19. fejezet

- El kell, hogy mondjak neked több mindent is, de ahhoz az kell, hogy válaszolj nekem először egy kérdésre. Miért vagy velem mostanában ellenséges? Mióta nálam jártál, így viselkedsz.

- Figyelj Lyn, most a legkevésbé sincs kedvem erről tárgyalni. Kicsit nehéz napom volt.

- Tudod mit? Gyártsd még a kifogásokat! De Dae és V már nem fognak visszajönni, hiába őrlődsz azon, hogy mit tettünk rosszul, és mit nem. Ez az egész egy nagy rakás szar volt! Nem úgy történt, ahogy terveztük, és ez nem a te hibád, csak szimplán váratlan helyzet alakult ki, amikor J-Hope feltűnt a semmiből.

- Hogy kicsoda?

Rácsapok a számra.

 Hogy voltam képes elszólni magam?

- Akarom mondani a gyilkos.

- Lyn, J-Hopenak hívják a srácot?

- Nem, nem is tudom, honnan jött nekem ez a J-Hope – igyekszem kimagyarázni a dolgot.

- Honnan tudod?

- Ha válaszolsz a kérdésemre, mindent elmondok. Csak egyre kérlek. A beszélgetésünk egy szavát se halljam vissza a többiektől. Értettem?

- Ha ez az ára, hogy elmond a dolgot, hát legyen. Azért vagyok veled ilyen, mert egyszerűen nem szoktam meg, hogy egy lány került a csapatunkba, akit nem mellesleg mindenki kedvel, főleg ugye Suga… És az, hogy te nem vagy egyáltalán olyan helyzetben, mint mi. Nem szenvedtél kiskorod óta hiányt, sem szeretetben, sem ételben, meleg otthonban. Érted már? Nem vagy közénk való, mégis olyan egyszerűen befogadtak a többiek anélkül, hogy engem bárki is megkérdezett volna arról, hogy én engedélyezem-e az új csapattag csatlakozását.

- Értem. Teljesen korrekt, és el is fogadom válaszodat. Remélem, azért örökre nem fogsz fújni rám ez miatt.

- Most sem haragszom, ne értsd félre, csak még nem dolgoztam fel, hogy hirtelen minden egy nőről szól a bandában, és nem én vagyok a fontos. Elveszett a leader szerepem, mert te kerültél középpontba.

- Ez hülyeség. Ahogy mondtad, én csak egy gyenge láncszem vagyok. Engem csak azért ugrál körbe Suga, mert szeret és óvni akar mindentől, a többiekkel meg szimplán kijövök.

- Értem. Na, akkor elkezded mesélni nekem a kis sztoridat. Mi történt valójában odabent a gyárban?

- Amikor H-t és engem megtámadtak… H-nak mondtam, hogy meneküljön, majd én elintézem a srácot. Monster, ne haragudj – kérek tőle előre is elnézést. – Én tényleg elkövettem egy bazinagy hibát.

- Mi az?

- Ő feladta magát nekem. Egyszerűen csak elém állt, kinyújtotta a kezeit, és kérte, hogy kötözzem meg. Ehelyett nem tettem semmit. Szó szerint elengedtem! – idegesen beleszívok a cigimbe. – Én annyira hülye vagyok, istenem.

- Hát, a részedről tényleg elég nagy baromság volt.

- De leblokkoltam. Nem hittem el, hogy ez ilyen egyszerű volna. Éreztem, hogy lesz benne csavar. És lett is. Kérte, hogy lőjem főbe. Én megmondtam neki, hogy ez nem az én területem. Életemben nem öltem embert. Mégis meghúztam a ravaszt, de egyszerűen lepattant a golyó a maszkjáról. Én végig a homlokára céloztam, azt hiszem, de mégis a maszkjára tévedt. Aztán eltűnt a szemem elől. Futottam azért, hogy megtaláljalak titeket, és akkor összefutottam Sugával.  Azt mondta, Dae fedez minket a másik oldalról, amikor lövést hallottunk. Míg Yoongi átment, én a hordók tetején észrevettem a gyilkost. Ha… ha nem veszem észre… Talán már Suga se élne. J-Hope megijedt tőlem. Fogalmam sincs, hogy honnan talált lángszórót, és hogy hogyan ért olyan gyorsan mögétek, de miután üldözőbe vett, s én lemaradtam, a dobozok közt zsákutcába szaladtam. Lerogytam, hogy könyörögjek az életemért, mire a lángszórót kikapcsolta és letette. Felsegített. Végig fogta a kezemet, míg kivezetett az égő dobozok közül. És akkor megkérdeztem tőle, hogy ki ő.

- Mit válaszolt?

- Azt, hogy Ő a Golyóálló. Nem teljesen értettem… - vallom be figyelmes hallgatómnak.

- Ez azt jelenti, hogy ő sérthetetlen. Nem lehet megölni – magyarázza Monster két slukk közt.

- De azt hogy?

- Úgy, hogy fürge, eszes és sok fegyvere van. Elég erősnek képzeli magát ahhoz, hogy ilyen címmel tüntesse ki szerény személyét. Beképzelt pöcs – elnyomja a cigijét, és már nyúl is a következőért. Újból megkínál, s megint elfogadom.

- A nevét is megkérdeztem. Ekkor válaszolta a J-Hopeot. Aztán elengedett.

 Pár percig némán dohányozgatunk, majd Monster megszólal.

- Nem semmi.

- Le kellett volna lőnöm, de nem akartam. Kegyetlenségnek tartom akkor is, ha több ember életét oltotta már ki. Basszameg, akkor is néma. Fogyatékossággal élő. Persze, hogy nem mertem bántani. Olyan védtelen, amikor velem van.

- Hoppá! Eddig nem is említetted, hogy a kis barátunk nem rendelkezik beszélőkével.

- Én még mindig nem tudom felfogni a történteket.

- Egyelőre nem akarok újra visszatérni, de azt hiszem, kezd egy sokkal ütősebb terv kialakulni a fejemben.

- Te sem gondolod komolyan, hogy vissza akarsz oda menni, ugye?

- Lyn. 2 barátunkat ölte már meg – jelenti ki a tényt.

- Igen, tudom, de ez akkor sem mentség arra, hogy a többieket is kinyírassuk. Nam Joon, ez a srác egy időzített bomba. Akármikor képes lecsapni, és sosem tudod, hogyan fog megtámadni.

- De szerinted miért támadja meg az odatévedt embereket? – teszi fel az egyik legjobb kérdést RapMon.

- Passz. Amikor kérdeztem, hogy miért, csak annyit írt le a porba, hogy titok, és hogy nem mondhatja el.

- Hm. Különös.

- Eléggé.

       Monster töri valamin az agyát. Látom rajta.

- Lyn?

- Mondjad.

- Én nem akarlak csalinak használni, de úgy érzem, hogy ez a J-Hope megbízik benned, és valamilyen szálon kötődik hozzád. Nem bánt. És te vagy az első személy, akivel ezt csinálja. Te vagy a kulcsa a megoldásnak.

- Azt akarod, hogy térjek vissza hozzá?

- Igen. Addig, amíg ki nem húzol belőle mindent. A többiek erről a tervről ne tudjanak. Suga egyáltalán nem díjazná, tehát neki főleg ne említsd. Akkor, benne vagy, hogy minden nap meglátogasd a gyárat? – teszi fel a költői kérdést.