22. fejezet

  

 Nem érdekelnek az árgus tekintetek. Mindenkit otthagyok, és idegesen kicsörtetek Rap Monstehez a teraszra, majd rágyújtok egy 100-as Marlborora.

- Mi a faszt tegyek? – kérdezem tőle.

-  Én nem foglak kihúzni a szarból, az biztos. Lyn, kurvára de elszóltad magad, és ezek után még elvárod, hogy segítsek neked? Komolyan, kurvanagy bőr van a pofádon.

  A lábaim kicsúsznak alólam, a földön heverve W alakban ültem, és hagytam, hadd szökjenek ki a könnycseppek.

- Mi lenne, ha nem hisztiznél? Szeretnék kitalálni valamit, hogy kimossalak.

- Az előbb mondtad, hogy nem segítesz!

Kiakaszt ez a férfi logika.

- Meggondoltam magam. De csak egy feltétellel.

- Mi az? – állok fel.

- Hogy megpróbálod minél hamarabb kihúzni J-Hopeból a dolgokat.

- Legyen – vágom rá esztelenül.

- De egy hónapnál ne tartson tovább. Ja, és még valami. Még véletlenül se melegedj össze a sráccal, mert akkor nem csak a gyilkosnak fog fájni a szíve.

- Ezt hogy érted?

- Úgy, hogy ha megölöm, tudom, hogy te is sírni fogsz utána. Illetve vagy olyan balfasz, hogy még Yoongit is megsértsd. Na, tehát azt mondjuk szimplán, hogy nincs semmiféle program, ahova este el kéne mennünk, csak behallucináltad. A gyáras téma pedig az lesz, hogy elmondjuk, tudod a gyilkos nevét. Nem körítjük, ezt odavágjuk, és ha kérdezik honnan, annyit válaszolunk, hogy mindegy. Le fogják magasról szarni, ha ezt mondod.

- Király. Akkor bemegyünk?

- Menj előre, én maradok.

Elnyomom a cigit a földön és újra visszamegyek a társasághoz.

- Mi a jó édes faszom folyik már itt? – hangosan, és jó artikuláltan kérdezi H.

- Elmondom, csak higgadjatok le. A gyárban megtudtam a srác nevét. Ennyi az egész sztori.

- És hova mentek ma éjjel?

- Mellesleg honnan tudod?

- Na várj, ugye nem mentek megint a gyárba?

Hangzik el a sok kérdés.

Megint kezdem úgy érezni, mintha csapdába kerültem volna.

- Nem megyünk sehová – kínosan felnevetek. – Viszont kérhetnék egy korty whiskyt?

- Nem – válaszolja Suga.

Lebiggyesztem alsó ajkamat.

- Nem, még mindig. Ezt idd – nyom a kezembe egy üveg átlátszó folyadékot. Mohón kinyitom, hogy beleigyak. Az első korty után jövök rá, hogy ez csak csapi víz, és kiköpöm az asztalra.

- Istenem, te alkoholista – csóválja rosszallóan buksiját Jin.

- Mellesleg miért mennék vissza oda a dohos és undorító helyre? Pff…

- Hát én tudjam? Bármilyen szándékkal visszamehetsz oda – így H.

- Egy kérdésre még nem válaszoltál – jelenti ki dörmögő hangon Suga. Rápillantok. Maga elé mered, s mélyen gondolkodik valamin.

- J-Hope a neve, ha erre vagy kíváncsi.

- Honnan tudod?

- Az mindegy.

- Légy őszinte.

Elnémul az egész bagázs. Csak Monster zavarja meg az ajtónyikorgással a teljes csendet.

- Suga. Ne nyaggasd a lányt.

- Tudtommal ő a barátnőm, és valamit eltitkol előlem, szóval kibaszottul nem tetszik a viselkedése. Ha minden igaz, ki kéne öntenie nekem minden ügyes-bajos dolgát, és talán tudnék neki segíteni. És akkor talán nem neked kéne hallgatnod a siránkozását, hanem nekem!  

    Elszakadt a cérna. Sugát még soha nem láttam ennyire idegesnek. Még RapMon is megdöbbent.

Egy kis hebegés után végre megszólalt, hogy kiálljon értem: - Lyn csak az életedet védi azzal, ha nem mond el neked dolgokat, és ezért kurvára hálásnak kéne lenned neki. Most pedig húzz el, és addig ne gyere vissza, ameddig ki nem szellőztetted a fejedet.

Hatalmas léptekkel átszeli a lakást Yoongi és tényleg mindent hátra hagyva elmegy. Fogalmam sincs, hova.

- Ezzel most remélem tudod, hogy romba döntötted a tervünket – suttogom Monster fülébe.

