27. fejezet

     Dermedten álltam, a konyhában a pultnak nekitámaszkodva. Ajkaim széléről folyt le a frissítő víz, amit egy mozdulattal el is távolítottam.

- Én? – nyögöm ki a sok gondolkodás után.

- Igen, te. Merre jártál?

- A fiúkhoz mentem vissza.

- Gyenge hazugság. Voltam náluk.  

  Elbuktam. Ezúttal már nem fog hinni nekem, bármit is mondok. Rögtönözve rávágom végül, hogy: - Jiminnél voltam.

- Őt honnan ismered? – lepődötten von kérdőre.

- A legjobb barátom.

- A-ha. Ezt jó tudni. És ha most felhívom, akkor szerinted mit fog válaszolni a kérdésemre?

- Azt, hogy ott voltam – a szemkontaktust tartom továbbra is Sugával. Ez talán jobban elhiteti vele a füllentést.

- Mondjuk úgy, hogy hiszek neked. Akkor válaszolj a következő kérdésemre. Mit kerestél a gyárban?

- Rap Monsterrel nem beszélted még meg?

- De, csak akarom hallani a te verziódat is.

Csapda. Ha most valami is el fog térni Monster mondókájától, akkor bukta van, és fogalmam sincs, hogy RapMon mit hazudott Sugának. Az is lehet, hogy elárulta neki az igazságot, bár az egyikünkre se vetne jó fényt.

- Lyn, te visszajöttél? – jelenik meg Mon Yoongi háta mögött.

- Igen – kisebb kő esik le szívemről NamJoon láttán.

- Yoongi, szeretnék beszélni Lynnel.

- Ne haragudj, de én is éppen azt teszem. Örülnék, ha nem zavarnád meg a társalgást. Van pár dolog, amiről tudni szeretnék.

- Egyelőre én vagyok itt a leader, tehát húzás kifelé – keményít be Monster.

Suga megforgatja szemeit, de beadja derekát.

- Rohadj meg! – rácsap RapMon hátára, mire a fiú átesik a küszöbön, aztán jól becsapja maga mögött az ajtót.

- Idióta – rázza meg fejét Mon.

- Mit mondtál neki tegnap este.

- Hát nem az igazságot. Az akció folytatódhat, ha szeretnéd, de mostantól sokkal óvatosabbnak kell lennünk. T-Joval már konzultáltunk, és megvan az új haditerv, viszont…

- Mi az?

- Kevesebbet fogod látni Sugát, mivel most Ő jelenti számunkra a legnagyobb veszélyt. Ha újra lebukunk, még a végén kinyírják.

- Nem fogják. J-Hope tudja, hogy Yoongival együtt vagyunk, ha még él ez a dolog.

- Miért ne járnátok? Suga most csak mérges, mert kurvára félt, de te is tudod, hogy szeret.

- Igen, tudom! Na, de lökd már, mit hazudtál neki?

- Azt, hogy nem akartunk senkit belekeverni a dologba, de ma éjjel csak hárman visszamentünk, hogy megöljük J-Hopeot. Viszont egy dolgot baszottul elbasztál, és az az volt, hogy visszaszaladtál a gyárba. Komolyan Lyn, hogy a mocskos életbe jutott eszedbe ez? Meg voltál húzatva?

- Nem, de… ah, akkor azt láttam a legjobbnak.

- Pedig ez volt a legrosszabb dolog, amit tehettél.

- Most már mindegy.

- Hát nem. Na, mindegy. Ezt a reakciódat annak tituláltuk, hogy túlságosan össze voltál zavarodva. Yoongi is egyetértett vele. És Lyn, – közelebb hajol és suttogóra fogja hangját – te az este hol aludtál?

- Ne mond el senkinek, kérlek. T-Jonak se. Yoongi úgy tudja, hogy Jiminnél, de…

- De J-Hopeal aludtál, igaz?

Bólintok.

- Nem is tudom, mit mondhatnék erre… Egyszerűen… Meglep az, hogy hogyan lehetsz ennyire felelőtlen magadra nézve is. Nem gondoltál arra, hogy este megölhet?

- Nem. Eszembe se jutott. Monster, mi teljesen félreismertük Őt...

- És ezért ölte meg a többieket? Komolyan, áh… Faszom! Játszik velünk. Érzem – rácsap két öklével a hűtőajtóra.

- Nem. Nem erről van szó. Mon?

- Mi van? – néz rám.

- Ő udvarol nekem – lepillantok a padlóra. Újra elpirulok, ahogy eszembe jut az este. Az érintése, a kedvessége, az üzenetei, a mosolygó mandula szemei.

