Ravasz. Ravasz, mint a legfurfangosabb róka.

-„Á” – Ámor. Ámor, aki elvakított engemet. Aki miatt megkedveltem ezt a fiút.

„M” – Menedék. Igen. Menedéket nyújtott nekem a csúf világ elől. Most mégis miben/kiben keressem ugyanezt? Már sosem leszek olyan biztonságban, mint mellette.

  Zokogva rogyok össze. T-Jo azonnal odasiet hozzám.

- Hé, Lyn, nyugodj meg. Semmi baj – nyugtatgat, de semmi haszna. Még meleg tenyerének körkörös simogatása sem csillapít le, pedig a vállamnak tényleg jól esik a kedvesség. – Menjünk haza?

- Nem, még nem fejeztem be – szipogom.

- Mond, hogy mit írjak le, és tűzzünk innen.

- Zárójelbe…Kérlek… - de nem tudom befejezni. A levegőért kell kapkodnom.

- LYN!

Ismerős hang üti meg a fülemet. Nem rémlik kié, de tudom, érzem, hogy már hallottam.

- LYN!

Léptek zaja hallatszik mögülem.

T-Jo rémült feje mindent elárul.

- Lyn, most húzzunk innen! – néz rám kétségbeesetten.

Felállok, és szembenézek a valósággal.

- Hoseok…

Nem nézek a szemébe. Nem akarom látni az arcát. Semmiét se akarom látni.

- Te… Miért? És… - makog össze-vissza.

Kénytelenül is megemelem koponyámat.

- Már mindent értek… - Elolvasta az üzenetemet. – Mi az indokod?

Megcirógatom a kézfejemet, melyen a gyűrű van. J-Hope azonnal kiszúrja.

- Ez most komoly? Hozzámész? De Lyn, te nem szereted őt… Hülyeséget csinálsz.

- Majd Ő szépen eldönti, mit akar. Szerintem innentől ez már nem a te ügyed. Erről a járatról lecsúsztál haver – mondja T-Jo.

- Szerintem itt meg pont te vagy az, akinek tartania kéne a pofáját. Egyébként is, neked már rég nem az élők közt lenne a helyed. Tudod te, hogy mennyi bűncselekménnyel köröz téged a rendőrség? Két kezemen se tudom már megszámolni. És én a bűnözőkre nem hallgatok.

- Mert te hány embert öltél már meg, he? Na gyere ide baszod, most nagyon kapsz a pofádra – sebes és durva léptekkel iramodik meg előre T-Jo, a pisztolyt maga elé  nyújtva, Hoseokra szegezve.

- Jézusom, fejezzétek már be! – üvöltöm. Taejo karja után kapok, s rántok egyet rajta, de az kicsúszik a kezemből, s megbotlik.

A fegyver pedig egy váratlan pillanatban elsül.

Összeszűkült pupillákkal pillantok Hoseokra, aki aggodalommal, s könnyekkel telt szemekkel néz vissza rám. 

45. fejezet

 Suga hatalmas boldogsággal húzza az ujjamra azt a bizonyos aranykarikát. Semmi rafináltság sincs a gyűrűben, egyetlen egy apró kő ékesíti, mégis beragyogja a szívemet. Tökéletes. Ennél több nem is kellene. Az már nem én lennék.

- Ezt mikor és miből?

- Nagyon ínséges időkre eltett pénz, plusz egy kis… Lényegtelen.

- Mond, hogy nem lesz belőle baj.

- Nem. Senki nem fog rájönni.

- Akkor jó – bár kicsit sem nyugtat meg a dolog.

- És milyen esküvőt szeretnél? Legyen jó nagy, hintóval meg miegyébbel?

- Ugyan már Yoongi, nem tehetjük meg, s ezzel jómagad is tisztában vagy. Egy kicsit. Csak a srácok és a szüleink.

- A te szüleid – javít ki.

Eszembe jut a sok szörnyűség, amit Suga mesélt a családjáról. Tudom, hogy a sebet újra felszakítottam, hogy most újra eszébe jutattam a fájó múltját.

- Ne haragudj – nyakába bújok.

Beletörődő mosoly jelenik meg arcán. – Úgy reméltem kiskoromban, hogy legalább anyám ott lehet ezen a napon.

- Hát majd úgy teszünk, mintha ott lenne. Az ceremónia után a vacsorához neki is foglalunk egy helyet, ahol meg lesz terítve az asztal. Lélekben hidd el, velünk lesz.

- Ez aranyos. Egyébként mikor legyen?

- Nem tudom. Ráér még. Most össze kell magunkat szednünk anyagilag. Keresek egy állást, a többieket is megpróbáljuk bevonni a munkakeresésbe, mert ez a semmittevés komolyan nem viszi őket előrébb.

