42. fejezet

- Csak magadnak okozol ezzel fájdalmat, de ahogyan akarod. A te döntésed volt ez. Én nem befolyásollak benne.

- Nem is tudnál. Nem vagyok az a fajta, akit könnyen tudnál irányítani. A saját utamat járom.

- Igen, észrevettem. Amikor igyekeztelek megfenyegetni, akkor is nemtörődöm voltál.

- Mon? Tényleg fegyverek voltak a táskában? – jut eszembe a nyugtalanító kérdés.

- Nem, csak rád akartam ijeszteni. Nyugi van Lyn.

Ajtónyikorgásra leszünk figyelmesek. Automatikusan mindketten a bejáratira tekintünk.

- Hol a faszban vagy már Ra… - Elhal a hangja H-nak, amint észrevesz. Kemény arcvonások jelennek meg rajta. – Te mit keresel itt? – szavai szánalmasan hatnak. Lenézően.

- Csak jött beszélgetni – válaszolja helyettem Monster.

- Minek? Semmi keresnivalód nincs itt te hülye kurva!

- Látod Lyn, én megmondtam neked előre – féloldalasan pillant rám Mon.

- Leszarom. H, én gecire de nem veled szeretnék társalogni, leszarom, mennyire haragszol rám, semmi közöd hozzám, és főleg nem az én kapcsolataimhoz. Szóval most engedj be, mert szeretnék beszélni Sugával is.

- Nem engedlek be! – bebassza maga mögött az ajtót.

- H, engedd be – utasítja a leader.

- De te meg mi a jóistennek fogod a pártját? – Teljesen ki van akadva. Egész lényével igyekszik az ajtót befoglalni, hogy még véletlenül se tudjak bejutni.

- Azért, mert ha beengeded, azzal csak magának fog vele ártani. És mert őszintén leszarom. Ez a kettejük dolga, és én nem fogok beleszólni már. H, te vagy itt a második legkisebb. Komolyan nem értem, mit vagy úgy fennakadva, hogy miért pattogsz ennyire, holott Lyn noona számodra. Tiszteletteljesebbnek kéne legyél vele, annak ellenére, hogy miket tett. Saját magadat járatod le a makacs formáddal. Komolyan, néha kurvára felpofoználak, és meg is tehetném, de nem fogom.

   H lehajtott fejjel hallgatta végig az egészet. Éreztem rajta a félelmet. Még most is reszket egy kicsit, és össze van húzódva. Eláll az ajtóból.

- Bocsánat – kér elnézést Montól.

- Felesleges. Húzzál befelé, és egy szót se Sugának, jó? Még szeretnék pár dolgot elmondani Lynnek, még mielőtt bemennénk.

Bólint, s bemegy.

Amint újra ketten leszünk, egymásra tekintünk.

- Mit akartál még?

- Egyezünk meg valamiben.

Felkelti az érdeklődésemet. – Sok egyezséget kötöttünk mi már.

- Igen, párat.

- Mondjad, mi lenne az.

- Ha Suga esetleg… Neked menne, én megvédelek. Nem akarlak ezzel most megijeszteni, de ismerem őt. Nőket természetesen nem bánt, csak ha elgurul az agya, akkor nem ismer határokat.

Olyan vagyok, akár a kocsonya. Már a légzésem egyenletes, az is remeg a félelemtől és az izgalomtól.

- Mehetünk? – kérdem.

- Menjek előre én?

- Kérlek – suttogom alig hallhatóan.

   A szűk előszobában megcsap a büdös, kanszag. Összehúzódva kullogok RapMon mögött. A nappaliba tartunk, ahonnan származnak a zajok.

Mon egy váratlan pillanatban hátra nyúl és belök a konyhába. Benéz, s int, jelezve, hogy mindjárt visszajön értem.

- Ó, ki ez a csinos höl…gy?

Jin lepődötten tekint rám.

- Lyn?

- Igen, de pszt! – csitítom.

- De jó látni! – elmosolyodik és átölel.

- Komolyan? Már azt hittem te is leoltasz. H az előbb kint nagyon leoltott.

- Én? Áh, dehogy. Mi járatban?

- Akarok beszélni Sugával.

- Ühm, biztos vagy te ebben?

- Namjoon már mesélt egyet, s mást, tudom, mi volt az elmúlt pár napban, és igen, így is vállalom.

- Bármi is lesz, mi itt vagyunk.

- Köszönöm. Őszintén bevallom, hogy félek.

- Elhiszem. Nem lesz kellemes. És milyen volt J-Hopeal?

Ez a kérdés váratlanul ér.

- Jó – válaszolom tömören.

- Uh, hát ez nem volt túl meggyőző. Mi történt?