- Ez az egész nem lett volna, ha nem szólod el magadat, tehát jobban teszed, ha te is befogod kislány.

Nyelek egy nagyot, és úgy döntök, Suga után eredek.

A ház előtt utol is érem. Áll, nekem háttal és bámulja a szemben lévő játszóteret.

Széttárt karokkal nekirohanok és átfonom has tájékát velük. Erősen magamhoz szorítom, arcomat hátának dörzsölöm.

- Miért jöttél utánam? – suttogja lehajtott fejjel.

- Mert szeretlek, és akit szeretek, azt óvom. Te pedig védtelen vagy most, és törékeny, tehát jöttem, hogy megvédjelek – mondókám végén egy apró puszit nyomok gerincére.

- Nagyon édes vagy, de mi elől akarsz megvédeni nyuszi? – megfordul tengelye körül a karomban, hogy letekinthessen kis termetemre.

Megsimogatja barna hajam.

- A világ elől.

Újra eszembe jut Suga története. Azóta se tudom kiheverni Rap Monster és a köztem lezajlott beszélgetést. Túl sok rosszat tudtam meg mindenkiről, és ez átrendezte teljességgel a nézeteimet. Hiába mondta Monster, hogy a múlt ellenére se tekintsek a fiúkra úgy, mint egy árva kutyára, de valahogy mégis mindenkit sokkal jobban féltek. Főleg Sugát. Ha tehetném, bezárnám egy széfbe, hogy élete végéig ne essen baja.

    A tiszta, kék égre szegezi fejét, s orrával szipog egyet a karjaimban szorongatott árva kiskutya.

A könnyeit akarja visszatartani. De egy kiszökik, mely végigcsordul sima bőrén, s formás álláról lecsöppen. A hajhagymáim közt veszik el a meleg csepp.

- Engem nem kell féltened – felemeli államat, hogy szemembe nézhessen.

- Nem tiltakozhatsz – már én is sírok. Könnyáztatta, sós számat ráhelyezem Suga puha ajkaira, hogy a finom, meleg csókja féken tartsa a további záporesőt. – Most pedig menjünk vissza, jó?

- Várj. El kell meséljek valamit. Eddig nem akartam, de… most úgy érzem el jött az ideje annak, hogy elmondjam neked. Tudom, hogy te vagy az egyetlen, akinek ha elárulom a teljes igazságot, akkor megnyugszik végre a lelkem, és nem fogok többet gondolni a múltbéli hibámra.

Megfogja kezemet és áthúz az út másik felére. Áttesz a játszó kerítésén, majd átmászik Ő is rajta.

- Üljünk le oda – mutat egy rozoga padra a göcsörtös fa alatt.

Leül, hogy én is helyet foglalhassak ölében. Vállára hajtom fejemet.

- Tudod, hogy miért vagyok most itt?

- Nem – hazudom.

- Gondolom már többször is felmerült benned a kérdés, csak féltél rákérdezni nálam.

Bólintok.

- 6 éves voltam, amikor egy forró nyári napon kimentem a konyhába, hogy kérjek apámtól egy pohár vizet. Ő viszont képtelen volt megérteni mit akarok. Még a lábára se tudott felállni. Amint megpróbálkozott, összeesett, és a csempén hevert, miközben hangosan sírt, és kiabált velem. Kérte, hogy menjek el, ne segítsek neki. Nem tudtam felfogni, mi zajlott le a szemem előtt. Az okot kerestem, amikor megláttam egy krétaszerű por maradványait az asztalon egy köpő csővel. Persze, akkor még csak azt hittem, hogy az játék, és hogy apa fura viselkedését nem ezek a tárgyak váltották ki. Mint később kiderült, mégis. Viszont addigra már tönkrement az egész családom. A nagyszüleim kitagadták anyámat, amiért képes volt összeszedni egy narkós pasit, és gyereket szülni neki, aki nem mellesleg borzalmas tanuló. Aput pontosan a 8. születésnapomon vitték el a rehabra. Még ajándékot se kaptam tőle, csak pár évvel később. Amikor végre visszakaptam őt, mint normális édesapát. Viszont az iskola még így sem ment a legfényesebben. Pénze nem volt a családomnak, mert anyám takarításából nem tudtunk megélni. Hm… ilyenkor mindig eszembe jut, hogy apa kurvás munkának tartotta a takarítást. Sokszor csesztette is vele anyut, hogy milyen ribancosan néz ki a ruhájában. De ő nem tehetett semmit. Ez a viselet volt a hotel szabályzatában. Na, tehát ott tartottam, hogy a suliban piszkáltak az osztálytársaim, amit mondjuk leszartam, mert hidegen hagyott mindig is az idegenek véleménye. Ők meg végképp idegeneknek számítottak nekem. Aztán kijártam végül a nyolc általánost, és felvettek egy középsuliba, mert nagyjából sikerült az utolsó évekre összekapnom magam. A középet nagyon szerettem. Végre tiszteltek az osztályomban, bár a tanárok kicsit ki voltak bukva rám, amiért egy Jayce nevű amerikai-koreai gyereknek megmostam a fejét a vécében, de a tanulmányi eredményeim kiegyenlítették ezt a kis affért, tehát nagyjából kedveltek.