- De a gond ott kezdődik, hogy mi bűnözők vagyunk. Keres minket a rendőrség. Feketén meg kevesen dolgoztatnak, ha csak nem olyan munkát keresünk, ami alapjáraton bűnbe ütközik. Például drogtermesztés, és a többi. Viszont nekem elég volt egyszer ebből a kalandból. Tavaly beleszivárogtunk egy kezdő drogkereskedő ügyébe, és mi is segítettünk neki az eladásban. Nem sokáig dolgoztunk nála, mert szar anyagot csinált, és rajtunk akarták levezetni a dühüket a felháborodott vevők. Akkor döntöttünk úgy, hogy felhagyunk ezzel.

- Komolyan mik ki nem derülnek még rólad. Csupa meglepetés lesz az életem melletted.

- Eddig is az volt, nem? – kuncog bele fülkagylómba. – Na, gyere, menjünk be és mondjuk el a többieknek is a helyzetet.

   Pár óra kellett az egész bagázsnak.

Megint lerészegedtünk.

Suga ölében pihentettem nehéz fejemet, s körbetekintettem, mi újság, ugyanis egy negyed órára álomra hajtottam a kútfőmet.

Mámoros állapotban voltak. Szó szerint mindannyian be voltak állva.

Jin kezében még mindig ott égett a füves cigi.

Meglepett, hogy képesek voltak erre. És Yoongi is. Ő is ugyanolyan üveges szemekkel bámult a semmiben, s nagyon vigyorgott.

Csak ültek, hol a földön, hol a kanapén és nevetgélve nézték a falakat, vagy egymást.

- Fasza. – Felültem. Talán túl gyorsan is. Megszédültem, a fejembe hasított a fájdalom.

Tehát az alkohol még mindig keményen dolgozik a szervezetemben. Fogalmam sincs mit, és mennyit fogyasztottam, de az tuti, hogy tömények voltak mind. A szanaszét heverő palackok is azt mutatják. A címkék nagy betűkkel tűntetik fel rajta a %-ot.

Igyekszem összeszedni magamat, hogy ki tudjak tántorogni a mosdóba. A hólyagom ugyanis vészjóslóan kívánja a kiürítését.

Csak egy kis segítséggel merek felállni, amit Yoongi térde biztosít. A nehezebb akadályt az okozza, hogy a lábát át is kell lépnem. Azonban 2 láb helyett 4-et láttam, s őszintén nem tudtam eldönteni, hogy vajon melyik az eredeti…

Többszöri nagy pislogás után sem tisztult ki a kép, ezért vettem egy nagy lendületet, és átdobtam azon a 4 lábon a sajátomat, s sikeresen teljesítettem ezzel az elém táruló akadályt. A következő az volt, hogy a folyosóig épségben jussak el.

És sikerült. Nem tudom hogyan, de megtettem azt a pár lépést esés nélkül. Örömömben le is fejeltem az ajtófélfát, amivel nem számoltam. Amikor átléptem a fekvő Jung Kookot már csak arra tudtam koncentrálni, hogy nehogy beleakadjak a kezébe. Azzal nem volt baj, de előre nem figyeltem, és akkor puff, hello kedves ajtókeret.

Hatalmas nyomás nehezedett az agyamra, s felszökött a homlokomba a vér. Erősen lüktetett a homlokom. Ekkor már tudtam, hogy minimum egy szép kék-zöld pukli nélkül nem úszom meg a dolgot.

    A hólyagom azonban nem hagyta, hogy tovább figyeljem a sérülésem növekedését. Sürgősségire kapcsolt.

- Úristen! – kezeimmel megnyomom szeméremdombomat, hogy legalább azzal csillapítsam a szorító érzést addig, ameddig oda nem tántorgok a klozetre.

Szinte futva megyek el a mosdóig, és semmivel sem törődve lököm ki a hugyozó T-Jo-t a wc-ről. Még az ülőkét se hajtom le, csak a nadrágomat tolom le a fehérneműmmel, és kieresztem.

- Ahhhh…. – hangosan mutatom ki az élvezetemet.

- Basszon meg az Isten Lyn, most félrehugyoztam miattad – idegeskedik T-Jo. – Te fogsz feltakarítani majd?

- A faszt. És erről jut eszembe, tedd már el a szerszámodat, mert ez nem illő dolog egy nő előtt.

T-Jo mérgesen rázza helyre a dolgokat.

- A többit majd befejezem később – rágyújt a cigarettájára.

- Okés.

Ekkor kiszúrok valamit a fürdő egyik polcán. Olyan a doboza, mint egy hajlakk, de nem az. Ez fém, és megszáradt fekete festékcseppek folynak végig a falán.

- Mi az? – gondolkodom hangosan.

Felállok a wc-ről, és közelebbről is meglesem mi az a cucc.

Két flakon festék(?). Nem, flakonban nem árulnak ilyet, vagyis… Basszameg, ez graffiti spray.