Monster a pultra helyezi mindkét tenyerét, megtámaszkodik velük és egy kicsit hátrébb lép a munkaasztaltól, oldalra fordítva fejét bámulja rózsás arcomat.

- Lyn, ugye nem? – suttogja mély hanglejtéssel.

- Bizonytalan vagyok. Totál K.O. Fikarcnyi fogalmam sincs, hogy most mit tegyek, de ha minél többet járok vissza oda, akkor meglehet.

- Válaszolj egyenesen és ne hablatyolj. Kedveled J-Hopeot?

- Én… - elhal a hangom.

- Lyn. Tetszik neked?

- FEJEZD BE! – üvöltök rá.

Idegesen füleimre tapasztom kezeimet és lehunyom pilláimat. Erősen koncentrálok arra, hogy elfelejtsem Hoseokot, és csak Yoongira gondoljak.

Akármennyire is erőltetem, nem megy.

Ellazítom izmaimat. Karjaim visszaesnek mellém, látószervem széttárul.

- Na?

Könnycsatornámból kiszökik egy csepp, amit gyorsan eltűntetek.

- Adj egy cigit.

Kikeresi zsebéből a dobozt, kivesz két szálat és az öngyújtóját, amit szintén benne hord, majd számba helyezi a cigarettát.

Meggyújtja mindkettőnkét.

- Nyugodtan hamuzz a mosogatóba.

- Válaszolj a kérdésemre.

Hangos sóhaj szökik ki párnáim közül.

- Jó, igen, igazad van. Most örülsz? – mérgesen egy jó nagy slukkot szívok.

- Magamtól is már tudtam a választ. Viszont felmerül ilyenkor, azaz eshetőség, hogy szeretnéd-e még folytatni az akciót?

- Igen – gondolkodnom se kellett a válaszon.

- De te is átérzed, hogy ez milyen következményekkel járhat?

- IGEN! Nem is sejted, hányszor rágtam már el magamban, hogy mi lesz akkor, ha bármelyiküket is kell elveszítenem.

-  Nem, Lyn. J-Hope lesz az a személy, akit te maximum elveszíthetsz. Ha Yoongit mered elhagyni azért a mocskos kezű faszfejért, én esküszöm, elintézem magam, hogy megöljék.

- De NamJoon, te nem ismered őt.

- Addig jó. Nem is tervezem. Mellesleg emlékezz csak vissza kiket veszítettünk el miatta!

- Tippem sincs, miért teszi azt, amit, de érzem, tudom, hogy van valami a háttérben. Ő nem bántana senkit.

- Akkor derítsd ki! Már nem tudok jobbat mondani…

- Azon vagyok, de Ő nem a szavak embere.

- Mivel néma – nevet fel Monster.

- Ez kicseszettül nem vicces!

- De ha nem beszélgettetek, akkor mit csináltatok egész este?

    Minden bizonnyal arra gondol NamJoon, amire én is. Perverz alak.

- Nem! Nem feküdtünk le! – ellenkezem.

- Helyes. Nem szeretném, ha ez megtörténne.

- Nem fog.

- Na, akkor azt hiszem mindent megbeszéltünk – csapja össze tenyerét. – A barátodat meg nyugtasd meg, mert egész este pipa volt, és ezt a csodaszép foltot neki köszönhetem a lábamon – mutatja a lila zúzódást lábszárán.

- Ahj, istenem Yoongi. Azt az agresszív formáját – elnyomom a cigim, ráeresztem a hideg vizet és megvárom, míg szépen lefolyik a lukakon a csikk és a hamu.

Kimegyek a nappaliba, ahol T-Jo a kanapén szétterülve fekszik, s az igazak álmát alussza.

   Bekopogok a szobámba, ahonnan egy erőtlen „Igen” szűrődik ki válaszként.

Belépek.

Yoongi fehér arcbőrét piros csíkok tarkítják, s a könnyeit a kendőjébe itatja.

Megesik a szívem rajta. Szörnyű őt így látni.

- Ne haragudj. Én szeretlek – átölelem.

Egy puszit nyomok orra hegyére.

Végre meglátom a felfelé görbülő gyönyörű mosolyát. Megnyugszom, hogy újra így ragyog, bár még mindig megviseltnek tűnik. Szemei alatt táskák éktelenkednek, amit talán annak köszönhet, hogy miattam egy szemhunyásnyit sem aludt.

- Többet ne ijessz meg így, jó?

Biccentek.

- Amúgy meg én is szeretlek – adja vissza a puszit a pofimra.

   Ezúttal viszont nem úgy dobban meg a szívem a világ legszebb szójára. Már nem…