- Hazudott nekem. Pedig esküszöm, ez volt életem legszebb időszaka. Imádtam minden percét. Szerelmes voltam és vagyok is minden egyes mozzanatába. Milliószor visszatekerném, ha tehetném.

- De miről hazudott?

- Nem néma. Végig etetett vele.

- Áh, értem. És ezért hagytad ott?

- Miért? Ott kellett volna maradnom?

- Ja, nem azért kérdem, csak… Hát nem hiszem, hogy ez akkora nagy baj lenne. Mármint elmondta neked, csak nem mindjárt a kapcsolatotok legelején. Lehet volt rá indoka is, vagy esetleg megadta?

- Nem. Nem hallgattam meg.

- Értem. És nem szeretnél visszamenni inkább? Még most dönts. Figyelj, nem rosszból, de J-Hope könnyebben visszafogadna, és én jól tudom, hogy te is jobban szereted őt, mint Sugát.

- De haragszom rá. Nagyon.

- Annyira, hogy ne is tudj megbocsátani neki?

- Nem – szomorúan lehajtom a fejemet.

- Akkor?

- Nem tudom. Csak…csak most úgy érzem, látnom kell Sugát. Azt hiszem, az megnyugtatna. Az sem érdekelne, ha megverne.

- Lyn – suttog be egy kis résen Mon.

- Igen?

- Gyere ki.

Gyorsan megigazítom a ruhámat, hajamat. Lenyelem a felgyülemlett slejmet a torkomban.

    A nappaliba fordulva több szempár is rám szegeződik. Zavarban érzem magamat.

Az első alak, akit azonnal kiszúrok, az Yoongi a kanapén, komor ülésben. Jin is csatlakozik hozzánk.

Kellemetlenül az égő fülem mögé tűröm szemembe lógó hajamat.

- Khöm… Sziasztok – nyöszörgöm.

Suga felszisszen.

Megrázza fejét. Hajába kap idegesen, alsó ajkát beharapja. Bármennyire is ideges, irtó dögös.

Feláll.

Egyenes, lassú léptekkel közeledik felém. Szemével folyamatosan az enyémbe bámul, mintha fürkészné.

Minden egyes lépésével egyre közelebb került hozzám, s ezáltal Jinék is, mint testőrök, ugrottak.

- Csak okosan – jegyezte meg Monster.

Suga kegyetlen mosolyt eresztett arcára.

- Ne aggódj. És most kérek mindenkit, hogy menjen ki.

Senki nem akar itt hagyni vele. Még H sem. Tétováznak.

- Hallottátok nem? Húzás kifelé! – erélyesebben igyekszik mondani.

Eléri a célját hangnemváltásával.

Amint elhagyják a többiek a nappalit, Yoongi újra belefúrja íriszeit az enyémbe.

- Lehet, hogy most baromira haragszom rád, de be kell valljam, kemény húzás volt tőled, hogy elmertél jönni ide.

- Bátor vagyok.

- Akkor is lehettél volna az, amikor egy szó nélkül elhúztál a faszra. Nem mertél beszélni róla, hogy viszonyod van a kölökkel.

- Nem akartam, hogy erős kötelék alakuljon ki közte és köztem, hiába voltam vas, ő akár a mágnes, úgy vonzott.

- Rap Monster elmondta, hogy mi történt. Igazából megérdemled. Ennyit tudok hozzáfűzni.

- Igazad van.

- Mekkora volt a bűntudatod, amikor elkezdtél érezni iránta valamit?

- Nagy.

- És amikor megcsókolt?

- Suga.

- És amikor keféltetek?

- Suga, kérlek! – idegesen rákiáltok.

- Bezzeg arra nem gondoltál, hogy mennyire aggódom miattad. Arra se, hogy mekkora fájdalmat okoztál.

- Sajnálom. Nem akartam.

- Most már hiába szólal meg benned a bűntudat édesem.

- Én ezekkel tisztában vagyok.

- Helyes.

- Esetleg van még valami, amit szeretnél elmondani nekem?

- Nincs.

Kerülöm szúrós tekintetét.

- Nekem még lenne egy. Mi a francnak jöttél ide? Hogy el legyél küldve a picsába?

- Nem.

- Ezek után még vannak elvárásaid, hm? Azt akarod, hogy újra együtt legyünk?

Megvakarom a fejbőrömet.

- Igen, azt szeretném! – jelentem ki határozottan. Könnyek szöknek a szemeimbe. Hisztérikus roham van készülődőben. Testem bugyrából szeretne feltörni a felszínre.

- Micsoda határozott válasz – még ő is meglepődik rajtam. – És mit gondolsz, én mit fogok tenni veled?

- Elküldesz melegebb éghajlatra, nem?

- Nem.

Válasza okán kihagy vagy 2 ütemet a szívem. HOGY MICSODA?