Tanulmányoztam a két, szinte még teli fémet, s közben mély gondolkodásba kezdtem.

   Még soha nem próbáltam ki, hisz törvénybeütköző… De régóta vonz, hogy megtegyem.

De hol? És mégis mit írhatnék? Én nem vagyok olyan művészi. Itt a környéken nem akarom megcsinálni. Egy elhagyatott hely kell… Egy olyan hely, ahol senki nem venné észre. És olyat kéne alkotnom, amik a gyárban is vannak… Igen, a Gyárban…A Gyár.

Ez az!

- T-Jo! – rohanok be a konyhába.

- Mi van? Mehetek végre?

- Igen, de figyelj rám. Kérlek, titokba még egyszer, utoljára vigyél el a gyárba. Van még egy lezáratlan ügyem.

Felsóhajt. – Legyen. Mikor?

- Most. Siessünk.

- Akkor most sem fogok tudni elmenni hugyozni, igaz?

- Nincs időnk rá – ragadom meg a csuklójánál fogva, s magam után húzom.

 - Mit akarsz egyébként?

- Majd meglátod, de a többiek nem tudhatnak róla. 

44. fejezet

Összekulcsolom karjaimat a mellem alatt.

- Akkor most mégis mi történt? – fordulok Yoongi felé, aki forr az idegtől.

- Én nem akartam… - mentegetőzik előre.

- Vagyis te megcsaltál?

- Mert te nem? – vágja vissza durván. Beleszív erősen a cigijébe, s arcomba fújja a gomolygó füstöt.

- De, de ez pontosan hogyan is volt?

- Aj, faszom, én szóltam el magamat, inkább elmesélem én. Lyn, Suga miattam csalt meg.

Kezd egyre ködösebb lenni a sztori. Az egyetlen dolog, ami egyből eszembe jut, elég undorítóan fest gondolataimban, de kimondom. - Mon, te buzi vagy?

- Mi? Dehogyis! Nem úgy értem.

Enyhe megkönnyebbülést jelent az állításom tagadása.

- Hát akkor?

- Igazából egyből belementem a dologba, de csak mert bosszút akartam állni – vallja be könnyedén Suga.

- Értem. – Bár belül fortyogom, próbálok higgadt maradni. Valójában kurvára megérdemlem.

- Nem szeretném elmondani kivel. Legyen annyi elég, hogy bánom az egészet, de szükség volt rá, és nem csak a bosszú miatt.

- Hallottam már róla?

- Megeshet.

Baromira zavar, hogy nem mondja el.

- Suga, te is tudod, hogy én kivel feküdtem le, akkor én miért nem?

- Mert ocsmánynak, undorítónak fogod találni. Tudom.

A felismerés szele suhan át agyamon. Szex, szükséglet, ocsmányság… Ez csakis… - Jenny.

Mindketten furává válnak. RapMon a korlátnak támaszkodik, s a felpattogott csempére szegezi pillantását, míg Suga egy újabb slukkot pippant, s az utca felé fordulva a tarkóját kaparássza.

- Vagyis igaz – suttogom egyre jobban megbizonyosodva róla, hogy vele feküdt le Yoongi. – És mire kellettek a fegyverek?

Még nagyobb csend követte az újabb kérdésemet.

- He?

- Nem J-Hope miatt, nyugodj meg. Viszont most egy jó ideig nem tehetjük ki a lábunkat a házból – így RapMon.

- Mégis mi a jó fenét műveltetek? – emelem meg a hangnememet.

Semmi válasz nem érkezik.

- Azt hiszem itt az ideje, hogy bemenjünk – tér ki a válaszadástól Suga.

- Nem. Szó se lehet róla – állok az üvegajtó elé széttárt karokkal. – Mindent tudni akarok. Én kiterítettem a lapjaimat, most rajtad a sor basszameg. Nem hagyom annyiban!

Saját magamat is meglepem határozottságommal.

- Hát jó… - sóhajtja Yoongi. – Az egész azért volt, mert tegnapelőtt T-Jo fűre költötte a pénzét, mi meg már egy napja éheztünk. Akkor döntöttünk úgy, hogy itt az ideje egy kicsit benézni a városba…

- Vagyis faszán köröz titeket a rendőrség? – idegességem az egeket veri. Borzalmasan utálom ezt. Utálom, hogy rabolnak. Utálom, hogy T-Jonak fontosabb a fű, mint a többiek.

- Már egy ideje, de ja… Most talán még jobban keresnek minket, mint eddig valaha.

- Komolyan agyfaszt kapok tőletek.

- T-Jo tehet az egészről!

- És mit raboltatok ki?