- Rossz fiú – belecsípek arcába.

- Aztán apa visszaszokott a drogra. Nem tudom hogyan, és miért, de már kezdtünk volna egyenesbe jönni, erre meg a kis pénztöbblet láttán bekattant, és elugrott venni egy jó nagy adag kokót. Négy óránként tolta magába a cuccot a végstádiumában, amikor is teljesen elvesztette az eszét. Anyát molesztálta, szexuálisan bántalmazta, amit gyakorta hallottam is, és olyankor elhagytam a házat, majd pár óra múlva visszatértem. Már nagyban tartott a nyári szünet, amikor apa az éjszaka közepén felrángatta anyámat az ágyból, és a konyhába invitálta erőszakosan. Majdnem 3 órán keresztül veszekedtek. Éppen ott tartottam, hogy lelépek, amikor kimentem a kulcsokért a konyhába és akkor apa… Ott állt, kezében a nagy késsel és… és többször egymás után hason döfte őt. Először fel se fogtam. Apa rémült arca volt a legijesztőbb számomra. Amikor szembesült vele, hogy gyilkosságot követett el. A véres kést ledobta a földre, és menekülőre fogta volna, amikor felkaptam a vágó eszközt, s nekihajítottam apának. A hátába fúródott. Hangosan felnyögött, én pedig odasiettem és kihúztam a fegyvert. Ömlött a vér. Mindenem az ő vöröslő vérében úszott. Apa szenvedett a fájdalomtól, de valamiért mégis csak élveztem. Mindent visszakapott azért, amit velünk tett. Végül úgy döntöttem, mégsem ölöm meg, inkább felhívom a rendőrséget. Készen álltam arra, hogy engem is lecsukjanak, még ha fiatal is vagyok hozzá. De nem tették. Úgy könyvelték el a történteket, hogy én önvédelemből csináltam az egészet. Apa szavának nem hittek, pedig ő a színtiszta valóságot vallotta a rendőrségnek. Ő volt a narkós gyilkos. Aztán be akartak dugni valami nevelő intézetbe, de persze meglógtam, mert utáltam az embereket. Mindenki kedves akart lenni hozzám, de felfordult a nyomrom, amikor hallottam bármiféle „Sajnálom”, „Jaj, te szegény” féle sajnálkozást. Mindenki ismerte a sztorit, kivéve az utcán élők. Én is azzá váltam. Amikor találkoztam először a többiekkel, akkor úgy mesélhettem el a sztorit, ami még friss volt, hogy én nem tettem benne semmi rosszat. Végre egy kicsit megenyhült a szívem, hogy van egy kötegnyi fiú, akik úgy tudják, hogy én nem emeltem kést apámra.

- De Suga. Te nem tettél törvénybe ütközőt. Egy gyilkost állítottál meg.

- Akkor is az apám volt…

Átölelem nyakát.

- Aki képes lett volna rád fogni a gyilkosságot. Suga, ne legyél ennyire elvakult – lehelem puha bőrére a szavakat.

Puszikkal látom el füle tövét, és állkapcsát, hátha az valamelyest segít megnyugtatni hevesen dobogó szívét, ami a mesélés közbe mérgesen dörömbölni kezdett Suga mellkasában. Felizgatta őt az emlékképek, amik még engem is borzongásra késztettek. Emellett még magára is mérges ok nélkül.

- Életfogytiglant kapott apu – könnycsatornái újra aktívvá válnak.

- Gondolj arra, mit tett. Yoongi, ő nem az apád. Ő egy hidegvérű gyilkos.

- És ha minden igaz, talán egy nap a fia is azzá fogja kinőni magát.

- Ez hülyeség. Már miért lennél te gyilkos? Azért, mert meg akarod ölni a gyár „szellemét”? Tudod, azzal is csak jót tennél az emberiségnek. Ha megnyugtat, az én szememben te egy hős vagy.

Homlokomra nyomja párnácskáit. Egy apró, cuppanós hanggal elválik feszes bőrömtől, majd fekete, bogár szemeivel íriszeimbe tekint.

- Köszönöm – félmosolyt ereszt arcára. – Nem tudom, most milyen lenne nélküled az életem. Annyira jó volt valakinek elmondani végre az igazságot.

Én mégsem tehetem meg ugyanezt. Lehet én is felszabadultabb lennék?