43. fejezet

- Mi az, hogy nem? – még én vagyok felháborodva. Talán jogosan is. Jól tudom, hogy mi jár ki nekem, de ezek szerint Suga mást tartogat számomra. Ez a tény azonban kicsit rémisztő.

- Megleptelek volna?

- Talán. Mi a terved?

- Ne siess úgy. Először én szeretném tudni, hogy mi a valódi indokod a látogatásodnak.

Elgondolkodom. Indokom nincs. Puszta véletlen, hogy idetévedtem, de mégis maradni akartam. Ennek az okát viszont nem tudom. Miért is akartam maradni? – Csak látni akartalak… Meg volt egy-két rendezetlen dolgom is Monsterrel – hazudom. Ez talán kicsit nyomósabb indok, mint az első.

- Esetleg vele is csaltál?

- Én? Dehogy.

- Válaszolj még egy kérdésemre, és utána én beszélek.

- Hallgatom.

- Megkúrt a sátán fia?

- Kérlek – suttogom.

- Hjajj… Akkor legyen formálisabb. Lefeküdtél vele?

Hezitálás után rábólintok.

- Bár feleslegesnek tartottam a kérdést. Így gondoltam én is.

Szomorúan, bűnbánóan bámulom a padlót. Suga éppen az ellentétes irányba néz, vagyis a plafont fürkészi, s közben hangosakat lélegzik tátott száján keresztül. Tenyereit tarkóján pihenteti.

- Most mit kezdjek veled? Őszintén! – zavarodott, bús szemeit arcomba fúrja.

- Ezt neked kell tudnod – sóhajtom. Egy kósza könnycseppem a padlón koppan.

- Egyértelmű lenne a döntésem, ha nem fájna annyira. Ha nem szeretnélek még mindig annyira.

Szavai megríkatják szívemet.

Komolyan ezt kell tennie? Komolyan azt akarja, hogy még nagyobb megbánással tekintsek a félrelépésemre? Lehet ez a nagy terve velem? Minél nagyobb lelkiismeret-furdalást okoz majd?

- Jobb esetben egy nap alatt át tudnám gondolni a dolgokat, de szeretném, ha most tudnád meg. Nem tudom, hogy jól döntök-e, de minden esetre, ha megbánom, akkor így jártam.

Nagyon izgulok. Olyan szinten, hogy hányni tudnék.

- És… Hogy döntöttél? – puhatolózom.

- Kimennél egy kicsit? Várj kint 2 percet, aztán hívd be hozzám Monstert. Vele is akarok beszélni. Ő az egyetlen, aki egész végig tartózkodott, s pártatlan volt a vitáinkban.

- Ez érdekes, abból a szempontból, hogy gyakran úgy éreztem, nem kedvel.

- Szerintem ő sem tudja eldönteni legbelül, hogy bír téged, vagy sem.

- Ühm… Meglehet. Na, én kimegyek – bökök hüvelykujjammal az ajtó felé. Suga bólint.

Csendben elhagyom a szobát.

Mindenki az ajtó előtt állt.

Tolakodva indulnak meg felém, s kérlelnek, hogy mondjam el, mi folyt odabent.

- Elküldött? – jön a kérdés az elképedt Jin-től.

Heves fejcsóválásba kezdek.

- Hát? – így Kook.

- Nem tudja. Most magára hagytam egy kicsit. Mon, azt mondta Suga, hogy 2 perc múlva menj be hozzá – adom át az üzenetet. – Beszélni szeretne veled.

- Velem? –ráncolja homlokát. – De hát… Mit mondjak neki?

- Én nem fogom manipulálni a gondolataidat. De miért, te mit akarsz, őszintén?

- De Suga érzéseit se ismerem. Biztos nagyon szerethet, ha nem baszott ki azonnal, de én nem mondhatom meg helyette, hogy mit tegyen.

- De Mon, te mit tennél a helyébe? – rágom a szájába a kérdést.

Elbizonytalanodik.

- Ahj, NEM TUDOM! – dörzsöli a homlokát. – Kurvanehéz.

- Én adnék neked egy második esélyt – vallja be Jin.

- Köszönöm – kedvesen rámosolygok. Hálás vagyok Jinnek, amiért próbál támogatni.

- Jó, valószínűleg én is Yoongi esetében, de csak mert tényleg nagyon-nagyon szeret. A kikötés az lenne, hogyha még egyszer előfordulna az ilyen, akkor repülhetsz, de ennyi. Gondolom te sem vagy olyan hülye, hogy megint megtegyed.

- Nem, soha többet!

- Oh, és még valamit tisztázzunk le. Ez Yoongi fülébe ne jusson vissza, de mindenképpen el kell, hogy mondjam: Ha csak a gyár közelébe is mész, ha megtudjuk, hogy ott jártál, akkor szépen elhúzhatod a csíkodat, de jó távolra innen. Értettem?