- Egy kis élelmiszer boltot jó pár kilométerre innen. Sőt, majdnem a város másik oldalán van. Ezt a környéket fokozottan kéne felügyelnie a rendőrségnek, de idén még egy járőrt se láttam erre. Baromira leszarják. Most is így van. Nem fogják megtudni.

- Az nem mentség arra, hogy ezt csináljátok. Ahj… - már nem feldúlt vagyok, hanem aggódó. Félek tőle, hogy egy óvatlan pillanatban mégis lecsukják valamelyikőjüket.

 - Nem fognak, na. Eddig is mindig megúsztuk, most se lesz baj. Pénzt nem is hoztunk el. Ez az egy, amit megtanultunk az évek során. A pénznek nyoma marad. A kaját eltűnteted. Soha senki nem fog rájönni, hogy azt te loptad el.

- És T-Jo büszkén tépett be egy kiadós vacsi után? – ironikusan teszem fel a kérdést.

- Gondolom… Nekünk nem adott belőle.

- Nem is engedném neked – bökök Suga mellkasára.

- Na, csak nem védelmezni akarsz? – visszatér a régi Yoongi. Újra kivillantja fehér fogsorát, s alkarjaimat megragadva gyerekes táncot járunk. Hol közelebb húz magához, hol eltávolodom tőle, s ide-oda lépkedünk esetlenül.

- Na, én most bemegyek. Kezdem kínosan érezni magamat.

RapMon kettesben hagy minket.

- Komolyan bolond vagy, hogy képes voltál pár fegyver miatt lefeküdni Jennyvel. Egy undorító lotyó…

- És neked mi az indokod arra, hogy a sátánnal háltál?

- Nincs indokom – rántom meg a vállamat.

- Mindegy. Vessük el a témát. Inkább mesélj, mi van veled.

- Mi lenne? Jelenleg baromi koszosnak érzem magamat, de ennyi. Más jó nem történt velem. És te?

- Megvagyok. Megvolt Dae temetése, amiket csendes napok követtek, aztán meg a többi. Unalmas volt minden.

    Kínos percek telnek el. A korlátnak nekitámaszkodva bámulunk befelé az üres nappaliba. Érzem, ahogyan Suga keze lassan rácsusszan a kézfejemre a falon.

Szépen, lassan összefonja őket.

- Akkor mi most…? – nézek rá.

Suga kis vigyort eresztve arcára bólint.

Szívem újra boldog. Átjárja a melegség, s olyan, mintha a nagy, roncsolt részeket szépen lassan visszaépítené. Tudom, hogy nagyon lassú folyamat lesz az egész, de türelmes leszek. Az vagyok.

- Hiányoztál. – Csókot nyom arcomra.

Bársonyos, puha érintése nevetésre késztet. Ajkai szinte csak cirógatták a bőrömet, s azon a területen bizsergést véltem felfedezni. Később már az egész arcom pírban égett.

- Te is nekem – átölelem vékony testét, a fejemet szürke pulóverébe dörgölöm.

Megsimogatja a hátamat.

- De valami még jobban hiányzott. Azt azonban még nem kaptam meg a mai nap folyamán.

Államnál fogva kényszerít a felegyenesedésre, de gyengéden. Elfordítja kissé jobbra fejét, szemeit lehunyja, majd elkezdi csökkenteni a távolságot.

Lágyan megnyalja az ajkaimat, s megszopogatja felső párnácskámat. Izgatottan veszem birtokba csücsöri száját, mely annyira kívánja már, hogy benedvesítsem.

   Tényleg hiányzott Yoongi, bármennyire is elbújt ez az érzés a tudatalattimba. J-Hope hipnotikus állapotba kerített, s elnyomta minden érzelmemet Suga felé. Szó szerint elvakított.

Megszakítjuk a romantikus pillanatot, bármennyire is folytatnánk.

- Lyn, akarok neked valamit mondani, de nem tudom, hol kezdjem. Kissé… zavarba vagyok.

- Mi lenne az?

- Régebben már beszéltünk erről a dologról, de ugye közbecsúszott egy-két dolog, s elmaradt. Sőt, ígéretet is tettem vele. Én megfogadtam, és előre kalkuláltam mindent. Sokat fizettem érte, de úgy hiszem, megérte. Hjajj… Nehéz erről beszélni – pislogása felgyorsul, állát kicsit megemeli, mintha a könnyeit próbálná meg visszatartani. – Mindig is úgy éreztem, hogy hozzám tartozol, és én ezt szeretném másként is kifejezni.

Suga térdre borul előttem.

Sejtem. Igen, már sejtem mit akar.

Kezemet előre a szám elé kapom, könnycsatornáim megtelnek.

- Esetleg…Lennél a feleségem? – teszi fel költőien.

Gondolkodás nélkül a nyakába vetem magamat. Bele se pillantok a kis dobozba, mely időközben előkerült. Minek? Ez az egész nem holmi kis csecsebecséről szól. Ez annál sokkal több. Én nem vagyok kíváncsi a gyűrűre. Engem Suga érdekel.

Azt hiszem válasz nélkül is rájött, hogy mit akarok.

 Igen, én akarok lenni az a bizonyos Mrs. Min. 

43. fejezet

- Mi az, hogy nem? – még én vagyok felháborodva. Talán jogosan is. Jól tudom, hogy mi jár ki nekem, de ezek szerint Suga mást tartogat számomra. Ez a tény azonban kicsit rémisztő.

- Megleptelek volna?

- Talán. Mi a terved?

- Ne siess úgy. Először én szeretném tudni, hogy mi a valódi indokod a látogatásodnak.

Elgondolkodom. Indokom nincs. Puszta véletlen, hogy idetévedtem, de mégis maradni akartam. Ennek az okát viszont nem tudom. Miért is akartam maradni? – Csak látni akartalak… Meg volt egy-két rendezetlen dolgom is Monsterrel – hazudom. Ez talán kicsit nyomósabb indok, mint az első.

- Esetleg vele is csaltál?

- Én? Dehogy.

- Válaszolj még egy kérdésemre, és utána én beszélek.

- Hallgatom.

- Megkúrt a sátán fia?

- Kérlek – suttogom.

- Hjajj… Akkor legyen formálisabb. Lefeküdtél vele?

Hezitálás után rábólintok.

- Bár feleslegesnek tartottam a kérdést. Így gondoltam én is.

Szomorúan, bűnbánóan bámulom a padlót. Suga éppen az ellentétes irányba néz, vagyis a plafont fürkészi, s közben hangosakat lélegzik tátott száján keresztül. Tenyereit tarkóján pihenteti.

- Most mit kezdjek veled? Őszintén! – zavarodott, bús szemeit arcomba fúrja.

- Ezt neked kell tudnod – sóhajtom. Egy kósza könnycseppem a padlón koppan.

- Egyértelmű lenne a döntésem, ha nem fájna annyira. Ha nem szeretnélek még mindig annyira.

Szavai megríkatják szívemet.

Komolyan ezt kell tennie? Komolyan azt akarja, hogy még nagyobb megbánással tekintsek a félrelépésemre? Lehet ez a nagy terve velem? Minél nagyobb lelkiismeret-furdalást okoz majd?

- Jobb esetben egy nap alatt át tudnám gondolni a dolgokat, de szeretném, ha most tudnád meg. Nem tudom, hogy jól döntök-e, de minden esetre, ha megbánom, akkor így jártam.

Nagyon izgulok. Olyan szinten, hogy hányni tudnék.

- És… Hogy döntöttél? – puhatolózom.

- Kimennél egy kicsit? Várj kint 2 percet, aztán hívd be hozzám Monstert. Vele is akarok beszélni. Ő az egyetlen, aki egész végig tartózkodott, s pártatlan volt a vitáinkban.

- Ez érdekes, abból a szempontból, hogy gyakran úgy éreztem, nem kedvel.

- Szerintem ő sem tudja eldönteni legbelül, hogy bír téged, vagy sem.

- Ühm… Meglehet. Na, én kimegyek – bökök hüvelykujjammal az ajtó felé. Suga bólint.

Csendben elhagyom a szobát.

Mindenki az ajtó előtt állt.

Tolakodva indulnak meg felém, s kérlelnek, hogy mondjam el, mi folyt odabent.

- Elküldött? – jön a kérdés az elképedt Jin-től.

Heves fejcsóválásba kezdek.

- Hát? – így Kook.

- Nem tudja. Most magára hagytam egy kicsit. Mon, azt mondta Suga, hogy 2 perc múlva menj be hozzá – adom át az üzenetet. – Beszélni szeretne veled.

- Velem? –ráncolja homlokát. – De hát… Mit mondjak neki?

- Én nem fogom manipulálni a gondolataidat. De miért, te mit akarsz, őszintén?

- De Suga érzéseit se ismerem. Biztos nagyon szerethet, ha nem baszott ki azonnal, de én nem mondhatom meg helyette, hogy mit tegyen.

- De Mon, te mit tennél a helyébe? – rágom a szájába a kérdést.

Elbizonytalanodik.

- Ahj, NEM TUDOM! – dörzsöli a homlokát. – Kurvanehéz.

- Én adnék neked egy második esélyt – vallja be Jin.

- Köszönöm – kedvesen rámosolygok. Hálás vagyok Jinnek, amiért próbál támogatni.

- Jó, valószínűleg én is Yoongi esetében, de csak mert tényleg nagyon-nagyon szeret. A kikötés az lenne, hogyha még egyszer előfordulna az ilyen, akkor repülhetsz, de ennyi. Gondolom te sem vagy olyan hülye, hogy megint megtegyed.

- Nem, soha többet!