- Értettem!

- Miért is vagyok ennyire vajszívű, baszod? – kérdezi magától Mon. – Na jó, bemegyek, beszélek a fejével.

Monster eltűnik az ajtó mögött.

   Jin felém fordul. – Csináltam teát. Kérsz?

- Azt hiszem, elfogadom. Köszönöm.

A konyhába megyünk hárman. Jin, Kookie és én. Egy-egy bögre, gőzölgő tea jut mindannyiunknak. Leszürcsölgetem a tetejét, ami már nem olyan meleg, aztán megint fújok hármat-négyet, s megint belekortyolok a mézes italba.

- Milyen volt Sugát látni? – kérdezi bátortalanul Kook a nagy csend után.

- Jó és rossz. Eléggé vegyes érzések kavarogtak bennem.

- Megértem. És ha most visszafogad… akkor… J-Ho… - Nem engedem, hogy tovább mondja Seokjin. Közbevágok.

- Passz.

- Nem érzed furcsának, hogy nem láthatod többet?

- De. Kurvára. És még annál is jobban hiányzik, mint Yoongi hiányzott. Baromi nagy veszteség érte a lelkemet.

- Ne haragudj, hogy ezt mondom, de nem értem, miért vesződsz még Sugával. Felfogtam, hogy őt is szereted, de te kibaszottul jobban illesz Hopehoz. Nem külsőre, és még csak nem is azt mondom, hogy személyiségileg. Azért mondom ezt, mert még mindig bánatos vagy, pedig most itt vagy, itt van Suga, nagy valószínűséggel még meg is bocsát neked. Akkor? Akkor mégis miért vagy még mindig kicseszettül szarkedvű? Érted már mire akarok kilyukadni? Én támogatom azt a nézetedet is, hogy Sugával legyél megint együtt, mert kedvelem a személyiségedet, és jó, hogy Yoongi is boldog, de viszont te nem leszel az. Előre érzem. Majd mindig Hopehoz fogod mérni Suga minden cselekedetét, arról fogsz ábrándozni, hogy ő csókol, és nem Yoongi. Időről-időre jobban fog hiányozni. Egyre szarabb lesz. És a végén elhűlsz Sugától is.

- Ez nem így lesz – higgadtan pillantok Jinre, aki aggodalommal teli gomb szemeivel farkasszemet néz velem.

- Majd meglátjuk.

- Lyn? Azt hiszem, visszamehetsz a szobába – jön be T-Jo. – Én most elmegyek dolgozni, ha nem gáz.

- Nem. Menjél csak. Szokás szerint majd tartom a frontot. Na csók – int neki Seokjin.

- Szia – elszorult torokkal köszönök el tőle.

- Te pedig menjél már be – lökdösi Kook a hátamat.

    A szobában Suga a fotelben helyezkedett el, míg RapMon a kanapén nyúlt el.

- Egy darabig még veletek maradok – tájékoztat Mon. – Suga kérésére.

Nem értem, mire jó ez, de bólintok.

- Menjünk ki a teraszra, gyújtsunk rá – találja ki Namjoon.

Halkan állunk kint, csak a gomolygó füst kilehelése okoz kisebb hanghullámokat. Egyébként teljesen néma az egész környék.

- Továbbra se tudom biztosra, hogy helyesen cselekszem-e – szomorú kiskutya íriszével fürkészi arcomat.

- Én sem. Mármint biztos vagyok benne, hogy itt akarok lenni, de… Nem érzem azt, hogy itt is lenne a helyem. Túlságosan megbántottalak. Nagy bűnt követtem el. Elcsábítottak, pedig úgy igazán még téged sem sikerült megismernem. Ezt úgy értelmezd, hogy valóban együtt járunk…tunk, de én már mindjárt a kapcsolatunk elején elbizonytalanítottalak. Szó szerint megcsaltalak. Én teljesen megértem, hogyha ezek után nem szeretnél engem. Valószínűleg én még hevesebben reagáltam volna rá, ha te csaltál volna.

RapMon furán köhint egyet. Nem tudom, hogy direkt csinálta, vagy csak a véletlen műve, de minden esetre elég érdekes résznél.

Kérdőn nézek Sugára. Ő mérgesen tekint Namjoonra. Amolyan mimikás háromszög jön létre. Yoongi pillantásai Mon felé olyanok, mintha meg akarná ölni őt. Én körülöttem egy teljesen nagy kérdőjel lebeg. Namjoon pedig kettőnk között cikázik. Hol rám, hol Yoongira terelődik pillantása.

- Fasza Mon. Pont erről az egy dologról kellett volna kussolnod.