- Oh, és még valamit tisztázzunk le. Ez Yoongi fülébe ne jusson vissza, de mindenképpen el kell, hogy mondjam: Ha csak a gyár közelébe is mész, ha megtudjuk, hogy ott jártál, akkor szépen elhúzhatod a csíkodat, de jó távolra innen. Értettem?

- Értettem!

- Miért is vagyok ennyire vajszívű, baszod? – kérdezi magától Mon. – Na jó, bemegyek, beszélek a fejével.

Monster eltűnik az ajtó mögött.

   Jin felém fordul. – Csináltam teát. Kérsz?

- Azt hiszem, elfogadom. Köszönöm.

A konyhába megyünk hárman. Jin, Kookie és én. Egy-egy bögre, gőzölgő tea jut mindannyiunknak. Leszürcsölgetem a tetejét, ami már nem olyan meleg, aztán megint fújok hármat-négyet, s megint belekortyolok a mézes italba.

- Milyen volt Sugát látni? – kérdezi bátortalanul Kook a nagy csend után.

- Jó és rossz. Eléggé vegyes érzések kavarogtak bennem.

- Megértem. És ha most visszafogad… akkor… J-Ho… - Nem engedem, hogy tovább mondja Seokjin. Közbevágok.

- Passz.

- Nem érzed furcsának, hogy nem láthatod többet?

- De. Kurvára. És még annál is jobban hiányzik, mint Yoongi hiányzott. Baromi nagy veszteség érte a lelkemet.

- Ne haragudj, hogy ezt mondom, de nem értem, miért vesződsz még Sugával. Felfogtam, hogy őt is szereted, de te kibaszottul jobban illesz Hopehoz. Nem külsőre, és még csak nem is azt mondom, hogy személyiségileg. Azért mondom ezt, mert még mindig bánatos vagy, pedig most itt vagy, itt van Suga, nagy valószínűséggel még meg is bocsát neked. Akkor? Akkor mégis miért vagy még mindig kicseszettül szarkedvű? Érted már mire akarok kilyukadni? Én támogatom azt a nézetedet is, hogy Sugával legyél megint együtt, mert kedvelem a személyiségedet, és jó, hogy Yoongi is boldog, de viszont te nem leszel az. Előre érzem. Majd mindig Hopehoz fogod mérni Suga minden cselekedetét, arról fogsz ábrándozni, hogy ő csókol, és nem Yoongi. Időről-időre jobban fog hiányozni. Egyre szarabb lesz. És a végén elhűlsz Sugától is.

- Ez nem így lesz – higgadtan pillantok Jinre, aki aggodalommal teli gomb szemeivel farkasszemet néz velem.

- Majd meglátjuk.

- Lyn? Azt hiszem, visszamehetsz a szobába – jön be T-Jo. – Én most elmegyek dolgozni, ha nem gáz.

- Nem. Menjél csak. Szokás szerint majd tartom a frontot. Na csók – int neki Seokjin.

- Szia – elszorult torokkal köszönök el tőle.

- Te pedig menjél már be – lökdösi Kook a hátamat.

    A szobában Suga a fotelben helyezkedett el, míg RapMon a kanapén nyúlt el.

- Egy darabig még veletek maradok – tájékoztat Mon. – Suga kérésére.

Nem értem, mire jó ez, de bólintok.

- Menjünk ki a teraszra, gyújtsunk rá – találja ki Namjoon.

Halkan állunk kint, csak a gomolygó füst kilehelése okoz kisebb hanghullámokat. Egyébként teljesen néma az egész környék.

- Továbbra se tudom biztosra, hogy helyesen cselekszem-e – szomorú kiskutya íriszével fürkészi arcomat.

- Én sem. Mármint biztos vagyok benne, hogy itt akarok lenni, de… Nem érzem azt, hogy itt is lenne a helyem. Túlságosan megbántottalak. Nagy bűnt követtem el. Elcsábítottak, pedig úgy igazán még téged sem sikerült megismernem. Ezt úgy értelmezd, hogy valóban együtt járunk…tunk, de én már mindjárt a kapcsolatunk elején elbizonytalanítottalak. Szó szerint megcsaltalak. Én teljesen megértem, hogyha ezek után nem szeretnél engem. Valószínűleg én még hevesebben reagáltam volna rá, ha te csaltál volna.

RapMon furán köhint egyet. Nem tudom, hogy direkt csinálta, vagy csak a véletlen műve, de minden esetre elég érdekes résznél.

Kérdőn nézek Sugára. Ő mérgesen tekint Namjoonra. Amolyan mimikás háromszög jön létre. Yoongi pillantásai Mon felé olyanok, mintha meg akarná ölni őt. Én körülöttem egy teljesen nagy kérdőjel lebeg. Namjoon pedig kettőnk között cikázik. Hol rám, hol Yoongira terelődik pillantása.

- Fasza Mon. Pont erről az egy dologról kellett volna kussolnod.

42. fejezet

- Csak magadnak okozol ezzel fájdalmat, de ahogyan akarod. A te döntésed volt ez. Én nem befolyásollak benne.

- Nem is tudnál. Nem vagyok az a fajta, akit könnyen tudnál irányítani. A saját utamat járom.

- Igen, észrevettem. Amikor igyekeztelek megfenyegetni, akkor is nemtörődöm voltál.

- Mon? Tényleg fegyverek voltak a táskában? – jut eszembe a nyugtalanító kérdés.

- Nem, csak rád akartam ijeszteni. Nyugi van Lyn.

Ajtónyikorgásra leszünk figyelmesek. Automatikusan mindketten a bejáratira tekintünk.

- Hol a faszban vagy már Ra… - Elhal a hangja H-nak, amint észrevesz. Kemény arcvonások jelennek meg rajta. – Te mit keresel itt? – szavai szánalmasan hatnak. Lenézően.

- Csak jött beszélgetni – válaszolja helyettem Monster.

- Minek? Semmi keresnivalód nincs itt te hülye kurva!

- Látod Lyn, én megmondtam neked előre – féloldalasan pillant rám Mon.

- Leszarom. H, én gecire de nem veled szeretnék társalogni, leszarom, mennyire haragszol rám, semmi közöd hozzám, és főleg nem az én kapcsolataimhoz. Szóval most engedj be, mert szeretnék beszélni Sugával is.

- Nem engedlek be! – bebassza maga mögött az ajtót.

- H, engedd be – utasítja a leader.

- De te meg mi a jóistennek fogod a pártját? – Teljesen ki van akadva. Egész lényével igyekszik az ajtót befoglalni, hogy még véletlenül se tudjak bejutni.

- Azért, mert ha beengeded, azzal csak magának fog vele ártani. És mert őszintén leszarom. Ez a kettejük dolga, és én nem fogok beleszólni már. H, te vagy itt a második legkisebb. Komolyan nem értem, mit vagy úgy fennakadva, hogy miért pattogsz ennyire, holott Lyn noona számodra. Tiszteletteljesebbnek kéne legyél vele, annak ellenére, hogy miket tett. Saját magadat járatod le a makacs formáddal. Komolyan, néha kurvára felpofoználak, és meg is tehetném, de nem fogom.

   H lehajtott fejjel hallgatta végig az egészet. Éreztem rajta a félelmet. Még most is reszket egy kicsit, és össze van húzódva. Eláll az ajtóból.

- Bocsánat – kér elnézést Montól.

- Felesleges. Húzzál befelé, és egy szót se Sugának, jó? Még szeretnék pár dolgot elmondani Lynnek, még mielőtt bemennénk.

Bólint, s bemegy.

Amint újra ketten leszünk, egymásra tekintünk.

- Mit akartál még?

- Egyezünk meg valamiben.

Felkelti az érdeklődésemet. – Sok egyezséget kötöttünk mi már.

- Igen, párat.

- Mondjad, mi lenne az.

- Ha Suga esetleg… Neked menne, én megvédelek. Nem akarlak ezzel most megijeszteni, de ismerem őt. Nőket természetesen nem bánt, csak ha elgurul az agya, akkor nem ismer határokat.

Olyan vagyok, akár a kocsonya. Már a légzésem egyenletes, az is remeg a félelemtől és az izgalomtól.

- Mehetünk? – kérdem.

- Menjek előre én?

- Kérlek – suttogom alig hallhatóan.

   A szűk előszobában megcsap a büdös, kanszag. Összehúzódva kullogok RapMon mögött. A nappaliba tartunk, ahonnan származnak a zajok.

Mon egy váratlan pillanatban hátra nyúl és belök a konyhába. Benéz, s int, jelezve, hogy mindjárt visszajön értem.

- Ó, ki ez a csinos höl…gy?

Jin lepődötten tekint rám.

- Lyn?

- Igen, de pszt! – csitítom.

- De jó látni! – elmosolyodik és átölel.

- Komolyan? Már azt hittem te is leoltasz. H az előbb kint nagyon leoltott.

- Én? Áh, dehogy. Mi járatban?

- Akarok beszélni Sugával.

- Ühm, biztos vagy te ebben?

- Namjoon már mesélt egyet, s mást, tudom, mi volt az elmúlt pár napban, és igen, így is vállalom.

- Bármi is lesz, mi itt vagyunk.

- Köszönöm. Őszintén bevallom, hogy félek.

- Elhiszem. Nem lesz kellemes. És milyen volt J-Hopeal?

Ez a kérdés váratlanul ér.

- Jó – válaszolom tömören.

- Uh, hát ez nem volt túl meggyőző. Mi történt?

- Hazudott nekem. Pedig esküszöm, ez volt életem legszebb időszaka. Imádtam minden percét. Szerelmes voltam és vagyok is minden egyes mozzanatába. Milliószor visszatekerném, ha tehetném.

- De miről hazudott?

- Nem néma. Végig etetett vele.

- Áh, értem. És ezért hagytad ott?

- Miért? Ott kellett volna maradnom?

- Ja, nem azért kérdem, csak… Hát nem hiszem, hogy ez akkora nagy baj lenne. Mármint elmondta neked, csak nem mindjárt a kapcsolatotok legelején. Lehet volt rá indoka is, vagy esetleg megadta?

- Nem. Nem hallgattam meg.

- Értem. És nem szeretnél visszamenni inkább? Még most dönts. Figyelj, nem rosszból, de J-Hope könnyebben visszafogadna, és én jól tudom, hogy te is jobban szereted őt, mint Sugát.

- De haragszom rá. Nagyon.

- Annyira, hogy ne is tudj megbocsátani neki?

- Nem – szomorúan lehajtom a fejemet.

- Akkor?

- Nem tudom. Csak…csak most úgy érzem, látnom kell Sugát. Azt hiszem, az megnyugtatna. Az sem érdekelne, ha megverne.

- Lyn – suttog be egy kis résen Mon.

- Igen?

- Gyere ki.

Gyorsan megigazítom a ruhámat, hajamat. Lenyelem a felgyülemlett slejmet a torkomban.

    A nappaliba fordulva több szempár is rám szegeződik. Zavarban érzem magamat.

Az első alak, akit azonnal kiszúrok, az Yoongi a kanapén, komor ülésben. Jin is csatlakozik hozzánk.

Kellemetlenül az égő fülem mögé tűröm szemembe lógó hajamat.

- Khöm… Sziasztok – nyöszörgöm.

Suga felszisszen.

Megrázza fejét. Hajába kap idegesen, alsó ajkát beharapja. Bármennyire is ideges, irtó dögös.

Feláll.

Egyenes, lassú léptekkel közeledik felém. Szemével folyamatosan az enyémbe bámul, mintha fürkészné.

Minden egyes lépésével egyre közelebb került hozzám, s ezáltal Jinék is, mint testőrök, ugrottak.

- Csak okosan – jegyezte meg Monster.

Suga kegyetlen mosolyt eresztett arcára.

- Ne aggódj. És most kérek mindenkit, hogy menjen ki.

Senki nem akar itt hagyni vele. Még H sem. Tétováznak.

- Hallottátok nem? Húzás kifelé! – erélyesebben igyekszik mondani.

Eléri a célját hangnemváltásával.

Amint elhagyják a többiek a nappalit, Yoongi újra belefúrja íriszeit az enyémbe.

- Lehet, hogy most baromira haragszom rád, de be kell valljam, kemény húzás volt tőled, hogy elmertél jönni ide.

- Bátor vagyok.

- Akkor is lehettél volna az, amikor egy szó nélkül elhúztál a faszra. Nem mertél beszélni róla, hogy viszonyod van a kölökkel.

- Nem akartam, hogy erős kötelék alakuljon ki közte és köztem, hiába voltam vas, ő akár a mágnes, úgy vonzott.

- Rap Monster elmondta, hogy mi történt. Igazából megérdemled. Ennyit tudok hozzáfűzni.

- Igazad van.

- Mekkora volt a bűntudatod, amikor elkezdtél érezni iránta valamit?

- Nagy.

- És amikor megcsókolt?

- Suga.

- És amikor keféltetek?

- Suga, kérlek! – idegesen rákiáltok.

- Bezzeg arra nem gondoltál, hogy mennyire aggódom miattad. Arra se, hogy mekkora fájdalmat okoztál.

- Sajnálom. Nem akartam.

- Most már hiába szólal meg benned a bűntudat édesem.

- Én ezekkel tisztában vagyok.

- Helyes.

- Esetleg van még valami, amit szeretnél elmondani nekem?

- Nincs.

Kerülöm szúrós tekintetét.

- Nekem még lenne egy. Mi a francnak jöttél ide? Hogy el legyél küldve a picsába?

- Nem.

- Ezek után még vannak elvárásaid, hm? Azt akarod, hogy újra együtt legyünk?

Megvakarom a fejbőrömet.

- Igen, azt szeretném! – jelentem ki határozottan. Könnyek szöknek a szemeimbe. Hisztérikus roham van készülődőben. Testem bugyrából szeretne feltörni a felszínre.

- Micsoda határozott válasz – még ő is meglepődik rajtam. – És mit gondolsz, én mit fogok tenni veled?

- Elküldesz melegebb éghajlatra, nem?

- Nem.

Válasza okán kihagy vagy 2 ütemet a szívem. HOGY MICSODA?